Amerika nem enged a táliboknak
További Külföld cikkek
- Elon Musk fokozza a botrányt, lezajlott a beszélgetése az AfD pártvezetőjével
- Börtönt megjárt embercsempész a körözött moldáv ámokfutó
- Többen életüket vesztették egy hindu templomnál kitört tömegverekedésben Indiában
- Horror Japánban: a McDonald’sban késelt tinédzsereket egy férfi, egyikük nem élte túl
- Barack Obama mellé ültették Donald Trumpot Jimmy Carter búcsúztatóján
Ez a javaslat hasonlít Mohammed Omar molla, tálib vallási vezető néhány héttel ezelőtt felvetett ajánlatára, amelyet az amerikai fél most is következetesen elutasított. Egy amerikai kormányzati illetékes vasárnap újra kijelentette, Washington tetteket és nem szavakat vár el a táliboktól. George W. Bush amerikai elnök szombaton arra szólította fel a tálib kormányt, hogy azonnal adja ki bin Ladent, különben számolnia kell a következményekkel.
Újabb 11 települést foglalt el az Északi Szövetség
A tálibellenes erők a rezsimre nehezedő amerikai fenyegetést kihasználva fokozták katonai tevékenységüket az ország középső részében is. Vasárnap bejelentették, hogy Gor tartományban elfoglaltak tizenegy települést, és két irányból is kevesebb mint egy kilométeres távolságra közelítették meg a tartományi fővárost, Csákaránt. Szombaton az északabbra eső Szamangán tartományban jelzett hasonló mérvű sikereket az Északi Szövetség, ám közléseiket egyelőre más forrásból nem erősítették meg.
Eközben népi felszabadító harcra szólította fel az ország lakosságát Afganisztánban a tálib hatalom megdöntésére törekvő ellenzéki Északi Szövetség katonai parancsnoka. Mohammed Fahim tábornok szombaton Afganisztán egy északi településén háromezer újonc előtt bejelentette, hogy csapataival támadó hadműveletekbe kezd az északi és nyugati fronton - adta hírül az MTI. Fahim szerint a kabuli önkényuralmi tálib vezetés megosztott, sorai szétzilálódtak, és valószínűleg nagyon hamar fordulat történik.
Fokozodó katonai jelenlét az afgán-üzbég határon
Az Afganisztánt uraló tálib vezetés hétezer fős erősítést küldött az Üzbegisztánnal határos vidékre - jelentette a dpa. Ez válasz a szomszédos országba érkező ezer amerikai katona jelenlétére. "Az utolsó emberig harcolni fogunk, és nem hódolunk be az USA-nak" - mondta a tálibok egyik szóvivője a Pakisztánban működő AIP afgán hírügynökség jelentése szerint. A Pentagon azt közölte, az első katonái már megérkeztek Üzbegisztánba.
|