Németország és Dánia: fellélegezhetnek a halak

2014.05.26. 01:15 Módosítva: 2014.05.26. 01:15

Nagyarányú jobboldali győzelem született Németországban és Dániában is a 2014-es EP-választásokon. A két ország úgy tűnik, szinte teljesen mást akar Európától: míg a németek több ügyben szeretnének közös felügyeletet és uniós szigort, a dánoknál ez közel sem ilyen egyértelmű, sőt még a helyi EU-ellenes párt is szerzett egy mandátumot. Egy dologban értenek egyet a két ország legnagyobb pártjai: védeni kell a halakat a halászoktól.

Dánia

Összes hely: 13

Dániában 55 százalékos részvétel mellett a néppárt 26,5 százalékot szerezett, ezzel négy mandátumhoz jutott. Növekedésük jelentős, a jobboldali párt 2009-ben még csak a szavazatok 14,8 százalékát szerezte meg. A Szociáldemokrata Párt az előző választáshoz képest kissé vesztett a népszerűségéből, 18,6 százalékot és a mandátumok 3 százalékát szerezte meg.

A liberális Venstre párt 17,3 százalékot kapott, kicsit többet ugyan, mint amennyire becsülték, de kevesebbet, mint 2009-ben. A Radikális Bal nevű szociálliberális párt 6,5 százalékot, a konzervatívok 9,4 százalékot, a szocialisták 10,8 százalékot kaptak. Az unióellenes párt 8, a 2007-ben alapított Liberal Allience nevű párt 3,2 százalékot kapott. Utóbbi így nem szerzett mandátumot.

Pártok % helyek %, 2009 EPP S&D ALDE Greens ECR GUE/NGL EFD NI
Teljes 100 13    1 3 3 1 0 1 4 0
Dansk Folkeparti 26.5 4 14.8                   4   
Socialde. 18.6 3 20.9    3                  
Venstre, Danmarks Liberale Parti 17.3 2 19.6       2               
Socialistisk Folkeparti 10.8 1 15.4          1            
Det Konservative Folkeparti 9.4 1 12.3 1                     
Folkebevægelsen mod EU 8 1 7                1      
Det Radikale Venstre 6.5 1 4.1       1               
Ny Alliance 2.9 0 0.6                        
 

A három legtöbb szavazatot szerző dán párt az alábbi kérdésekben ért egyet:

  • nem kell növelni az uniós büdzsét
  • nem szükséges erősíteni a közös agrárpolitikát
  • tárgyalni kell az USA-val a szabadkereskedelmi megállapodásokról
  • korlátozni kell a kifogható halmennyiséget
  • ösztönözni kell a homofóbiát lekűzdő intézkedéseket
  • garantálni kell a biztonságos abortuszhoz való jogot.
  • a schengeni övezet országainak újra engedni kell a határőrzés ideiglenes bevezetését.

Németország

Összes hely: 96

Németországban 48 százalékos részvétel mellett Angela Merkel pártja, a CDU és a CSU vitte a szavazatok 36,5 százalékát, ezzel 36 helyet szerzett, eggyel többet, mint azt az exit pollban jelezték. Az SPD 27,4 százalékot és 27 helyet szerzett. A zöldeknek 10,5 százalék, az FDP-nek 3,4 százalék, a Die Linke-nek 6,5 százalék jött össze.

Az AfD 7 százalékot, a Kalózpárt 1,4 százalékot szerzett. Bekerült két képviselő a Freie Wählertől, egy-egy a Tierschutzparteitól, a Familienparteitól, a szélsőjobb NPD-től, a Famile-től és az ÖDP-től. A 2009-es választások óta az FDP jelentősen gyengült, hiszen akkor még 11 százaléka volt, kevesebbet kaptak idén a zöldek is.

Pártok % Helyek %, 2009 EPP S&D ALDE Greens/EFA ECR GUE/NGL EFD NI Más
Teljes 100 96    36 27 5 11 0 6 0 0 11
CDU / CSU 36.30 36 30.7, 7.2 36                        
SPD 27.40 27 20.8    27                     
GRÜNE 10.50 10 12.1          10               
AfD 7.00 7                            7
DIE LINKE 6.50 6 7.5                6         
FDP 3.40 3 11       3                  
FREIE WÄHLER 1.60 2 1.7       2                  
PIRATEN 1.40 1 0.9          1               
Tierschutz 1.20 1 1.1                         1
NPD 1.00 1                            1
FAMILIE 0.70 1                            1
ÖDP 0.70 1                            1
REP 0.40 0 1.3                           
PBC 0.20 0                              
Egyéb pártok 1.70 0                              
 
 

A három legtöbb szavazatot szerző német párt az alábbi kérdésekben ért egyet:

  • növelni kell az EU költségvetését
  • továbbra is pénzt kell nyújtani a szegényebb országok fejlesztési támogatásásra
  • nagyobb szigor kell az egyes országok költségvetéseinek a betartatására
  • új pénzügyi tranzakciós adóra van szükség az EU-ban
  • korlátozni kell a halászokat
  • az uniónak saját dilpomáciai szolgálatra van szüksége.
Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.