Hadüzenet a demokrata elnökjelöltnek

2004.02.10. 15:19
Howard Dean meggondolta magát. Az előválasztások során éllovasból pofozógéppé átalakult demokrata elnökjelölt visszavonta korábbi, kampánya sorsát a wisconsini előválasztások eredményéhez kötő nyilatkozatát és ígéretet tett harcias kampánya folytatására. Washingtonban már az alelnök személyét találgatják.
Bár egy hete drámai emailüzenetében a wisconsini előválasztás eredményétől tette függővé kampánya folytatását, hétfőre meggondolta magát Howard Dean. Az egészen az előválasztásokig a legesélyesebbnek tartott, ám azokon rendre leszereplő demokrata jelölt támogatói kérlelésére változtatta meg döntését.

Nem szapulna

"Meg kell találnunk a módját, hogy valahogy versenyben maradhassunk" - jelentette ki a New York Timesnak. Mint mondta, még nincs kész a stratégiája arra az esetre, ha a wisconsini előválasztást is elbukná, de nem szeretné, ha kampánya a demokrata elnökjelölt szapulásából állna csak.

Ehhez képest wisconsini kampánykőrútjának fő mondanivalója a tizenkét előválasztásból tizet megnyerő John Kerry kritizálása volt, mondván a massachusettsi szenátor lobbicsoportok pénzét is elfogadja kampányához. Ráadásul Dean kedden újabb megalázó vereségekre számíthat, a két déli államban, Virginiában és Tennesseeben tartott előválasztásokon még a harmadik hely megszerzésére sincs reális esélye.

Csak a második helyért harcolnak

A keddi megmérettetéseket előreláthatóan John Kerry nyeri majd, valódi izgalmat csak Wesley Clark és John Edwards csatája jelenthet. A két déli származású jelölt közül Edwards még az elnökjelöltségért is reális eséllyel szállhat harcba, Clark célja már csak az alelnökség elnyerése lehet.

Alelnökre tippelnek

Erre azonban kevés az esélye, meglepő módon fő politikai támogatói, a Clinton házaspár miatt. Nem valószínű, hogy elnökjelöltként Kerry a személyét elhomályosító háttéremberekkel megtámogatott alelnököt állítana maga mellé. A washingtoni pletykák is a Kerry-Edwards páros indulását valószínűsítik - ennek előnye, hogy az új-angliai jenki jelölt mellett egy születet déli segítené az egykor demokrata felségterületnek számító, erősen vallásos és az utóbbi időben a republikánusokat támogató déli államok visszaszerzését.

Robert Novak amerikai konzervatív publicista értesülései szerint felmerült a Kerry-Gephardt páros indulásának lehetősége is. Az elképzelések szerint a demokrata előválasztások első körében elvérzett veterán politikus biztosítaná, hogy Missouri és Michigan szakszervezeti munkásai a demokrata jelölt mellé álljanak. Gephardt kiábrándító iowai szereplése miatt azonban ennek kisebb az esélye.

Elárulták a kedvencet

Dean pedig kampánystratégiája újragondolása mellett nagypolitikai támogatói meggyőzésével is törődhet. A New York Times értesülései szerint több korábban Deant támogató washingtoni demokrata is reménykedve várta egykori protezsáltja wisconsini bukását, mely a csendes visszavonulást biztosíthatta volna számukra. Így nem maradt más, mint amit az Állami és Önkormányzati Alkalmazottak Amerikai Szövetsége már meg is tett - nyilvánosan visszavonták Deant támogató nyilatkozatukat.

Amikor a jelöltet választják
Az elnökválasztási procedúra legsajátosabban amerikai része az előválasztás. Mivel az Egyesült Államokban nem beszélhetünk hagyományos értelemben vett pártokról, a jelölt kiválasztása sem az Európában megszokott módon történik. Hagyományos párttagság híján - a Republikánus és a Demokrata Párt is úgynevezett választási párt - a pártok regisztrált szavazói döntenek a jelöltekről államonként tartott hagyományos szavazás útján. Az amerikai választók a helyi választási irodánál adhatják le - republikánus, demokrata vagy független - regisztrációjukat. Az államok ezután az eredmények függvényében delegálnak küldötteket a jelöltállító konvencióra. Az államok szinte mindegyikében többségi elven alapul a küldöttek kiválasztása, azaz az előválasztás nyertese jelöli az állam összes küldöttjét.

