Az ember agya átvált túlélő módba

Az Európai Parlament 16 tagú delegációja november 26-án, az esti órákban Delhiből érkezett Mumbaiba. A küldöttséget a hét képviselő (köztük Glattfelder Béla) mellett Császi és a nemzetközi titkárság három másik dolgozója, valamint két szakértő és három tolmács alkotta.

Császi épp csak letette a csomagját a szobájában a Tadzs Mahal szállóban, és már ment is a kollegájával a hallba fél 10-re megbeszélt találkozóra. A hotelből a mintegy tíz percre lévő Leopold kávéházhoz, a város egyik legismertebb étterméhez sétáltak.

Mivel novemberben napközben 35-36 fok meleg van, a városban, és különösen ebben a forgalmas negyedben ilyenkor a legnagyobb a nyüzsgés. Az utcák tele vannak emberekkel, az éttermekben nehéz helyet kapni.

A Leopoldban először Császiéknak is várniuk kellett, majd leültették őket egy, az oldalsó utcafronthoz közeli asztalhoz. Közvetlenül mellettük egy üvegezetlen, az árkádokra néző ajtónyílás volt.

Alighogy leültek, furcsa hangokat hallottak, amiket először petárdának vagy tűzijátéknak hittek. Kellett pár másodperc, amíg ráébredtek, hogy valaki lövöldözik. Amikor azonban egy pillanattal később kézigránát robbant, az étteremben kitört a pánik.

"Folyamatosan lőttek, de nem tudtuk, hogy honnan. Leginkább csak a hanghatásra emlékszem, én magam nem láttam őket. Csak a híradásokból tudom, hogy ketten vagy hárman voltak, és maszkot viseltek. Azt is csak utólag tudtam meg, hogy először kintről lőttek, utána dobták be a kézigránátot, és csak ezt követően hatoltak be az étterembe" - számolt be az Indexnek Császi. A gránát detonációjakor a gránitpadlóban keletkezett tölcsért tudomása szerint az étterem vezetősége meghagyja jelenlegi formájában.

A pánikba esett tömeg az ajtók és nyílások felé menekült. Császiéknak hatalmas szerencséjük volt, hogy egyből ki tudtak jutni az utcára. "Félrelöktem az asztalt, és kimenekültünk. A zakóm, benne a pénztárcával és az útlevéllel a széken maradt. Ösztönösen lebukva követtem a kollegámat, de a többi vendég is ugyanígy tett."

A sarki kávéház előtt egy többsávos, nagyon forgalmas út van. Mivel a lövöldözés miatt nem mertek a Leopold portálja előtt elmenni, Császi és kollegája a mellékutcában, a fal tövébe kuporodva keresett menedéket. "A járdán mellettem feküdt egy lány, aki folyamatosan segítségért kiabált: help me, help me! A lövések néha pár másodpercre abbamaradtak, majd folytatódtak."

Próbálták kitalálni, hogy honnan lőnek, de nem sikerült kifigyelni. "Az ember agya ilyenkor egy pillanat alatt átvált túlélő módba: ösztönösen viselkedtünk, nem tudatosan. 20-25 másodpercig maradhattunk ott, aztán tovább menekültünk. A kollegám bemászott egy kocsi alá, én meg átugrottam a kocsi eleje és pár motor meg kitámasztott bicikli között, átszaladtam a kis utca másik oldalára, és bemenekültem egy cipőboltba."

Császi ekkor már remegett a félelemtől és a sokktól. Egy szál ing és nadrág volt rajta, az ing hátán vérnyomok, melyekről azóta sem tudja, hogy kié. A cipőboltban azonban már inkább biztonságban érezte magát. Hat-hét helyi mellett egy olasz fotóriporter volt mellette, aki menekülés közben szintén elveszítette a társát.

Negyedórán át ki sem mertek nézni, és csak mintegy fél óra elteltével kezdték próbálni kideríteni, hogy mi történik. Arra gondoltak, hogy valami helyi, esetleg az étterem tulajdonosait érintő viszály áll a támadás hátterében. "Sem a mentők, sem a rendőrök nem értek még oda. Félig a járdán három testet láttam a földön feküdni, őket taxival vitték el. A Leopold a boltból nem látszott, a félelem teljesen a hatalmába kerített."

Mivel a telefonja lemerült, Császi az olasz fotós mobiljáról kommunikált Brüsszelben maradt feleségével, és próbálta felvenni a kapcsolatot a delegáció tagjaival. "Úgy láttuk az olasz sráccal, akinek üvegdarab fúródott a bőre alá és vérzett, hogy egyelőre a legbiztonságosabb hely a Tadzs Mahal lehet. Ekkor már sok bámészkodó gyűlt össze, meg egy tévéstáb, ám rendőrök még mindig nem voltak sehol."

A szállodához a háztömböt megkerülve jutottak el. Az utca tele volt töltényhüvelyekkel, egy autónak belőtték az ablakát. A Tadzs Mahalnál blokád fogadta őket. "Mutogattak és kiabáltak, hogy meneküljünk, és bújjunk el valahová, vagy menjünk a közeli kórházba, mert megtámadták a szállodát. Ekkor jöttünk rá, hogy nem elszigetelt támadásról van szó."

A kórház, amire a rendőrök mutogattak, valójában egy kis magánrendelő. Császiék itt töltötték az éjszakát, miközben a tévében nézték, hogy mi történik. A szállodai lövöldözést és a robbanásokat élőben hallották. Kiderült, hogy a delegációból mindenki megmenekült.

A legnehezebb dolga az amúgy a kommunikáció irányításáért felelős titkársági dolgozónak volt, aki a támadás előtt elaludt a szállodai szobájában. Később felébredt, és döntenie kellett, hogy kimegy-e a folyosóra, mert a beszivárgó füst miatt könnyen megfulladhatott volna. Végül vizes törülközőt csavart a fejére, kikúszott, lement a lépcsőn, és átmászott két falat, mert nem merte a kijáratot használni.

Császi Leventét az olasz fotós mobilján időközben felhívta Pálmai Géza magyar nagykövet, és kapcsolatba lépett Binod Khemka helyi üzletemberrel, Magyarország mumbai tiszteletbeli konzuljával is. Reggel ő jött el Császiért, és a saját házában szállásolta el. Megérkezett Delhiből Rapp Katalin konzul is, aki kiállította az ideiglenes útlevelét.

A delegáció tagja először egy francia katonai géppel jöttek volna haza, de végül menetrendszerinti járattal hagyták el az országot. Az Európai Parlament titkársága a helyfoglalásban, a konzul és a tiszteletbeli konzul a vízum hiányában az ország elhagyásához szükséges engedély beszerzésében működött közre. Császi nagyon hálás a segítségért, ami szerinte gyorsabb és szélesebb körű volt, mint amire társai - akik Mumbaiban hivatalos képviselettel rendelkező országok polgárai - számíthattak.

Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke a testület tegnapi plenáris ülésén név szerint üdvözölte a delegáció tagjait, és megemlékezett a terrortámadás áldozatairól: "Ma szívünkben mindannyian indiaiak vagyunk".