Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
Az új vezetés egyik tagja a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta, hogy a lépéssel a szíriai nép békét és stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével összefüggő óhajának kívántak eleget tenni – adta hírül az MTI.
A főparancsnokság által a Telegram üzenetküldő alkalmazásban kiadott közlemény szerint Sibani már 2011-ben csatlakozott a forradalomhoz, és részt vette az Üdv Kormánya megalakításában.
Az Üdv Kormányát 2017-ben alakították meg a lázadók kezén lévő északnyugat-szíriai Idlíb tartományban az állami infrastruktúráktól elvágott lakosság ellátására. Az új kormány tagjainak többsége ennek az önkényesen kikiáltott Üdv Kormányának volt a tagja.
Sibani 1987-ben született Haszaké tartományban, a damaszkuszi egyetemen szerezte diplomáját angol irodalomból, és mesterképzést végzett politikai tudományokból és nemzetközi kapcsolatokból.
Szíria de facto új vezetője, Ahmed es-Saraa aktívan tárgyalt külföldi küldöttségekkel hatalomra kerülése óta, fogadta az ENSZ szíriai különmegbízottját, és magas rangú amerikai diplomatákat is. Saraa jelezte, hogy kész a diplomáciai érintkezésre a nemzetközi küldöttekkel. Hangsúlyozta, hogy elsődleges célja az ország újjáépítése és a gazdaság fejlesztése. Kijelentette, hogy nem érdeke újabb konfliktusokba bocsátkozni.
A Saraa (mozgalmi nevén Abu Mohammad al-Dzsoláni) vezette Hajat Tahrír as-Sám és más lázadócsoportok december 8-án foglalták el Damaszkuszt, és késztették menekülésre Bassár el-Aszad elnököt, egy több mint 13 éven át tartó véres polgárháború után.