Barroso már látja a fényt az alagút végén
A bizottság elnöke ezzel bizonyos mértékig ellentmondott az EU belső piacért felelős biztosa, Charlie McCreevy véleményének, miszerint nem kellene megregulázni a jelzáloghitelezőket, a fedezeti alapokat és a részvénypiacokat. Barroso kijelentette, hogy a vezető javadalmazásra is új javaslatokat terjesztenek majd elő.
Az uniós bizottság elnöke úgy látja, hogy egyetlen európai kormány sem teheti meg, hogy egyedül tegyen lépéseket a mostani pénzügyi válság elcsitítására, össze kell hangolni ezeket a lépéseket, mert a mostani válság példátlan, és emiatt példa nélkül álló uniós fellépésre van szükség.
Az történt, hogy az "európaiak" összefogtak, igen erős jelzést adtak a piacoknak, ezzel a legjobb reakciót váltották ki, ellentétben azzal, amikor pénzügyminiszterek külön vázolták elképzeléseiket. Végzetül Barroso bírálta azokat, elsősorban a briteket, akik komoly ellenállást mutatnak a koordinált pénzügyi felügyelet elképzelésével szemben.