Változásokat ígérnek a Fehér Házból, jó híreket kaptak a sajtómunkások

2025.01.28. 20:18
A legnyíltabb és legelérhetőbb elnöknek ígérte Donald Trumpot Karoline Leavitt sajtótitkár, aki azzal a bejelentéssel nyitotta meg Donald Trump elnöki beiktatása utáni első sajtótájékoztatót, hogy az a több száz újságíró, akiktől az előző kormányzat visszavonta az sajtóigazolványát, vissza fogja kapni, sőt az újabb orgánumoknak is teret fognak adni.

Első alkalommal tartottak sajtótájékoztatót a Fehér Házból, amióta Donald Trumpot újra az Egyesült Államok elnökévé választották – számolt be a CNN.

Karoline Leavitt sajtótitkár úgy fogalmazott „soha nem volt még olyan elnök, aki olyan nyíltan és hitelesen kommunikált volna az amerikai néppel és a sajtó magjával, mint az USA 45. és most már 47. elnöke”.

A sajtótitkár azt is kijelentett, hogy „a Trump-féle Fehér Ház minden médiummal beszélni fog”.

Karoline Leavitt hozzátette: szorgalmasan fog dolgozni azon, hogy visszaadja annak a 440 újságírónak a sajtóigazolványát, akiknek az előző kormányzat visszavonta. Közölte, hogy az új médiahangokat is üdvözölni fogják, beleértve a podcastingosokat és a közösségi média influencereket.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Szijjártó Péter szerint kudarcot vallott szankciós politikát erőltet az Európai Unió

Szijjártó Péter szerint kudarcot vallott szankciós politikát erőltet az Európai Unió

A miniszternek Ukrajna számára is volt néhány keresetlen szava.

január 24., 18:10

  • Külföld
Orbán Viktor beváltotta a fenyegetését, Magyarország blokkolta a szankciókat

Orbán Viktor beváltotta a fenyegetését, Magyarország blokkolta a szankciókat

A helyzet feszült, nagy a zűrzavar Brüsszelben.

január 24., 18:18

  • Külföld
Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek

Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek

Az ország nagy részén hatalmi vákuum keletkezett, senki nem tudja, hogy lesz-e megtorlás.

január 24., 19:51

  • Címlapon
Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Tiltakoznak az érintettek.

5 órája

  • Külföld
Az űrből is látszik, mekkora katasztrófa érte Oroszországot

Az űrből is látszik, mekkora katasztrófa érte Oroszországot

A Kercsi-szorosban történt szerencsétlenség miatt tömegével pusztulnak el a madarak és a delfinek.

január 24., 17:28

  • Külföld
Iskolák százai zártak be Bangkokban a légszennyezettség miatt

Iskolák százai zártak be Bangkokban a légszennyezettség miatt

A lakosságot arra kérték, hogy lehetőség szerint dolgozzon otthonról.

január 24., 07:29

  • Külföld
Kitört a káosz, miután a rendőrök lelőttek egy jamaikai bandavezért

Kitört a káosz, miután a rendőrök lelőttek egy jamaikai bandavezért

Kihirdették a szükségállapotot.

január 24., 17:04

  • Külföld
Feloldottak egy titkos amerikai dokumentumot – így lehetett volna elkerülni az ukrajnai háborút?

Feloldottak egy titkos amerikai dokumentumot – így lehetett volna elkerülni az ukrajnai háborút?

Egy szakértő elmondta, milyen bajokhoz vezethet az Egyesült Államok politikája.

január 25., 06:23

  • Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.

3 órája

  • Külföld
Újabb négy izraeli túszt enged szabadon a Hamász

Újabb négy izraeli túszt enged szabadon a Hamász

Már a neveket is nyilvánosságra hozták.

január 24., 17:08

  • Külföld
Elérte Európa partjait az évszázad vihara

Elérte Európa partjait az évszázad vihara

A feljegyzések kezdete óta nem volt ekkora vihar Írországban.

január 24., 11:17

  • Címlapon
Lázár János letiltotta Vitézy Dávidot a Facebookon

Lázár János letiltotta Vitézy Dávidot a Facebookon

Úgy tűnik, betelt a pohár a miniszternél.

45 perce

  • Külföld
Benjamin Netanjahu védelmébe vette Elon Muskot a náci karlendítésre emlékeztető mozdulata után

Benjamin Netanjahu védelmébe vette Elon Muskot a náci karlendítésre emlékeztető mozdulata után

Az izraeli miniszterelnök szerint a milliárdost alaptalanul rágalmazzák.

január 24., 11:55

  • Külföld
A Politico szerint Orbán Viktor változtathat Donald Trump miatt, de a kormányfő éppen most cáfolta meg

A Politico szerint Orbán Viktor változtathat Donald Trump miatt, de a kormányfő éppen most cáfolta meg

A miniszterelnök szerint higgadt a párbeszéd, de ha ez nem sikerül, „leszakad a föld meg az ég”.

január 24., 09:24

  • Külföld
Soros György a múlt, Elon Musk a jövő mecénása?

Soros György a múlt, Elon Musk a jövő mecénása?

A technológiai újítóképessége és a médiában való jelenléte Muskot a modern techoligarchák úttörőjévé teszi.

január 24., 10:58

  • Külföld
Már az első napon szigorítaná a bevándorlást a CDU kancellárjelöltje, ha megválasztják

Már az első napon szigorítaná a bevándorlást a CDU kancellárjelöltje, ha megválasztják

Alapvető változást ígért Friedrich Merz a német migrációs politikában.

január 24., 08:45

  • Külföld
Nincs több titok: Trump nyilvánosságra hozza a John F. Kennedy-gyilkosság minden egyes aktáját

Nincs több titok: Trump nyilvánosságra hozza a John F. Kennedy-gyilkosság minden egyes aktáját

Az elnök szerint az amerikai emberek megérdemlik az átláthatóságot.

január 24., 07:33

  • Címlapon
Hithű, szűz feleséget keres magának a Budapestet illatfelhővel ellepő parfümös fickó

Hithű, szűz feleséget keres magának a Budapestet illatfelhővel ellepő parfümös fickó

Egyesek szerint azonban szexista és szélsőséges politikai nézeteket vall.

34 perce