Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
„A halálos áldozatok száma 32 és 35 között mozog, de nem lehet egyelőre pontos számot mondani” – mondta a tűzoltók szóvivője, aki szerint az áldozatok pontos számát csak a törvényszéki orvosi szakértői vizsgálat elvégzése után tudják közölni.
A halálos áldozatok között van az autóbusz vezetője és legkevesebb egy gyermek
– közölték a tűzoltók, akik daru segítségével tudták kiemelni az elszenesedett holttesteket.
Korábban arról tájékoztattak, hogy a szerencsétlenségnek tizenhárom túlélője van, akiket orvosi ellátásban részesítettek. Az autóbusz a délkelet-brazíliai Sao Paulóból tartott az ország északkeleti részén fekvő Bahia állambeli Vitória de Conquistába.
A tűzoltók előzőleg úgy tájékoztattak, hogy a balesetet defekt okozta a Minas Gervas állambeli Lajinha közelében, a vezető elveszítette az uralmat a jármű felett, majd összeütközött egy teherautóval. Később szemtanúk vallomása alapján megállapították, hogy egy gránittömb zuhant az autóbuszra, emiatt ütközött össze a teherautóval.
#BRASIL #MINASGERAIS
— @ALTOS_NOTICIASpy (@Altosnoticiasp1) December 21, 2024
▪️Triple choque entre autobús, un remolque y un automóvil deja 22 personas muertas en una carretera de Minas Gerais.
El autobús que venía de SP chocó de frente con un remolque y un auto en la BR-116, en Teófilo Otoni y luego se incendió pic.twitter.com/i81Z6YOWby
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
— Jean Mendes (@ojeanmendesc) December 21, 2024