400 lengyel katona megy a sivatagban

Pat Nash tábornok 50 katonájával már építi a csádi bázist. Nash vezeti majd a teljes létszámában tavaszra 3700 főre duzzadó európai sereget Csádban. A katonák egy kisebb része továbbmegy a Közép-Afrikai Köztársaságba. Az európaiak mandátuma arra szól, hogy megvédjék a térségben tengődő többszázezer menekültet a környéken gyilkoló milíciáktól. A menekültek legnagyobb része Szudán Darfúr nevű tartományából érkezett, ahol évek óta véres polgárháború folyik. Kisebb részük a csádi polgárháború miatt volt kénytelen elhagyni otthonát, néhány tízezren pedig a közép-afrikai polgárháború elől keresnek menedéket. A menekültek éheznek, a nyugati segélyeket pedig a polgárháborúk gerillái rendszeresen elrabolják. A civilek megmentésére az ENSZ-től kapott felkérést az EU.

Sarkozy nagyhatalmi álmai

Az EU-misszió ötlete Párizsból származik. Csád és a Közép-Afrikai Köztársaság is francia gyarmat volt, az utóbbi időben pedig mindkét országban veszélybe került a franciák által támogatott kormányok uralma. Franciaország kisebb alakulatokkal, pénzzel, fegyverrel és üzemanyaggal már eddig is támogatta Idriss Déby csádi elnököt. Az egyoldalú beavatkozást azonban Nicolas Sarkozy francia elnök mindenképpen igyekezett elkerülni.

Egyrészt nem néz ki jól, ha egy volt gyarmattartó beavatkozik valamelyik frakció mellett egy polgárháborúban, főleg miután a francia diplomácia élesen támadta az USA-t, amikor ENSZ-felhatalmazás nélkül szállta meg Irakot.

Másik ok lehet, amit francia politológusok feltételeznek. Szerintük Sarkozy szeretné megtörni a hadseregen belüli idősebb tábornoki kar erejét, akik ezer szállal kötődnek különböző afrikai rezsimekhez. A nemzetközi fellépéssel ezt a klubot sikeresen háttérbe lehet állítani, hiszen a parancsnokság felügyelete is közös lesz.

Harmadrészt Franciaország nagyon komolyan lobbizik egy USA-tól független katonai szövetség felállításáért. A NATO amerikai dominanciája miatt sosem volt elég jó a franciáknak. Épp a csádi misszió indulásának hetében mondta Sarkozy, hogy Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Olaszország és Lengyelország állítson fel egy EU-s elitosztagot, tízezer bármikor bevethető katonával. A hat katonailag legerősebb EU-állam igazítsa egymáshoz felszereléseit, és vállalják, hogy GDP-jük legalább 2 százalékát honvédelemre költik. Egyelőre egyértelmű válasz nem érkezett, de ha az unió lisszaboni refomrszerződését minden tagállam elfogadja, akkor 2009-től egyébként is meg kell erősíteni a közös védelmi politikát. Franciaország pedig nagyon szívesen lenne ennek a motorja. A NATO katonai szárnyának volt magas rangú tisztjei is éppen a csádi misszió kezdetéhez időzítve kérték közös levélben, hogy Európa ne ossza meg erőit, és inkább a NATO-val egyeztetve fejlesszék hadseregeiket a tagállamok. A vita még évekig húzódhat, de a csádi misszió fontos főpróbája lehet a francia dominanciájú európai hadsereg működésének.

Kétszer már lemondták

A csádi bevetésben a katonák többsége (1500 fő) francia lesz, 450 ír és 400 lengyel adja még a komolyabb egységeket, a negyedik legnagyobb erőt Ausztria küldi (160 fő). A 113 millió eurós költség nagy részét is Franciaország állja. Magyarország hat katonával és 188 millió forinttal szállt be. A parancsnokság Párizsban van, és ugyan az ír Nash tábornok a főnök, helyismeretük és létszámuk miatt a franciák az egész akció vezetői.

A csádi EU-missziónak nagy lökést adott, hogy az USA szabad kezet biztosított a megszervezéséhez. Egy francia diplomáciai körökből kiszivárogtatott hír szerint Condeleezza Rice amerikai külügyminiszter "intézzék ezt a franciák" mondattal jelezte, hogy a francia hadvezetés megszorítások nélkül próbálhatja ki tehetségét.

A bevetés nagyon rosszul kezdődött, kétszer is el kellett halasztani az akciót. Tavaly novemberben indult volna az európai had, ám nem jött össze a pénz. Az EU-tagállamok fukarkodtak, és végül egy nagyobb francia és egy kisebb lengyel adomány kellett ahhoz, hogy tényleg induljanak. Ez nagy blamázs volt, hiszen az éppen csak épülő új európai haderőre nem vetett túl jó fényt, hogy kevesebb mint négyezer katonát sem tudnak időben kiküldeni. Ugyanakkor az alkudozás szólhatott arról is, hogy a gazdagabb európai államok jelezték Párizsnak, hogy nem mindenki ugrik első szavukra.

Másodszor azért csúszott február elején az akció, mert a csádi lázadók betörtek a fővárosba, N'djamenába. Az EU nem akarta kockáztatni katonái testi épségét a világ végén, pláne hogy az egyetlen használható repülőteret is tűz alatt tartották a felkelők. Végül két nap alatt a kormányerők kiverték N'djamena belsejéből a felkelőket, és az európai had első szállítógépe a következő héten már meg is érkezett.

