Dohányzási tilalom Észak-Koreában
Már Phenjanban, az észak-koreai fővárosban is tilos a dohányzás néhány helyen.
De nem népegészségügyi okokból, hanem Kim Dzsong Il diktátor miatt. A tiltást a "Szeretett Vezető" – ahogy az észak-koreai lapok nevezik – állítólagos szívműtétje után vezették be. Füstmentes övezet az otthona, irodája és minden egyéb hely, ahol csak megfordul.
"Telefonon beszéltem egy kínai diplomatával, aki szoros kapcsolatban áll az észak-koreai vezetéssel. Szerinte az orvosai kérték az államfőt, hogy hagyjon fel a dohányzással és az ivással" – mondta Dzsang Szung Min, a Nobel-békedíjas Kim De Dzsung volt dél-koreai elnök tanácsadója az AFP francia hírügynökség tudósítójának. "A legmagasabb rangú funkcionáriusok sem gyújthatnak rá."
Kim tavaly kezdte ritkítani hivatalos programjait és idén májusban egy teljes hónapig nem jelent meg nyilvánosan. A találgatások szerint német orvosok utaztak Phenjanba, hogy szívműtétet hajtsanak végre rajta.
A szigorúan zárt országból származó értesüléseket azóta sem sikerült megerősíteni. Azokat a mendemondákat sem, amelyek szerint a 65 éves diktátor korábban láncdohányos volt, keményen ivott, és igencsak kedvelte a drága, ám nem túl egészséges ételeket, áll a BBC honlapján.
Kim Dzsong Il 1994-ben vette át az irányítást apja, Kim Ir Szen halála után. Megfigyelők szerint őt három fia közül a 26 éves Kim Dzong Szol követheti a világ egyik utolsó kommunista diktatúrájának élen.