Megsemmisítették a Bagdad hadosztályt?

2003.04.02. 15:28
Az 1. amerikai tengerészgyalogos hadosztály átkelt a Tigris folyón a Bagdadtól mintegy 150 kilométerre délkeletre fekvő Kút város közelében, és hátba támadta, majd megsemmisítette az iraki Köztársasági Gárda Bagdad hadosztályát - közölte az AP a központi parancsnokság bejelentésére hivatkozva szerdán. Az irakiak szerint át sem keltek a Tigris-folyón.
"A Köztársasági Gárda Bagdad hadosztálya többé már nem számít. Az iraki hadsereg 3. és 4. hadosztályát is elintéztük - mondta, a Kút térségében tartózkodó iraki alakulatokra utalva egy az AFP-nek nyilatkozó tiszt.. Az iraki tájékoztatási miniszter cáfolta, hogy a szövetségesek átlépték a Tigris folyót. Muhammad Szaid asz-Szahaf kijelentette azt is, hogy az iraki csapatok visszaverték az amerikaiak támadását a Bagdadtól 160 kilométerre délnyugatra fekvő Nedzsefben. Egyúttal azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy légicsapásokat mért szent helyekre is a városban.

A sikerről beszámoló tiszt azt állította, hogy számos iraki csapat nem tanúsít ellenállást, sőt menekülnek az előre nyomuló tengerészgyalogosok elől.

A katari asz-Szajlíjában lévő parancsnoki vezetési központ már korábban közölte, hogy szárazföldi és légi deszantos amerikai csapatok szerdán támadást indítottak a Köztársasági Gárda négy, Bagdadot védő hadosztálya ellen. A szárazföldi offenzíva az iraki fővárost dél felől védő Bagdad, Medina és Nabukodonozor hadosztályok ellen irányult. Az Adnán hadosztályt, amely a Bagdadtól mintegy 200 kilométerre északra fekvő Tikritből igyekszik a főváros védelmére sietni, a szövetséges légierő bombázta.



Tekintse meg galériánkat