Elnökválasztási menetrend:

Január 19.
Iowa (pártválasztmányi szavazás)
John Kerry 38% - 17 küldött
John Edwards 32% - 15 küldött
Howard Dean 18% - 7 küldött
Dick Gephardt 11% - visszalépett
Dennis Kucinich 1% - visszalépett

Január 27.
New Hampshire
John Kerry 39% - 14 küldött
Howard Dean 26% - 8 küldött
Wesley Clark 13% - 0 küldött
John Edwards 12% - 0 küldött
Joe Lieberman 9% - 0 küldött
Dennis Kucinich 2% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Február 3.
Dél-Karolina
John Edwards 45% - 28 küldött
John Kerry 30% - 17 küldött
Al Sharpton 10% - 0 küldött
Wesley Clark 7% - 0 küldött
Howard Dean 5% - 0 küldött
Joe Lieberman 2% - 0 küldött
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Arizona
John Kerry 43% - 25 küldött
Wesley Clark 27% - 19 küldött
Howard Dean 14% - 1 küldött
John Edwards 7% - 0 küldött
Joe Lieberman 7% - 0 küldött
Dennis Kucinich 2% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Missouri
John Kerry 51% - 28 küldött
John Edwards 25% - 18 küldött
Howard Dean 9% - 0 küldött
Wesley Clark 4% - 0 küldött
Joe Lieberman 4% - 0 küldött
Al Sharpton 3% . 0 küldött
Dick Gephardt 2% - visszalépett
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Delaware
John Kerry 50% - 14 küldött
Joe Lieberman 11% - 0 küldött
John Edwards 11% - 0 küldött
Howard Dean 10% - 0 küldött
Wesley Clark 10% - 0 küldött
Al Sharpton 6% - 0 küldött
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Új-Mexikó (pártválasztmányi szavazás)
John Kerry 40% - 7 küldött
Wesley Clark 21% - 5 küldött
Howard Dean 18% - 3 küldött
John Edwards 11% - 0 küldött
Dennis Kucinich 5% - 0 küldött
Joe Lieberman 3% - 0 küldött

Észak-Dakota (pártválasztmányi szavazás)
John Kerry 50% - 10 küldött
Wesley Clark 24% - 4 küldött
Howard Dean 12% - 0 küldött
John Edwards 10% - 0 küldött
Dennis Kucinich 3% - 0 küldött
Joe Lieberman 1% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Oklahoma
Wesley Clark 30% - 15 küldött
John Edwards 30% - 13 küldött
John Kerry 27% - 12 küldött
Joe Lieberman 6% - 0 küldött
Howard Dean 4% - 0 küldött
Al Sharpton 1% - 0 küldött
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Február 7.
Michigan John Kerry 52% - 91 küldött
Howard Dean 17% - 24 küldött
John Edwards 13% - 6 küldött
Al Sharpton 7% - 7 küldött
Wesley Clark 7% - 0 küldött
Dennis Kucinich 3% - 0 küldött

Washington
John Kerry 49% - 47 küldött
Howard Dean 30% - 29 küldött
Dennis Kucinich 8% - 0 küldött
John Edwards 7% - 0 küldött
Wesley Clark 3% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Február 8.
Maine
[A szavazatok 80% feldolgozása után]
John Kerry 45% - 15 küldött
Howard Dean 26% - 9 küldött
Dennis Kucinich 16% - 0 küldött
John Edwards 8% - 0 küldött
Wesley Clark 4% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Összes küldött 2004 február 7-én:
John Kerry - 432 (ebből az előválasztásokon: 330)
Howard Dean - 181 (85)
John Edwards - 117 (91)
Wesley Clark - 84 (40)
Joe Lieberman - 0 (0) - visszalépett
Al Sharpton - 12 (8)
Dennis Kucinich - 2 (0)
Dick Gephardt - 0 - visszalépett
Carol Moseley Braun - 0 - visszalépett
[Az elnökjelöltség elnyeréséhez 2161 küldött támogatása szükséges. Az előválasztásokon elnyert delegátusok szavazata kötött, csak küldőjüket támogathatják. Az előválasztások előtt is leosztanak küldötteket - ez magyarázza, hogy Howard Dean elvileg még a második legtöbb delegátussal rendelkezik -, ezek mandátuma azonban kötetlen, a kedvük szerinti jelöltet támogathatják az elnökjelöltet állító Demokrata Nemzeti Gyűlésen.]

Február 10. Tennessee, Virginia
Február 14. Washington D.C., Nevada
Február 17. Wisconsin
Február 24. Hawaii, Idaho, Utah
Március 2. Kalifornia, Connecticut, Georgia, Maryland, Massachusetts, Minnesota, New York Ohio, Rhode Island, Vermont
Március 8. Amerikai Szamoa
Március 9. Louisiana, Florida, Mississippi, Texas
Március 13. Kansas
Március 16. Illinois
Március 20. Alaszka, Guam, Wyoming
Április 13. Colorado
Április 17. Virgin-szigetek
Április 27. Pennsylvania
Május 4. Észak-Karolina, Indiana
Május 11. Nebraska, Nyugat-Virginia
Május 18. Arkansas, Oregon, Kentucky

Május 28-31. A Libertárius Nemzeti Gyűlés, Atlanta, Georgia (A republikánusokkal együttműködő párt jelöltállító kongresszusa)

Június 1. Alabama, Dél-Dakota
Június 6. Puerto Rico
Június 8. Montana, New Jersey

Július 26-29. Demokrata Nemzeti Gyűlés, Boston, Massachussets

Augusztus 30- szeptember 2. Republikánus Nemzeti Gyűlés, New York, New York

November 2. Az elnökválasztás napja.