Rupert Murdoch a legidősebb gyerekére bízta volna befolyásos hagyatékát

További Külföld cikkek
- Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
- Nemzetközi elfogatóparancsot kért Milorad Dodik ellen a boszniai szövetségi bíróság
- Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót
- Két belügyminiszter is terrorfenyegetés miatt mondta le damaszkuszi útját
- A gyerekek állították, hogy szörny van az ágy alatt, és tényleg ott volt valaki
A 93 éves milliárdos tervét az ugyanabból az alomból származó három másik gyermeke, Prudence, Elisabeth és James húzta át, akik azt kifogásolták, hogy kizárták őket az utódlásból.
Búcsúzunk minden idők legzseniálisabb sorozatától
Nem kérdés, hogy ezt mindenkinek látnia kell.
A médiamogul és négy gyermekének története ihlette a hihetetlenül népszerű Utódlás című fiktív sorozat elkészítését. A Murdoch család sosem kommentálta tartalmát.
Az egyik epizód késztette viszont a potenciális örökösöket arra, hogy mérlegeljék, mi következhet apjuk távozása után, illetve hogyan kezeljék a helyzetet, amikor a „pátriárka halála káoszba taszítja a családot és az üzletet egyaránt” – állítja a The New York Times.
Elisabeth képviselője írt a trösztnek egy „örökösödési feljegyzést”, amellyel – a BBC szerint – megkísérelte megakadályozni, hogy a fikció a valós életben is bekövetkezzen.
Visszavonul a médiacézárként ismert Rupert Murdoch
Fia veszi át a helyét.
Rupert Murdoch egy, még 1999-ben létrehozott családi trösztöt akart úgy átalakítani, hogy az Lachlant illesse meg – Prudence, Elisabeth és James beleszólása nélkül.
A családi tröszt egyébként egy olyan stratégiai vagyontervezési eszköz, amely segít megőrizni és kezelni a vagyont nemzedékeken átívelően.
A nevadai hagyatéki biztos szerint azonban Rupert Murdoch és Lachlan „rosszhiszeműen” cselekedtek. Egy „gondosan kitervezett színjátéknak” nevezte próbálkozásukat.
Üdvözöljük Gorman biztos döntését, és bízunk abban, hogy a pereskedés helyett a családtagok közötti kapcsolatok megerősítésére és újjáépítésére összpontosíthatunk
– így reagált közleményében a három, magukat kiszorítottnak találó utód szóvivője. Csalódottak vagyunk, és fellebbezünk – közölte viszont Rupert Murdoch ügyvédje.

A Fox News jövője a tét
Az eljárás zárt ajtók mögött folyt nem véletlenül Nevadában, amely a legbizalmasabb jogi környezetet szavatolja például a családi trösztviták rendezésére. A helyi törvény ugyanis kényes ügyekben lehetővé teszi a nyilvánosság teljes kizárását és a magánszféra védelmét.
Az ötször nősült Rupert Murdochnak van még két fiatalabb gyermeke, Grace-t és Chloe-t azonban a vagyonkezelői szerződés értelmében nem illeti meg a szavazati jog.
Az ügyet a családfő elhatározása robbantotta ki, aki a gyermekei közötti „konszenzus hiánya” miatt módosítani akart a két és fél évtizedes tröszt felépítésén.
Lachlan testvéreinél köztudottan konzervatívabb nézeteket vall, az apa pedig úgy véli, hogy egyedül is alkalmas a hatvanas évek óta fokozatosan fejlesztett globális médiabirodalom értékeinek megőrzésére.
Újabb egykori Fox News-os műsorvezetőt nevez ki Donald Trump
Donald Trump fiának a menyasszonya lehet az amerikai nagykövet Görögországban.
A portfólió két cége a News Corporation, amely a brit Times és Sun, illetve az amerikai The Wall Street Journal és New York Post, valamint az Australian tulajdonosa; illetve a Fox, amely a többi között a Fox News műsorait sugározza.
Ez utóbbi a televíziózás és a konzervatív politika egyik legbefolyásosabb szereplője – emlékeztetett az NPR, az amerikai közszolgálati rádió.
A hatalom birtoklásáért harcolnak
Rupert Murdoch már tizenéves korában felkészítette két fiát arra, hogy a nyomdokaiba lépjenek. Az utódlási terveket a médiavállalatokat birtokló, az előző évezred végén alapított Murdoch Family Trustnak kellett volna szavatolnia.
A tröszt nyolc szavazatra jogosítja fel a családot, amellyel beleszólhatnak a News Corp., illetve a Fox irányításába. Maga Rupert Murdoch négy szavazattal rendelkezik, legidősebb gyermekei pedig eggyel-eggyel.
Az érvényes vagyonkezelői szerződés alapján halála után négy szavazata egyenlő arányban szállna át a négy legidősebb utódra.
Ezt az arányt akarta úgy módosítani, hogy Lachlan kapja meg egyedül mind a négy szavazatát.
James és Elisabeth apjuknál vagy bátyjuknál kevésbé konzervatív, ami megnehezíthetné a Fox News jellegének megőrzését – idézte fel az AP. A feltételezések szerint épp a véleménykülönbségek és az eltérő politikai nézetek vezettek a családi szakításhoz.
A tröszt módosításáért folytatott harc nem a pénzről, hanem a hatalomról és a Murdoch-birodalom jövője feletti ellenőrzésről szól.
A hagyatéki biztos döntése nem végleges, csak javaslatként szolgál a bírói mérlegeléshez, aki a döntést hetek vagy hónapok elteltével hozza meg, és a nevadai gyakorlattal összhangban nem lesz nyilvános.
(Borítókép: Rupert Murdoch fiai, James (jobbra) és Lachlan (balra) 2016. március 5-én Londonban. Fotó: John Phillips / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat
Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?
március 20., 13:36
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
2 órája
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában
Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.
március 20., 11:37
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
2 órája
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
3 órája
- Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták
Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.
március 20., 12:00
- Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”
Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.
március 20., 17:59
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
8 órája
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
5 órája
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
4 órája
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Címlapon
Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások
Amerikai vállalattal indíthat részvénytranzakciót Magyarország második legnagyobb bankcsoportja.
47 perce
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
7 órája
- Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt
Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.
március 20., 10:01
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.
10 perce
- Címlapon
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
48 perce
- Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben
Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.
március 20., 15:42
- Címlapon
Ököllel támadt a Tisza Párt önkénteseire Egerben, három év letöltendőt kapott
A férfi fellebbezett.
56 perce
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45