Csád: meghalt a vezérkari főnök

2008.02.03. 11:15
Daoud Soumain csádi vezérkari főnök életét vesztette a lázadókkal vívott harcokban, ezt már a francia védelmi miniszter is megerősítette. Csád elnöke a lázadók által körbevett palotájába szorult. Az orszáogot egyre több külföldi hagyja el.

Daoud Soumain csádi vezérkari főnök életét vesztette a lázadókkal vívott harcokban - erősítette meg vasárnap Hervé Morin francia védelmi miniszter az Europe 1 rádióban. Egy csádi katonai forrás már szombaton közölte, hogy a vezérkari főnök előző nap meghalt Massaguet-ben, a fővárostól, N'Djamenától 50 kilométerre északkeletre, írja az MTI.

Idriss Deby Itno csádi elnöknek, aki "kivételes harcos, nagy bátorságú ember, még legalább 2-3 ezer embere van" - folytatta a francia miniszter, aki szerint a vasárnapi nap "minden jel szerint döntő lesz". Megerősítette azt is, hogy "evakuáltunk mintegy 400 embert, akik mind saját elhatározásukból távoztak".

Palotájába szorult az elnök

Csád elnöke vasárnapra a lázadók által körbevett palotájába szorult vasárnap az ország fővárosában, miközben egyre több külföldi hagyja el a harcok dúlta várost - közölte a Független Hírügynökség az AFP jelentése nyomán. Arról egyelőre nem érkezett adat, hogy mennyien haltak meg a harcokban. Közben a líbiai Jana hírügynökség jelentése szerint a lázadók vezére elfogadta Moammer Kadhafi líbiai vezető tűzszüneti ajánlatát.

Csád külügyminisztere az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy Idriss Deby Itno az elnöki palotában van, és ura a helyzetnek. A jelentések szerint a lázadók szombaton elfoglalták a főváros nagy részét, ahol heves harcok dúltak. A csádi hadsereg ugyan tankokkal vissza tudta szorítani az elnöki palotától a lázadókat, de a felkelők szóvivője szerint még mindig ők uralják a helyzetet, és zárva tartják az épület környékét.

A Jana líbiai hírügynökség jelentése szerint a lázadókat vezető Mahamat Nouri tábornok beleegyezett egy tűzszünetbe, miután telefonon beszélt Moammer Kadhafi líbiai vezetővel, de ezt a lázadók szóvivője nem tudta megerősíteni. Az Afrikai Unió Kadhafit, és a Kongói Köztársaság elnökét, Denis Sassou Nguessót bízta meg a csádi válság rendezésével.

Menekülnek a külföldiek

A francia hadsereg elmondása szerint nagyjából kétezer lázadó vett részt az akcióban, akik az ország keleti, Szudánnal határos részéről indultak N'Djamena elfoglalására. A csádi külügyminiszter azzal vádolta Szudánt, hogy ők állnak az akció mögött, és így akarják megakadályozni az Európai Unió békefenntartóinak Csádba vezénylését.

Közben megkezdték a csádi fővárosban lévő külföldiek kitelepítését. A francia hadsereg összesen nagyjából négyszáz embert ment ki a harcok dúlta városból. Több mint kilencszázan kerestek menedéket a francia katonák által őrzött épületekben a harcok elől. Az első 74 embert, főleg gyerekeket és nőket szállító repülőgép vasárnap hajnalban szállt le a gaboni főváros repülőterén, ahonnan egy Boeing 777-essel szállítják majd Párizsba a több fordulóval kimentett embereket. Közben Kína is bejelentette, hogy több mint kétszáz állampolgárát evakuálja az országból.

Arról egyelőre nem érkezett jelentés, hogy mennyien haltak meg a harcokban. Egy ENSZ-tisztviselő elmondása szerint a főváros utcáit holttestek borítják, és megkezdődött a fosztogatás is a városban.

Nem megy az EUFOR

Hervé Morin bejelentette az interjúban, hogy a harcok miatt szerdáig felfüggesztik az EUFOR-erőinek telepítését, de hangsúlyozta: nincs szó arról, hogy lemondanának róla. Az Európai Unió a közeli napokban akarta Csádba és a Közép-afrikai Köztársaságba indítani 3700 fős békefenntartó erejét, hogy megvédje a szudáni Dárfúrból a harcok elől oda menekült mintegy 450 ezer embert.

Bernard Kouchner francia külügyminiszter a Le Journal du Dimanche vasárnapi lapban közölt nyilatkozatában még azt hangoztatta, "nem hiszi", hogy a csádi lázadók offenzívája veszélyeztetni fogja az EUFOR-telepítést.