A gépet a lehető legjobban felkészítették
Mint ismert, a Columbia tizenhat napos küldetés után készült visszatérni a Kennedy Űrközpontba szombaton, közép-európai idő szerint 15 órakor azonban szakadt meg a kapcsolata a földi irányítóközponttal. Utolsó ismert pozíciójában a Columbia mintegy hatvankét kilométer magasságban haladt, a hangsebesség tizennyolcszorosával.
O'Keefe elmondta: a hivatal a visszatérés tervezett időpontjában 15:16-kor elindította a mentőcsapatot, bekért a misszióval kapcsolatos minden dokumentációt és egyidejűleg vizsgálatot indított, az amerikai közlekedési minisztérium és független szakértők bevonásával. Közölte: a helyszínen jelenleg négy helikopter kutatja a gép maradványait.
Az ügyvezető a tragédia okairól szólva elmondta: túl korai lenne az okokkal kapcsolatos spekulációkról beszélni. O'Keefe kifejtette: abban biztosak, hogy az űrrepülőt a lehető legjobban felkészítették az útra, illetve hogy a tragédiát vélhetően nem a földi irányítóközpontban vétett hiba okozta.
A küzdelem folytatódik
George W Bush a nap folyamán telefonon fejezte ki részvétét az űrhajósok családtagjainak.
Az amerikai elnök emellett a nemzethez intézett televíziós beszédben szólt a tragédiáról. "Nincsenek túlélők" - mondta. Bush kiemelte: a Columbia űrhajósai a haladásért áldozták életüket és bár legtöbbjük számára rutinfeladat volt az űrrepülés, tudatában voltak a rakétás repülés veszélyeinek. "A küzdelem a megismerésért folytatódik" - fogalmazott Bush.