Nyártól lesznek magyar nyelvű táblák a Babes-Bolyai Egyetemen

2007.01.23. 19:24
Július elsejétől lesznek magyar nyelvű feliratok a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen, ahonnan éppen a magyar nyelvű táblák kihelyezése miatt rúgtak ki tavaly két oktatót. Az egyetemen magyar és német személyiségekről állítanak ki mellszobrot, neveznek el tantermet, ígérte a román külügyminiszter.

"Ez év július 1-én lép életbe a Babes-Bolyai Egyetem szenátusának az a határozata, amelynek alapján magyar nyelvű táblákat helyeznek el az intézetben. Erről Mihai-Razvan Ungureanu román külügyminiszter tájékoztatta Göncz Kingát abban a levélben, amellyel a magyar külügyminiszter tavaly decemberi levelére válaszolt" - fogalmaz Polgár Viktor.

A külügyi szóvivő emlékeztet: múlt év végén Göncz Kinga határozottan szóvá tette a Babes-Bolyai Egyetemen a magyar feliratok ügyében kialakult helyzetet, a két magyar oktatóval szembeni eljárást, és román kollegája segítségét kérte az ügy megnyugtató rendezésében.

Magyarokról is neveznek el termeket

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatói testületéből november végén zárták ki a magyar feliratok kifüggesztéséért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két vezetőjét Hantz Pétert és Kovács Lehelt. Hantz Péter november 22-én szerelt fel több magyar nyelvű táblát a BBTE épületeiben az ellen tiltakozva, hogy a többnyelvű feliratozásról már 2005-ben meghozott egyetemi határozatnak nem szereztek érvényt. Az oktatók menesztése a november 27-i szenátusi ülésen került szóba.

A magyar tagozatot képviselő két rektorhelyettes, Salat Levente és Nagy László a november 27-i határozat elfogadása után döntött a lemondásról.

A román külügyminiszter Göncz Kingának írt válaszlevelében közli, hogy "a többnyelvű feliratok mellett magyar és német személyiségek mellszobrát is elhelyezik az egyetemen, továbbá az előadótermek egy részét a magyar és a német kultúra jeles képviselőiről tervezik elnevezni".

Vegyék vissza Hantz Pétert és Kovács Lehelt!

Polgár Viktor a román külügyminiszter levelében foglaltakra utalva azt írja: a külügyminiszter "hangsúlyozza, hogy az elbocsátott két magyar oktató ügyében az egyetem autonóm módon járt el. Magát a táblaügyet sajnálatos félreértésnek, nem elvi, hanem eljárási problémának minősítette".

A magyar álláspontot tolmácsolva Polgár Viktor azt írja: Hantz Péter és Kovács Lehel elbocsátása az egyetem túlzó és indokolatlan intézkedése volt. A külügyi szóvivő szerint e méltánytalan eljárás nincs összhangban a Románia által vállalt európai normákkal, a multikulturalizmus szellemével. Bizonyos jogok biztosításának kötelezettsége alól ugyanis még az egyetemek autonómiájára való hivatkozással sem lehet eltekinteni.

Megoldást Polgár Viktor szerint az jelentene, ha az egyetem szenátusa felülvizsgálná a két oktató felmondását, és visszahelyezné őket pozíciójukba.