Öngyilkos merénylet Afganisztánban
Nem tudni ki áll a merénylet mögött
A német hadsereg egyik szóvivője közben Potsdamban közölte, hogy a halálos áldozatok mindegyike német katona volt. A robbanás tíz embert súlyosan megsebesített, húsz másik - köztük néhány afgán járókelő - könnyebb sérüléseket szenvedett. Az autóbuszon összesen harminchárom katona utazott. A robbanás szemtanúk szerint Kabultól öt kilométerre keletre, a kelet-afganisztáni Dzsalálábádba vezető főúton történt. Az ISAF főtámaszpontja e mellett a fontos közlekedési útvonal mellett fekszik. A támaszponton kétezer német és holland katona állomásozik.
Robbanó taxi
Afgán rendőrségi források szerint a robbanást feltehetően öngyilkos merénylet idézte elő: egy robbanóanyaggal megrakott taxi az autóbusz mellé hajtott, és a gépkocsi vezetője működésbe hozta a pokolgépet, jelentette a Reuters. A brit hírügynökségnek nyilatkozó afgán rendőrségi tisztségviselő szerint egyelőre nem tudni, hogy kik vagy milyen csoportok gyanúsíthatók a robbantás elkövetésével.
Kabulban és körzetében jelenleg ötezer külföldi békefenntartó katona állomásozik. Az ISAF jelenleg közös német-holland parancsnokság alatt áll, a két ország a tervek ősszel átadja a biztonsági erő vezetését a NATO-nak. Ezzel párhuzamosan a német és holland katonák visszatérnek hazájukba, helyüket ezernyolcszáz kanadai békefenntartó foglalja el, fűzte hozzá az AP amerikai hírügynökség.