Feloszlatták a rendszerellenes tüntetést Mianmarban

2007.09.27. 06:45
A mianmari biztonsági erőknek sikerült szétoszlatniuk csütörtök délelőtt a tüntetők több tízezres tömegét Rangun központjában. Csütörtök hajnalban több mint nyolcszáz buddhista szerzetest hurcoltak el Mianmarban a kolostorokból. A hetek óta tartó rendszerellenes tüntetések annak ellenére folytatódtak, hogy a kormányzat gyülekezési tilalmat rendelt el. Katonák és rendőrök gumibotokkal, könnygázzal és fegyverrel oszlattak.

A mianmari biztonsági erők lövéseket adtak le Rangunban helyi idő szerint a kora délutáni órákban, hogy szétoszlassanak egy újabb tüntető tömeget, három órával azután, hogy feloszlattak egy több tízezres tüntetést a Szule-pagoda közelében. Erről az AFP hírügynökség adott jelentést, hangsúlyozva, hogy a rendfenntartó erők a levegőbe lőttek.

Az AP hírügynökség jelentése szerint viszont a katonák kormányellenes tüntetők tömegébe lőttek a Pazundaung folyó hídja közelében Rangun belvárosának keleti részén. Egyelőre nem világos, hogy a két jelentés ugyanarról a helyszínről, ugyanarról a sortűzről érkezett-e. Az AP jelentésében sincs szó halálos áldozatokról, sem sebesültekről.

Meghalt egy japán állampolgárl

Legalább száz tüntetőt őrizetbe vettek csütörtökön a mianmari biztonsági erők Rangun központjában, a Szule-pagoda közelében. Pár perccel korábban hangszórókon át ultimátumot intéztek a pagoda térségében összegyűlt több tízezer tüntetőhöz. Tíz percet adtak a tömegnek a szétoszlásra, azzal fenyegetőzve, hogy "rendkívüli intézkedésekre kényszerülnek", ha a tüntetők nem tesznek eleget a felszólításnak.

Szemtanúk közlései szerint a tömeg szétszóródott, amikor a tiltakozók azt hallották a hangszórókból, hogy a rendfenntartó erők tüzet nyitnak, ha folytatódik a tüntetés. Az emberek riadtan szaladgáltak, fedezéket keresve. Egy japán állampolgár életét vesztette a tüntetés feloszlatásakor. Egy szemtanú arról számolt be, hogy egy külföldi összerogyott, miután a tüntetést oszlató biztonsági erők lövéseket adtak le. Kevéssel később a mianmari kormány értesítette a japán nagykövetséget, hogy egy állampolgáruk életét vesztette az ellenzéki tüntetésen. Az egyelőre nem világos, hogy a leadott lövések okozták-e a japán állampolgár halálát, mint ahogy az sem, hogy a biztonsági erők csak a levegőbe adtak-e le figyelmeztető lövéseket, vagy a tömegre célozva is lőttek.

Dacolnak a katonasággal

A mianmari biztonsági erők korábban már adtak lefigyelmeztető lövéseket, hogy távozásra bírják Rangun keleti részén a kis csoportokban gyülekező tüntetőket. Az ország egykori fővárosának központi részén, a Szule pagoda környékén ugyanis már tízezer tüntető gyűlt egybe a reggelre, dacolva a kormány által kihirdetett gyülekezési tilalommal. A tüntetők ott is rohamrendőrök és katonák sokaságával néznek farkasszemet, de arról a helyszínről eddig nem érkezett jelentés figyelmeztető lövésekről, a karhatalom erőszakos beavatkozásáról.

Katonák sorfala előtt állnak a buddhista szerzetesek Rangunban

Mianmar (volt Burma) egykori fővárosában, Rangunban két kolostort szálltak meg csütörtök reggel a biztonsági erők, és mintegy kétszáz szerzetest vettek őrizetbe. Az ország északkeleti részén ugyancsak két kolostorból összesen 650 szerzetest vittek el. Meg nem erősített hírek szerint a Nemzeti Liga a Demokráciáért nevű ellenzéki párt több tagja is őrizetbe került.

