Aggódhatnak a Meta munkavállalói Mark Zuckerberg legújabb bejelentése miatt

2025.01.16. 06:54
A Facebook atyja több nagy bejelentéssel indította az új évet, legújabb tervének azonban több ezren biztosan nem örülnek majd. Mark Zuckerberg a vállalat 5 százalékának a lábára köt útilaput, megfogalmazása szerint a gyengébben teljesítőknek nincs helye a cégnél.

A Bloomberg információi szerint Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója több ezer embert tervez elküldeni a vállalattól. Az elbocsátási hullám leginkább a „gyengén teljesítőket” érinti, Zuckerberg ugyanis kijelentette, magasabbra teszi 2025-ben a lécet teljesítménymenedzsment szempontjából.

„Úgy döntöttem, hogy magasabbra helyezem a lécet a teljesítménymenedzsmentben, és gyorsabban eltávolítom a gyengén teljesítőket. Általában egy év után válunk meg azoktól, akik nem felelnek meg az elvárásoknak, de a következő ciklusban nagyobb mértékű, teljesítményalapú leépítések jönnek” – fogalmazott a Meta vezére egy vállalati feljegyzésben, ahol konkrétan a dolgozók 5 százalékáról beszélt, akik veszélyben lehetnek.

A lemorzsolódásokkal együtt mindez azt jelenti, hogy a Meta munkavállalóinak a 10 százaléka hamarosan már nem a cégnél veszi fel a munkát.

Számszerűsítve, összesen 7000 dolgozó hagyhatja el a közeljövőben a többek között a Facebookot és az Instagramot is birtokló techvállalatot.

A cég 2022 végén egyszer már nagytakarításba kezdett, annak a hullámnak a végén több mint 20 ezer dolgozójának adta ki az útját Mark Zuckerberg.

Az elbocsátási tervek előtt pár nappal tette közzé a Facebook atyja, hogy megszüntetik a Meta tényellenőrzési programját és szeretnék elősegíteni a szabad véleménynyilvánítást a vállalat összes platformján, köztük a Facebookon és az Instagramon. A tényellenőrzési programot még a 2016-os amerikai elnökválasztás után vezették be, hogy kontroll alatt tartsák a különböző felületekre kikerült bejegyzéseket, különösképp ügyelve a félretájékoztatásra a politikai nyomás közepette. A lépés a jelek szerint sok felhasználónak nem nyerte el a tetszését, ugyanis sokan már a fiókjuk törlését is megfontolták a Google adatai szerint, többen pedig más alternatíva után kezdtek nézni a Meta platformjai helyett.

Mark Zuckerbergnek a dolgozói elbocsátása közben lesz egy fontos jelenése is, január 20-án ugyanis ő maga is részt vesz az Egyesült Államok régi-új elnökének, Donald Trumpnak a beiktatási ceremóniáján. A hírek szerint ráadásul a többi techmilliárdossal (Elon Musk, Jeff Bezos) együtt a pódiumon kapnak majd helyet, közvetlenül a kabinet mögött.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Egy család legalább tíz tagja meghalt a török szállodatűzben, amelyben többen halálra égtek

Egy család legalább tíz tagja meghalt a török szállodatűzben, amelyben többen halálra égtek

Folyamatosan azonosítják a holttesteket, vezérigazgató, szakács és újságíró is van köztük.

január 22., 17:51

  • Külföld
Donald Trump ultimátumot adott Vlagyimir Putyinnak

Donald Trump ultimátumot adott Vlagyimir Putyinnak

Van egy könnyebb és egy nehezebb út is.

január 22., 19:51

  • Külföld
Jöhet az előrehozott választás Szerbiában, ha harminc napon belül nem alakul új kormány

Jöhet az előrehozott választás Szerbiában, ha harminc napon belül nem alakul új kormány

A miniszterelnök lemondását a parlamentnek is el kell fogadnia.

tegnap, 21:54

  • Külföld
Olaf Scholznál betelt a pohár a késes támadás után: Elegem van!

Olaf Scholznál betelt a pohár a késes támadás után: Elegem van!

Sorra szólalnak fel a német politikusok az illegális bevándorlók ellen.

január 22., 19:27

  • Külföld
Befutott influenszer lett az egykori indonéz kannibál

Befutott influenszer lett az egykori indonéz kannibál

Több mint húsz éve még Sumanto volt Indonézia egyik legrettegettebb embere.

január 22., 18:16

  • Külföld
Donald Trump kegyelmet adott a Silk Road nevű dark webes drogpiac létrehozójának

Donald Trump kegyelmet adott a Silk Road nevű dark webes drogpiac létrehozójának

A férfi 2015-ben kapott életfogytiglani börtönbüntetést.

január 22., 16:26

  • Címlapon
Aggódik a szakma: nagy gondot okozhatnak a gyógyszerellátásban a kormány tervei

Aggódik a szakma: nagy gondot okozhatnak a gyógyszerellátásban a kormány tervei

Négy-öt olyan projektet jelentettek be, melyek nagy változást jelentenének a lakosság számára.

tegnap, 20:20

  • Külföld
Ukrajnának hiba volt lemondania atomfegyvereiről

Ukrajnának hiba volt lemondania atomfegyvereiről

Erről beszélt az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak a Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon.

január 22., 17:50

  • Külföld
Felemelt kézzel, egyesével kellett leszállna 300 utasnak egy vonatról Hollandiában

Felemelt kézzel, egyesével kellett leszállna 300 utasnak egy vonatról Hollandiában

