Ünnepel Dél-Korea, a parlament megbuktatta a köztársasági elnököt
További Külföld cikkek
-
Nagy bajban van Nicolas Sarkozy, akár hét éves börtönbüntetést is kaphat
- „Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
- Tragédia Törökországban, meghalt egy olimpikon egy szállodatűzben
- Öt embert tartóztattak le Belgiumban nemi erőszak vádjával
- Már a BBC újságíróját is kitoloncolták Törökországból
A szöuli parlamentnek második nekifutásra sikerült eltávolítani pozíciójából Jun Szogjol köztársasági elnököt, miután a 300-ból 204 képviselő szavazott a felelősségre vonása mellett, ezzel meglett a kétharmados többség. A döntés azt jelenti, hogy Junt azonnali hatállyal felfüggesztik hivatalából, a köztársasági elnöki feladatokat átmenetileg a miniszterelnök látja el – közölte a BBC.
A parlament döntése azonban még nem jelenti azt, hogy véglegesen eltávolították Junt a hivatalából, azt ugyanis még a bíróságnak is jóvá kell hagynia. A dél-koreai törvények értelmében az Alkotmánybíróságnak tárgyalás keretében kell megvizsgálnia az ügyet, ami akár hetekig is eltarthat. A kilenctagú tanácsból hat szavazat szükségeltetik, hogy a felelősségre vonás jogerőre emelkedjen.
A szavazás eredményhirdetése után a Demokrata Párt képviselői éljenzésben törtek ki, míg Jun pártjának tagjai csendben elhagyták az üléstermet. A voksolás ideje alatt a parlament előtt összegyűlt tömeg örömünneplésbe kezdett, még tűzijátékokat is az égbe lőttek.
Reméljük, hogy az emberek számára ezzel a döntéssel egy kicsit boldogabb lesz az év vége. A Koreai Köztársaság jövője és reményünk az emberek kezében van
– mondta rövid beszédében az eredményhirdetés után a parlament házelnöke.
Reagált a megbuktatott elnök
Jun Szogjol nem sokkal az ellene sikeresen indított bizalmatlansági szavazás után közleményben reagált, amelyben azt mondja, félreáll az útból.
„Ideiglenesen megállítom az utazásomat. Bár egyelőre megállok, a jövő felé vezető út, amelyen az elmúlt két és fél évben jártam, soha nem állhat meg. Soha nem fogom feladni. Szívemen viselem a kritikát, a dicséretet és a támogatást, mindent megteszek az országért” – áll a jelen állás szerinti ex-elnök közleményében, aki után a hivatalát átmenetileg elfoglaló Han-Dokszu miniszterelnök is megszólalt.
Minden erőmet és erőfeszítésemet az államügyek stabil működésének szentelem
– fogalmazott a kormányfő.

Az utcákat hatalmas tömeg lepte el, akik úgy ünnepelnek, mintha Dél-Korea labdarúgó-válogatottja megnyerte volna a világbajnokságot, vagy a legnagyobb k-pop banda adna élő koncertet.
BTS's FIRE was playing at the rally at the National Assembly in South Korea pro democracy, look all the crowd with their lightsticks singing along🥹🫶 pic.twitter.com/0r69FuHQci
— Carolyne🌱⁷⁼¹ (@mhereonlyforbts) December 14, 2024
Emlékezetes, Jun Szogjol december elején hirdetett hadiállapotot, szerinte ugyanis államellenes erők meg akarták fosztani a dél-koreaiakat a szabadságuktól és boldogságuktól. A katonai jogrend kihirdetése után óriási politikai és társadalmi nyomás alá került az elnök, aki pár óra múlva vissza is vonta a rendkívüli rendeletet. Az ügy miatt a védelmi miniszter lemondott pozíciójáról, Jun Szogjol azonban erre nem volt hajlandó, és azóta sem kért bocsánatot. Egy héttel a mostani szavazás előtt is kísérletet tett a parlament az elnök megbuktatására, ám azt a bizalmatlansági indítványt még túlélte Jun.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!
Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.
március 21., 13:57
- Külföld
Nagy bajban van Nicolas Sarkozy, akár hét éves börtönbüntetést is kaphat
Illegális kampányfinanszírozással vádolja az ügyészség.
tegnap, 21:35
- Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot
Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.
március 21., 15:41
- Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit
Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.
március 21., 14:19
- Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson
Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.
március 21., 10:28
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról
Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.
március 21., 14:22
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba
Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.
március 21., 15:03
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
tegnap, 14:34
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
tegnap, 11:22
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
tegnap, 06:00
- Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
tegnap, 21:02