További Külföld cikkek
-
Döntés született a dohányzás visszaszorításáról, szigorítások jönnek - Letaszították a trónról az osztrák metropoliszt, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa
- Életfogytiglani börtönbüntetést kapott a férfi, aki több mint 70 késszúrással ölte meg barátnőjét
- Vlagyimir Putyin „terrorista agresszióra” figyelmeztette Törökország elnökét
- Irán az atomalkuból való kilépéssel fenyegetőzött
Fidel Castro lemond a kubai államtanács elnöki (államfői) tisztségéről, közölte kedden a Granma kubai napilap internetes kiadásában maga Castro.
"Nem pályázom meg az elnökséget és nem fogadom el a felkérést sem" - írta Castro a Granma honlapján kubai idő szerint éjjel közölt levelében.
Castro 2006 júliusa óta gyakorlatilag nem jelent meg a nyilvánosság előtt, akkor ugyanis súlyos bélműtéten esett át, hatalmát így ideiglenesen öccsére, Raúl Castróra ruházta át.
Azóta Castro csak újságcikkeket ír, fotókon jelenik meg, vagy előre rögzített videókat hoznak róla nyilvánosságra.
2007 decemberében a kubai televízióban beolvasott levelében már tett utalást arra, hogy esetleg nem tér már vissza a szigetország élére.
December végén öccse, Raúl bejelentette, hogy Fidel Castro egészségi állapota annyira kielégítő, hogy elindulhat a parlamenti választásokon. Ez az előfeltétele annak, hogy megtarthassa az elnöki pozíciót.
Január végén parlamenti és tartományi gyűlési választásokat tartottak Kubában, a nemzetgyűlés 614 képviselőjelöltje között versenybe is szállt az újabb ötéves mandátumért Castro is. Az új összetételű törvényhozás a tervek szerint február 24-én tartja alakuló ülését Havannában.
A kubai nemzetgyűlés várhatóan márciusban, az államtanács tagjai kinevezésének jóváhagyásakor adhatja áldását hivatalosan a legfőbb állami vezető visszavonulására és választhatja meg utódját, minden bizonnyal öccsét, Raúlt.
A 81 éves politikus 47 éven át irányította Kubát, 1959-től 1976-ig kormányfőként, majd az államtanács elnökeként.
A szocializmust építette
Castro 1959-ben került hatalomra a kubai diktátor, Fulgencio Batista elűzése után. Kormányát elsőként jelenlegi legnagyobb ellensége, az Egyesült Államok ismerte el. Castro gazdasági reformjai és Batista híveinek bíróság elé állítása megrontotta a két állam kapcsolatát, Washington kereskedelmi embargót vezetett be Kubával szemben. Castro válaszul elkobozta az amerikai tulajdonú vagyonokat és cégeket, majd a Szovjetunióhoz fordult gazdasági és katonai segítségért.
1961. április 1-én Castro szocialista forradalomnak titulálta mozgalmát, egy nappal később pedig meghiúsította a megbuktatására Amerikában kiképzett 1100 fős kubai emigráns csoport partraszállását a Disznó-öbölben. A világ egy évvel később az atomháború közelébe sodródott, mikor az Egyesült Államok elnöke, John F. Kennedy bejelentette, nukleáris rakétákat telepítettek Kubába, amiket országa közvetlen szovjet fenyegetésnek vesz, és tengeri blokád alá vonta Kubát. A konfliktust feszült diplomáciai egyeztetések útján sikerült megoldani, mikor a két nagyhatalom hadseregei már teljes készültségben voltak. A Szovjetunió végül leszerelte a kubai rakétákat, az Egyesült Államok pedig a törökországiakkal tette ugyanezt.
A kubai forradalmárok közben 10 ezer új iskolát nyitottak, megszüntették az analfabétizmust, és mindenkire kiterjedő egészségügyi rendszert vezettek be. A haladó gondolkodásúakat ezzel szemben kemény módszerekkel elhallgattatták, a szakszervezetek sztrájkhoz való joga megszűnt, a független újságok szerkesztőségeit sorra zárták be, az egyházakat folyamatos zaklatások érték.
Az igazi nehézségek a Szovjetunió és a kommunizmus közép-európai bukása után kezdődtek. Kuba elvesztette kereskedelmi partnereit, szinte mindenből hiányt szenvedett. A tragikus gazdasági helyzeten a turizmus felfuttatása segített - ezt a külföldi elemzők Raúlhoz kötik, akit bár hithűbb kommunistának tartanak, minden elemző szerint pénzéhesebb is bátyjánál.
Castro lemondása új helyzetet teremt az amerikaiak számára is. Az Egyesült Államok hosszú ideje készült Castro halálára és az azt követő zűrzavarra. A helyzetet a kubai demokratikus ellenzék megerősítésére használták volna. Így azonban, hogy Castro még életében lemondott és maga felügyeli a hatalomátadást, ez az esély elmúlt. Mivel a helyzet így gyakorlatilag változatlan maradt, drasztikus változást nem várhatunk a két ország viszonyában. Azaz, az amerikaiaknak továbbra is az embargópolitika maradt, bár Raúl pénzéhsége esélyt adhat legalább a gazdasági nyitásra.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