A hatóságok egy felfegyverzett személyt kerestek.

január 22., 17:27

  • Külföld
Lövöldözés történt egy nashville-i középiskolában, két gyereket is meglőttek

Lövöldözés történt egy nashville-i középiskolában, két gyereket is meglőttek

A büfében rántott fegyvert az egyik diák.

január 22., 19:22

  • Címlapon
Donald Trump felfedte terveit, így véreztetné ki Oroszországot

Donald Trump felfedte terveit, így véreztetné ki Oroszországot

Ezzel még Magyarország is jól járhat.

tegnap, 17:31

  • Címlapon
Mráz Ágoston Sámuel: Nem ismerik el egy csapásra, hogy Orbán Viktornak volt igaza

Mráz Ágoston Sámuel: Nem ismerik el egy csapásra, hogy Orbán Viktornak volt igaza

Schiffer András szerint mindig van félelemkeltés és osztogatás a választások körül, ami miatt nem lehet elküldeni a miniszterelnököt.

tegnap, 20:42

  • Külföld
Alig írta alá, máris 22 állam pereli Donald Trumpot az egyik rendelete miatt

Alig írta alá, máris 22 állam pereli Donald Trumpot az egyik rendelete miatt

Hosszú jogi csata várhat a régi-új amerikai elnökre.

január 22., 07:42

  • Külföld
Megvenné a TikTokot a világ legnépszerűbb youtubere

Megvenné a TikTokot a világ legnépszerűbb youtubere

Hivatalosan is bejelentette ajánlatát.

január 22., 15:56

  • Külföld
Donald Tusk fegyverkezésre szólította fel Európát, Deutsch Tamás diktatúrázva reagált

Donald Tusk fegyverkezésre szólította fel Európát, Deutsch Tamás diktatúrázva reagált

A lengyel miniszterelnök szerint Európának a túlélése a tét.

január 22., 16:08

  • Külföld
Puccstól tart a szlovák kormány, Robert Fico összehívta a Biztonsági Tanácsot

Puccstól tart a szlovák kormány, Robert Fico összehívta a Biztonsági Tanácsot

A miniszterelnök szerint már a terv is készen van, ami ellenük irányul.

január 22., 21:21

  • Külföld
Már Trump beiktatásának másnapján felhívta Putyin Hszi Csin-pinget

Már Trump beiktatásának másnapján felhívta Putyin Hszi Csin-pinget

Állítólag csak Moszkva és Peking kapcsolatáról tárgyalt az orosz és a kínai elnök, de azért szóba került az együttműködés Trumppal.

január 22., 15:32

  • Külföld
A grönlandi kormányfő szerint a sziget jövőjéről Grönlandon kell dönteni

A grönlandi kormányfő szerint a sziget jövőjéről Grönlandon kell dönteni

Még mindig aggódnak Donald Trump birodalmi törekvései miatt.

január 23., 06:32

  • Külföld
Malajzia és Szingapúr létrehozza a világ egyik legnagyobb gazdasági övezetét

Malajzia és Szingapúr létrehozza a világ egyik legnagyobb gazdasági övezetét

Kétszer akkora lesz, mint a kínai Szilícium-völgy, vagyis Sencsen.

január 22., 13:48

  • Külföld
Kilenc embert vettek őrizetbe a török szállodatűz miatt

Kilenc embert vettek őrizetbe a török szállodatűz miatt

A belügyminiszter szerint a felelősök nem kerülhetik el az igazságszolgáltatást.

január 22., 14:28

  • Külföld
Késes merénylőt lőttek le Tel-Avivban

Késes merénylőt lőttek le Tel-Avivban

A támadó egy 29 éves férfi volt, aki Marokkóban született és az Egyesült Államokban élt.

január 22., 09:37

  • Külföld
António Guterres: Komoly reformokra szorul az ENSZ

António Guterres: Komoly reformokra szorul az ENSZ

A főtitkár a davosi gazdasági fórumon mondta el, szerinte mik az idei legnagyobb kihívások.

január 22., 12:46

  • Címlapon
Thürmer Gyula feltűnt a belarusz állami televízió választási műsorában

Thürmer Gyula feltűnt a belarusz állami televízió választási műsorában

A Munkáspárt elnöke szerint a magyar politikai rendszer hasonlít ahhoz, ami Belaruszban van.

tegnap, 21:38

  • Külföld
Történelmi hóvihar sújtja a déli amerikai országrészeket Texastól Floridáig

Történelmi hóvihar sújtja a déli amerikai országrészeket Texastól Floridáig

Halálos áldozata is van a nagy hidegnek, rengeteg a súlyos baleset, tehetetlenek a faggyal szemben.

január 22., 08:23

  • Külföld
Késes támadás Németországban, ketten meghaltak, köztük egy gyermek

Késes támadás Németországban, ketten meghaltak, köztük egy gyermek

Bölcsődei csoportra támadt az afgán menekült.

január 22., 14:54

  • Külföld
Robbanás történt egy lengyelországi bányában, 44 embert menekítettek ki

Robbanás történt egy lengyelországi bányában, 44 embert menekítettek ki

Több bányász is megsérült.

január 22., 14:38

  • Külföld
Tizennégy éves tinédzsert gyanúsítanak a birminghami késelés ügyében

Tizennégy éves tinédzsert gyanúsítanak a birminghami késelés ügyében

A brit belügyminiszter szigorítaná az online kiselőadást.

január 22., 09:21