Az előző éjszakai harcokban két palesztin is meghalt, egyikük Nabluszban, a másik Hebronban.
Izrael szintén tűzszünetet rendelt el
Simon Peresz izraeli külügyminiszter Arafat felhívását fontosnak és konstruktívnak nevezte, és röviddel később az izraeli védelmi minisztérium közölte, hogy beszüntettek minden palesztinok elleni harci cselekményt.
Ariel Saron izraeli kormányfő vasárnap lefújta a hetek óta tervezett Peresz-Arafat találkozót, de a knesszet ülésén később azt mondta, hogy hajlandó a tárgyalások újrakezdésére Arafattal, amennyiben 48 óráig teljes tűzszünet van. Palesztin tisztviselők ugyanakkor kiszivárogtatták, hogy Arafat már vasárnap találkozott a küldönc szerepét korábban is betöltő Omri Saronnal, a miniszterelnök fiával.
Elemzők szerint a tűzszünet megszületésében nagy szerepe van a keddi New York-i és washingtoni terrortámadásoknak. Az Egyesült Államok aktívan dolgozik egy terrorellenes nemzetközi koalíció kiépítésén, és ezért nyomást gyakorolt a felekre, hogy hagyjanak fel az ellenségeskedéssel. Palesztin tisztviselők elismerték, hogy az idő most alkalmas lehet a béketárgyalások felújítására.
A német n-tv televíziós állmoás szerint azonban a német diplomácia áll a háttérben: Jasszer Arafat palesztin elnök tűzszüneti nyilatkozata Joschka Fischer német külügyminiszter kezdeményezésének köszönhető. A berlini külügyek irányítója amerikai kollégája, Colin Powell, Javier Solanával, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főbiztosával, és Igor Ivanov orosz külügyminiszterrel együtt tett erőfeszítéseket a tűzszünet érdekében.