Pulóvervám a banánért cserébe

Az úgynevezett banánháború következményeként az amerikai kongresszus elhatározta, hogy felváltva különböző európai termékeket sújtanak büntetővámmal. Bár Bill Clinton nem támogatja ezeket a retorziós műveleteket, a kongresszus mégis megszavazta a javaslatot, leginkább az amerikai lobbicsoportok és a multinacionális cégek befolyása miatt.

Az új, "büntetendő" termékcsoportban (a belga csokoládé és a francia camambert sajtok mellett) szerepel például a skót könnyűipar kincse, a kasmír pulóver. A tevezett 60 millió dolláros büntetővám katasztrofális hatással lenne a skót exportra, mondta Tony Blair.

Tavaly összesen 300 millió dollárnyi szankciót vetett ki az USA az EU termékeire.

Tony Blair Bill Clintonnak címzett levelében adott hangot felháborodásának

A retorziós lépések azután születtek, hogy az EU megtiltotta a hormonnal kezelt amerikai szarvasmarhák importját, és külön vámmal sújtja az amerikai kézben lévő dél- és közép-amerikai banántermelő cégek EU felé irányuló importját.

Ennek ellenére Tony Blair szerint tisztességtelen a brit termékeket szankciókkal sújtani, mivel a Blair-kormány Amerika mellett foglalt állást a marhaimportot illetően, és vezető szerepet játszik a banánháború megoldásában is. Ezért tartja elfogadhatatlannak az amerikai lépést Stephen Byers, a brit kereskedelmi és iparügyi miniszter is, aki hozzátette, hogy az amerikai lépés "jó példája annak, hogy nem szükséges kereskedelmi vitákba belebonyolódni".

Banánháború

A vita a banánháborúra vezethető vissza, melyet az EU váltott ki, mikor külön vámhoz kötött behozatali engedély bevezetésével sújtotta a Latin-Amerikából importált banánt. Az évek során a több millió tonnányira nőtt banánimport a termelő országok között heves versenyt eredményezett. Az EU importja hatvan százalékát Latin-Amerikából vásárolta, melyet a francia érdekeltségű Antillák, a spanyol Kanári-szigetek és a portugál Madeira-szigetek követtek, a behozatal egyötödével. A fennmaradó részt Afrikából, a Karib-szigetekről és a lomé-i egyezményben szereplő csendes-óceáni szigetekről vásárolták.

Az EU egyrészről támogatta a tagországok tengerentúli területeiről származó banánimportot a közös agrárpolitika keretén belül, másrészről kvázi kvótákat és vámot vetett ki a Latin-Amerikából származó importra. Míg néhány érintett ország tárgyalásokat kezdett az EU-val a kvóták növelése ügyében, addig az amerikai multinacionális cégek (a Chiquita, a Del Monte és a Dole) megtámadták az EU döntését, és a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) fordultak. Az amerikaiak szerint az EU nem tartja be a szabad kereskedelem alapszabályait, annak ellenére, hogy aláírta az erről szóló megállapodást.

Az EU a GATT 1994. decemberi döntésére alapozza elhatározását, mely szerint az EU 2000. február 29-ig preferálhatta a lomé-i egyezségben szereplő országokat, mely egyezség az Uruguay Round alatt született meg. Az EU szerint a latin-amerikai országoknak is lett volna lehetőségük csatlakozni hozzá, ha akarták volna.

A WTO kereskedelmi problémákat megoldni hivatott szerve az amerikaiaknak ad igazat ortodox módon, a neoliberális szabadkereskedelemre hivatkozva. Az EU szerint ez gazdasági katasztrófához vezethet az afrikai, antilláki és karibi területeken.

A WTO

A WTO 1995 janárjában született meg, az Uruguay Round eredményeként. A GATT-ból kinőtt WTO nemcsak egy kereskedelmi kódex, hanem egy nemzetközi, konzultatív és jogi hatalmakkal felruházott kereskedelmi koordinációs szervezet.

A miniszteri szintű konferencia, mely legalább kétévente összeül, a WTO legmagasabb szintű döntéshozó fóruma. Az Általános Tanács a tagországok képviselőiből áll, és fontos feladatokat lát el a konferencia ülései között. Az Általános Tanács felügyelete alatt működik a [Kereskedelmi]Vitamegoldó Szervezet és a Kereskedelmi Módszereket Felügyelő Szervervezet.

Három tanácsot állítottak fel : a Szolgáltatáskereskedelmi Tanácsot, a Termékkeeskedelmi Tanácsot és a Szellemi Tulajdonjogi Tanácsot (amennyiben az érinti a kereskedelmet).

Az igazi újdonság mindenképpen a már fent említett konfliktus felülvizsgálati joga, mely kötelezi a tagországokat a WTO döntésének betartására. Igaz, ez még nem garantálja, hogy a tagországok ezt be is tartják, mint ahogy ezt a mostani EU-példa is mutatja.

Egyik nagyhatalom se szereti, ha más mondja meg, mit kell csinálnia. Ez igaz az USA-ra is: ők ugyanis kikötötték, hogyha a WTO három, Amerika szerint igazságtalan döntést hoz ellenük, akkor egész egyszerűen kilépnek a szervezetből.

Amikor politikai édekek határozzák meg a kereskedelmi együttműködést, nem könnyű bíráskodni.