Több mint 150 kis kardszárnyú delfint vetett partra a víz Ausztráliában

2025.02.19. 10:03
Több mint 150 kis kardszárnyú delfin rekedt a homokban Tasmania egyik északkeleti tengerpartján. A vízi emlősök jelentős része már biztosan elpusztult, a szakemberek a többi megmentésére sem látnak esélyt, ezért elaltatják őket.

150-nél is több kis kardszárnyú delfint vetett a partra az óceán Tasmania északkeleti partvidékén, Arthur River közelében. Súlyuk 500 és 3000 kilogramm közötti, és többet jelentősen ellepett a homok, a mentésben részt vevők szerint helyzetük reménytelenné vált  – adta hírül a Sky News.

Brendon Clark, az ausztrál Természeti Erőforrások és Környezetvédelmi Minisztériumának kapcsolattartója szerint 157 az állatok pontos száma, és már csak 90 példány mutat életjelet. A helyszínen több szakértő és állatorvos is tartózkodik, de a tisztviselő elmondása szerint minden erőfeszítés ellenére sem lehet már a delfineket megmenteni, ezért állatjóléti okokból az elaltatásuk mellett döntöttek.

A parton rekedt delfinek túlélési esélyei alacsonyak, mivel testüket a vízen kívül a saját súlyuk zúzza össze, és a hatóságok szerint a hatalmas tömegű emlősök tengerbe való visszajuttatásának megkísérlése veszélyes lenne a segítőkre.

Shelley Graham, a minisztérium krízisirányítója elmondta, hogy két delfint megpróbáltak visszatuszkolni a vízbe, de a hullámok újra partra mosták őket.

Az állatorvos szakértői értékelést követően úgy döntöttünk, hogy állatjóléti okokból el kell altassuk őket

– mondta a tisztviselő.

Helyettese hozzátette, hogy minden lehetőséget mérlegeltek, az összes próbálkozás a megmentésükre sikertelen volt, és minél tovább maradnak a parton, annál többet szenvednek. Az elaltatásuk volt a legvégső opció.

1974-ben volt utoljára, hogy nagyszámú kis kardszárnyú delfint vetett a partra az óceán Tasmaniában. A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy mi okozhatta a katasztrófát, de megvizsgálják a tetemeket, hogy kiderítsék.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.

38 perce

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.

március 21., 13:08

  • Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

November eleje óta ápolták a kórházban.

március 21., 13:39

  • Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.

március 21., 12:58

  • Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.

március 21., 13:45

  • Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Több mint harminc év után derült fény az esetre.

március 21., 13:17

  • Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből

Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből

A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.

március 21., 12:53

  • Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

A kormányfő ismét a Kossuth Rádió vendége volt.

10 perce

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, a rendőrség folyamatosan emeli ki a tüntetőket

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, a rendőrség folyamatosan emeli ki a tüntetőket

A rendőrség folyamatosan emeli ki a tüntetőket.

7 perce

  • Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.

március 21., 13:57

  • Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.

március 21., 14:19

  • Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.

március 21., 10:28

  • Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.

március 21., 14:22

  • Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Az incidensben több mint ezer járat érintett.

március 21., 06:32

  • Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.

március 21., 10:25

  • Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.

március 21., 15:41

  • Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.

március 21., 15:03

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.

2 órája

  • Címlapon
Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi-sarkvidéken.

1 órája

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.

március 21., 07:34

  • Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.

március 21., 08:33

  • Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.

március 21., 10:04

  • Külföld
Orosz dróntámadás Odesszában

Orosz dróntámadás Odesszában

március 21., 10:48

  • Külföld
Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik

Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik

A rendőrség közleménye szerint hatalmas területet kell átvizsgálniuk.

március 21., 10:21

  • Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban

2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban

Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.

március 21., 07:13