Árpád
-2 °C
4 °C

Fidel Castro már fontoskodik

2007.02.09. 08:07
Raúl Castro a havannai könyvvásár megnyitóján közölte, hogy Fidel állapota folyamatosan javul, így már minden ügybe belefolyik. Venezuela kubai nagykövete azt is elárulta, hogy Fidel már szilárd táplálék fogyasztására is képes.

Fidel Castro kubai vezető napról napra jobban van, és már belefolyik az ügyekbe is, közölte a testvére, Raúl Castro egy havannai esemény alkalmából újságírókkal. Fidel napról napra jobban van, sok gyakorlatot végez, van a keze ügyében egy telefon, minden fontos dologról tudomása van, és mindent megkonzultálnak vele, mondta az ideiglenes elnök a havannai könyvvásár megnyitóján, helyi idő szerint csütörtökön.


Fidel jó színben január végén

Raúl szavai megerősíteni látszanak egy január 30-án közzétett televíziós felvételt, amelyen Fidel Castro a korábbinál jobb állapotban volt látható.

A felépülés menetéről egy részletet elárult Venezuela havannai nagykövete is, aki aznap korábban elmondta, a beteg ismét tud táplálkozni. A gond az volt, hogy nem tudott szilárd ételt magához venni, de ez már jelentősen javult, mondta a diplomata.

Fidel Castro tavaly július 31-én ideiglenesen átadta a hatalom gyakorlását öccsének, Raúlnak, mert meg kellett műteni. Betegsége részleteit államtitoknak minősítették, de következetesen hangsúlyozták, hogy a legfőbb vezetőt nem halálos kór támadta meg.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?