A Csádba igyekvő európai had elvben semleges, a harcokba nem avatkozik bele, de ezt a lázadók nem hiszik el. Az egyik csoport gaboni központjából már jelezte is, hogy a francia katonákat ők ellenségnek tekintik. Ennek megértéséhez kicsit el kell merülni a csádi frontvonalakban.

Vérszivattyú Afrika közepén

Csád elnöke, Idriss Déby 1990-ben puccsal jutott hatalomra. A tízmilliós, rettentően szegény ország az 1960-as függetlenség óta katonai hatalomátvételek sorozatát élte át, igazi polgári kormányzás alig néhány évig volt. Débyt eredetileg Líbia támogatta, de később mellé állt Franciaország is. Déby demokratikus programot hirdetett és 1996-ra kiírta az első szabad elnökválasztást az ország történetében. Ezt meg is nyerte. A béke két évig tartott, amikor Déby volt hadügyminisztere egy csapat harcossal megpróbálta megdöntetni a hatalmát és kitört a polgárháború. Ez kisebb-nagyobb intenzitással azóta is tart.

2001-ben újabb választásokat tartottak. Ismét Déby nyert, de úgy, hogy a szavazatok negyedét nem számolták össze, mert egy csomó választókörzetben a kormány szerint csaltak. 2003-ban elkészült egy olajvezeték, ami a kameruni mezők olaját viszi át az országon. Ezzel Csád bekerült az afrikai gazdaság vérkeringésébe és a terület jelentősen felértékelődött.

2004-ben kezdtek érkezni a dárfúri menekültek az országba és még ebben az évben elkezdődtek az összecsapások a szudáni kormány által támogatott milíciák és a csádi kormánykatonák között. 2006-ban Déby népszavazáson fogadtatta el, hogy újra indulhasson az elnöki címért, amit meg is szerzett, de közben egyre több fegyveres csoport támadta hatalmát. Idén február 2-án a lázadók betörtek a fővárosba, amit két napra el is foglaltak.

Ekkor a franciák mentették meg Débyt: titkosszolgálati információkkal, Líbiából gyorsan a helyszínre repített T-55-ös tankhoz való lőszerrel és benzinnel látták el. Francia katonák védték meg a főváros repülőterét is, ahol az elnök három darab harci helikoptere is állt. Ezek a helikopterek az egész csata főszereplői voltak, mert a támadók 300 járműje közül 200-at szétlőttek velük. (jórészt Toyota pickupokról, a sivatagi harcmodor fő logisztikai eszközeiről van szó). Ezért nem bíznak a lázadók a franciákban és az európaiak semlegességében. A beavatkozással sikerült megmenteni Débyt, aki a februári halasztás után könyörgött Brüsszelben a minél gyorsabb beavatkozásért. A főváros ostromában két nap alatt 160 ember halt meg és több mint ezer megsebesült.

A lázadóknak összesen körülbelül tízezer fegyveresük van, de számíthatnak néha a szudáni légierő támogatására. A magát elvben semlegesnek mondó szudáni kormány hadügyminisztere az EU beavatkozásának hírére nem rejtette véka alá a khartúmi kormány álláspontját, február 6-án ezt mondta: "Megvannak az eszközeink, hogy légicsapásokkal leromboljuk N'djamena városát. Mégse tesszük, mert nem akarunk háborút Franciaországgal". Ez is azt bizonyítja, hogy a helyi erők korántsem humanitárius akciónak nézik az EUFOR-missziót, hanem kiállást a csádi rezsim mellett.

A gorane-kérdés és az ikrek

A tízezer csádi felkelő sem egységes. Négy nagyobb, és sok kisebb, egymással is vetélkedő, jórészt nemzetiségi alapon szerveződő frakcióból áll. Mint ahogy az afrikai polgárháborúkban szokás, ők is bevetnek gyerekkatonákat, és ők sem kímélik a civil lakosságot.

A legnagyobb lázadó csoport az Egyesült Erők a Demokráciáért és a Fejlődésért fantázianevű. Valójában a gorane érdekeket képviseli. Goranenak nevezik az elarabosodott nomád feketéket Csád Tibesti tartományában. (A darfúri harcban a szudáni kormány támogatta arab nomádok űzik el földjükről a fekete földművelőket.)

A második legerősebb csapat a Felkelő Erők a Változásért nevű. Ők a zagava nemzetiséghez tartoznak. Ez azért érdekes, mert Déby elnök is elsősorban erre a népcsoportra támaszkodik, hadserege többsége is zagava. Semmi sem bizonyítja jobban, hogy ez testvérháború, mint a csapat vezetői: ők ugyanis Déby elnök unokaöccsei, az Erdimi ikrek. Timan és Tom Erdimi nagybátyjuk hatalmát akarják megszerezni.

Az Egységfront a Változásért nevű csoport a tama nevű törzs serege. A nem túl nagy lélekszámú törzs az ország keleti felén él, de erős a vezetőjük: Mahamat Nur Abd-el-Kerim korábban Csád hadügyminisztere volt.

A nagy csoportok küzül a legkisebb az elsőből kiszakadt UFDD-Fondamantele, ami a gorane milícia szakadár arabjaiból áll. Ők arababbak az anyaszervezetnél és ezért saját csoportot szerveztek.