Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

2025.03.22. 16:46
Február 14-ei kórházba kerülése óta először fog a nyilvánosság előtt mutatkozni és áldást adni Ferenc pápa a Gemelli kórház ablakából vasárnap dél körül. A szentatyát kétoldali tüdőgyulladással kezelik, de a hírek szerint már jobban van, és kezdi visszanyerni az erejét.

Ferenc pápa több mint öt hét után először jelenik meg nyilvánosan, és áldást ad kórháza ablakából – közölte az The Independent.

A kettős tüdőgyulladással küzdő szentatyát még mindig a római Gemelli kórházban kezelik, de mint ahogy azt az Indexen megírtuk, már kezdi visszanyerni az erejét.

A Reuters értesülései szerint vasárnap elhagyhatja a kórházat, ám Vatikánban további két hónapos pihenésre lesz szüksége.

A 88 éves pápát még február 14-én vitték kórházba súlyos légúti fertőzéssel, betegsége folyamatos kezelést igényel.

A pápát kórházi tartózkodása alatt csak egyszer láthatta a nagyközönség a Vatikán által a múlt héten nyilvánosságra hozott fotón, amely a pápát a kórház kápolnájában imádkozás közben mutatta.

Az egyházfő a tervek szerint vasárnap dél körül fog feltűnni a kórház ablakában, hogy köszöntse a híveket, és áldást mondjon – áll a Vatikán szombati rövid közleményében.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Ferenc pápa egészségi állapota stabilizálódott a Gemelli klinikán, és az orvosok már nem látják szükségesnek az esti egészségügyi jelentések kiadását. A Szentszék sajtóirodája szerint ez pozitív fejlemény, de a pápa felépülése lassú ütemben halad, és a további javulás időt igényel.

A napokban megjelent az első fotó is az egyházfőről a kórházba kerülése óta, valamint az is kiderült, a katolikus egyházfő áprilisban a Vatikánban fogadja III. Károly brit uralkodót.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Több iskolában elmaradt a tanítás.

március 18., 14:27

  • Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.

március 18., 13:44

  • Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.

március 18., 17:37

  • Címlapon
Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök

Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

2 órája

  • Külföld
Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.

március 18., 18:49

  • Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.

március 18., 14:58

  • Külföld
Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Az európai fejlesztésére igent, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozására nemet mond a kormány.

március 18., 11:48

  • Külföld
Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Veszélyben lehet a tudományos expedíció.

március 18., 21:41

  • Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.

március 18., 20:34

  • Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.

március 18., 20:28

  • Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.

3 órája

  • Külföld
Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába

Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába

Szijjártó Péter szerint idén indulhatnak el az első járatok.

március 18., 11:52

  • Külföld
Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

A tiltakozók blokád alá vették az épületet.

március 18., 08:00

  • Címlapon
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.

3 órája

  • Külföld
A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

Nem csak a Szabad Európa finanszírozását állította le az amerikai elnök.

március 18., 10:05

  • Címlapon
A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület

A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület

Új hely, új név, új szabályok lennének szeptembertől.

2 órája

  • Külföld
Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben

Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben

Ajándékcsomagokért és futballmeccsekért lobbizhattak a képviselők a vállalatnak.

március 18., 07:00

  • Külföld
Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

John Hemingway 105 éves volt.

március 18., 08:22

  • Külföld
Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt

Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt

A tárcavezető szerint Európán kívül népszerűbb a magyar kormány, mint Európában.

március 18., 11:16

  • Külföld
Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant

Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant

Ilyen nagy számban repülőgépeket ritkán észlelnek egyszerre.

március 18., 07:38

  • Külföld
Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt

Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt

A rendőrség elfogta a kisteherautó sofőrjét.

március 18., 18:48

  • Külföld
Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

A 25 éves Zs. Zsolt illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.

március 18., 07:19