Először mutattak ki madárinfluenzát egy juhban Angliában, a kutatók világjárványtól tartanak
További Külföld cikkek
-
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
- Gyurta Dániel is Moszkvába utazott Szijjártó Péterrel
- Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
- Nemzetközi elfogatóparancsot kért Milorad Dodik ellen a boszniai szövetségi bíróság
- Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót
Az Egyesült Királyságban először mutatták ki a madárinfluenzát egy yorkshire-i juhban – jelentette be hétfőn a brit kormány a Politico információi szerint.
A vírust többszöri tejvizsgálat után „az állatállomány rutinszerű megfigyelését követően” azonosították egy olyan telepen, ahol a madárinfluenzát fogságban tartott madaraknál már megerősítették – közölte a Környezetvédelmi, Élelmiszerügyi és Vidékügyi Minisztérium, valamint az Állat- és Növényegészségügyi Ügynökség.
A nyáj többi tagja nem érintett a vírusfertőzésben, és nincs bizonyíték arra sem, hogy az ország állatállományára fokozott kockázatnak lenne kitéve – tették hozzá. Christine Middlemiss brit főállatorvos azonban arra szólította fel az állattartókat, hogy „legyenek éberek”.
A kormány közölte, hogy az Egyesült Államokban a tejelő teheneket érintő madárinfluenza-járvány kitörése miatt vezette be a fertőzött telephelyek állatállományának felügyeletét.
Az Amerikában pusztító madárinfluenza-járvány miatt 2022 óta több mint 166 millió madár pusztult el,
17 államban átterjedt a tejelő szarvasmarhákra, és a tojás árának emelkedéséhez vezetett.
A hónap elején az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete arra figyelmeztetett, hogy a gyorsan terjedő H5N1 járvány „példa nélküli” és „súlyos következményekkel” jár a élelmiszer-termelésre, a vidéki munkahelyekre, a helyi gazdaságokra és a fogyasztói árakra nézve.
Robert F. Kennedy Jr. amerikai egészségügyi miniszter azt javasolta, hogy a madárinfluenza-vírust hagyják elterjedni a gazdaságokban,
hogy „megtalálják és azonosítsák” azokat a madarakat, amelyek immunisak rá. Ez az ötlet azonban főként bírálatokat váltott ki, mivel ez növelné annak kockázatát, hogy a vírus az emberre is veszélyessé válik.
Az Európai Unió egészségügyi hatóságai nemrég arra figyelmeztettek, hogy 2024 tavasza óta először mutattak ki madárinfluenzát házimacskákban és vadon élő húsevőkben Európában, ami annak a jele, hogy
a vírus továbbra is átterjed az emlősökre.
A tudósok és kutatók egyre nagyobb aggodalommal figyelik a madárinfluenza fajokon átívelő terjedését és adaptív jellegét, ami az emberre való esetleges átterjedéshez és világjárványhoz vezethet.