A családtagok közlése szerint őrizetbe vették az éjszaka folyamán Myint Theint, Aung Szan Szú Csi (Aung San Suu Kyi) ellenzéki vezető szóvivőjét. A Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőt azonban nem vették őrizetbe, az asszonyt továbbra is házi őrizetben tartják a hatóságok, közölte egy neve elhallgatását kérő ázsiai diplomata.

Az újabb tiltakozásoktól tartva a hadsereg le is zárta Mianmar legnagyobb városának, Rangun fő útvonalait. Szögesdrótokat feszítettek ki és más útakadályokat állítottak fel azokon a helyeken, ahol előző nap a szerzetesek és a diákok tüntettek. A belvárosi Szule-pagodánál vízágyúkat helyeztek készenlétbe.

Legalább három, más források szerint öt buddhista szerzetes vesztette életét, 17 pedig megsebesült szerdán Rangunban a Svedagon pagoda térségében, amikor a biztonsági erők erőszakkal verték szét az ott zajló tüntetést. Az ellenzéki sajtó nyolc halálos áldozatról és közel 150 sérültről tud. A mianmari katonai junta csütörtöki közleményében egy halottról tett említést.

Az ENSZ BT egyhelyben toporog

Nyugtalanságát fejezte ki az ENSZ Biztonsági Tanácsa a mianmari helyzet miatt, és önmérsékletet sürgetett, elsősorban a mianmari katonai kormányzat részéről, azt szorgalmazva, hogy a junta engedélyezze az ENSZ-főtitkár különmegbízottjának látogatását.

A Biztonsági Tanács szerdán tartott rendkívüli ülést a testület európai tagjainak kérésére. A tagok megosztottsága miatt azonban a testület nem adott ki hivatalos nyilatkozatot, amelyben elítélte volna a mianmari tüntetések erőszakos megtorlását.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió arra kérte a BT-t, hogy ítélje el a békés tüntetések erőszakos elfojtását, és vegye fontolóra szankciók elrendelését. A mianmari katonai kormányzattól pedig azt követeli, hogy kezdjen párbeszédet Aung Szan Szú Csi (Aung San Suu Kyi) Nobel-békedíjas ellenzéki vezetővel és az etnikai kisebbségekkel.

Szerdai képek Mianmarból

Kína azonban világosan közölte, hogy nem ért ezzel egyet. "Meggyőződésünk, hogy a szankciók nem használnak az ilyen helyzetekben" - jelentette ki Vang Kuan-ja, Kína ENSZ-nagykövete. Kínával egyetért Oroszország is abban, hogy az emberi jogok kérdéseinek nincs semmi köze a békéhez és a stabilitáshoz, márpedig a Biztonsági Tanácsnak akkor van joga beavatkozni, ha veszély fenyegeti a békét és a stabilitást.

"Kína és a BT más tagjai számára a (mianmari) helyzet bizonyos problémákat vet fel, de a jelenlegi szakaszban ezek a problémák nem fenyegetik a regionális és a nemzetközi békét és biztonságot" - mondta a kínai diplomata a BT ülése után.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az ENSZ-közgyűlés 62. ülésszakán tartott nyitóbeszédében kedden jelentette be, hogy rövidesen különmegbízottat küld Mianmarba. Megbízottja, Ibrahim Gambari azonban még nem kapott vízumot a mianmari hatóságoktól, noha már szerda este szeretett volna elutazni az ázsiai országba.

A Strasbourgban ülésező Európai Parlament (EP) pedig elítélte a mianmari tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakot, méltatta az "antidemokratikus és elnyomó rezsimmel szembeszegülő" békés tüntetők bátorságát, illetve azt szorgalmazta, hogy az Európai Unió, az Egyesült Államok, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége és más országok tegyenek további lépéseket (például foganatosítsanak gazdasági szankciókat), ha a katonai vezetés továbbra sem tesz eleget a demokrácia helyreállítását sürgető követeléseknek.