Lemondott Giorgia Meloni az Európai Konzervatívok és Reformerek elnöki tisztéről
További Külföld cikkek
-
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
- Nagyszülei ölhették meg a 2023-ban eltűnt két és fél éves francia kisfiút
- Döntöttek az örmény képviselők, megindulhat az ország EU-csatlakozása
- Donald Trump rendelete milliókat foszthat meg a választójoguktól
- Rekordmennyiségű kokaint foglaltak le egy tengeralattjárón az Atlanti-óceánon
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a pártja, az Olasz Testvérek politikai találkozóján vasárnap bejelentette, hogy lemond az Európai Konzervatívok és Reformerek elnöki tisztségéről – számolt be az MTI.
Giorgia Meloni döntését azzal magyarázta, hogy az európai parlamenti választásokkal lezártnak érzi eddigi feladatát. Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) közössége „olyan elnököt érdemel, aki teljes időben képes vele foglalkozni, nagyobb energiával” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy olasz miniszterelnöki feladataira kíván összpontosítani.
Meloni azt is bejelentette, hogy az ECR elnöki tisztségére Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök jelölését támogatja, többek között mivel „Olaszország és az Olasz Testvérek (FdI) barátja”. A lengyel politikus is részt vett a jobboldal római Circus Maximus mezején tartott találkozóján.
Több mint egy órán át beszélt
Az Olasz Testvérek ifjúsági tagozata által rendezett, Atreju nevű találkozót Giorgia Meloni hatvanöt perces felszólalása zárta vasárnap. A kormányfő összegezte kormánya több mint két évének eredményeit az olasz, európai és nemzetközi politikai színtéren.
Az Európai Unióval összefüggésben elmondta, hogy szerinte a második világháború utáni legnehezebb kort éljük, ezért bátor emberekre van szükség, akik „segítik a kontinenst szembenézni eddigi tévedéseivel és korlátaival, mert még időben vagyunk, és igazíthatjuk az irányt”.
Azon dolgozunk, hogy Európa lépést váltson
– jelentette ki, majd hozzátette, úgy véli, a „vörösek és zöldek” évtizedes hatalma Európát erőtlenné tette, majdnem teljesen megfosztotta befolyásától, versenyképessége általános válságához vezetett. Azt mondta, a „baloldali turbó-európaiak”, akik a zöld átállást hirdetik, életükben legfeljebb a belvárosi lakásaik balkonjain láttak valami zöldet, nem úgy mint a földeken dolgozó gazdák.
Megjegyezte, amikor Romano Prodi volt olasz miniszterelnök és az Európai Bizottság volt elnöke támadja őt, akkor érzi, hogy a történelem jó oldalán áll: „az eurót bevezető Prodival szemben minket nem lehet engedékenységgel vádolni, mivel mi vagyunk azok, akik nem adjuk fel meggyőződéseinket és nemzeti érdekeinket”.
Meloni hangoztatta, hogy hiába minden ellenállás a baloldal mellett elkötelezett bíróságok részéről, az Albániában épített migránstáborok működni fognak. „Nem én vagyok az ellenség, hanem az emberkereskedők” – fogalmazott.
Hangoztatta, hogy az albániai táboroknak rendkívüli elrettentő hatásuk lehet az emberkereskedő bűnszervezetekre, mivel nem ígérhetik többé azt, hogy a migránsok az Európai Unió területére érkeznek meg. „Ezért igyekeznek minden eszközzel megakadályozni az albániai terveinket, és aki ebben részt vesz, az az emberkereskedő maffiának kedvez„ – jelentette ki.
„Hadjáratot folytatnak a jobboldali kormány ellen”
Hasonlóképpen tévesnek nevezte a baloldali pártok és értelmiség tüntetéseit a kormány biztonsági törvénycsomagjával szemben. Úgy vélte, a rossz közbiztonság „nem puszta benyomás, hanem társadalmi krízishelyzet”, amely a városok peremén élőket sújtja leginkább. Azt mondta, az olasz baloldali írók, színészek demonstrációi Hollywood tiltakozására emlékezteti Donald Trumppal szemben, amely nem vezetett sehova.
Kiemelte, hogy az olasz szakszervezetek is precedens nélküli hadjáratot folytatnak a jobboldali kormány ellen: „ha mi hasonló hangnemet ütnénk meg, a baloldal már az ENSZ kéksisakosait riasztaná”.
Giorgia Meloni kifejtette, a dolgozók érdekeit ma már nem a multinacionális csoportok oldalán álló baloldal, hanem a jobboldal képviseli. A baloldal a nők jogait hirdeti, de a jobboldal tette az első nőt az olasz kormányfői székbe. Majd kormánya fő tulajdonságának a jobboldali erők összetartását nevezte, ami stabilitást tud adni Olaszországnak.
2025 kormányzati céljai között az alkotmányos reformot jelölte meg, a miniszterelnök közvetlen megválasztásával – írta az MTI.
Hosszú ideig lehet hatalomban
Az Index nemrég arról számolt be, Tim Shipman, a brit sajtó egyik meghatározó véleményvezére Giorgia Melonit az európai politika új, kiemelkedő szereplőjeként ábrázolja, aki ügyesen ötvözte a populizmust és a gyakorlatiasságot, ezzel széles körű elismerést vívott ki magának.
A cikk szerzője szerint Meloni a kontinens egyik stabil politikai tényezőjévé vált, különösen akkor, amikor más vezetők, mint Olaf Scholz és Emmanuel Macron, belső problémákkal küzdenek. Politikai helyzetét Roberto D’Alimondte, a római Luiss Egyetem szakértője is példátlannak tartja, aki úgy vélte, jelenleg nincs más uniós kormányfő, aki hozzá hasonló eséllyel számíthatna hosszú távú hatalomban maradásra.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
2 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
3 órája
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
4 órája
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
4 órája
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták
Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.
március 19., 20:43
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
3 órája
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra
Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.
március 19., 11:48
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
3 órája
- Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.
4 órája
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Külföld
Nagyszülei ölhették meg a 2023-ban eltűnt két és fél éves francia kisfiút
A letartóztatások az elmúlt hónapokban végzett tényfeltárás eredménye.
3 perce
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
7 órája
- Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót
Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.
március 19., 14:51
- Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának
Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.
március 19., 14:33