Deutsch: A tüntetés a magyar demokrácia bizonyítéka
Deutsch szerdán Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón elmondta: akár a gyülekezési joggal élve fejezik ki akaratukat az állampolgárok, akár levelet írnak, akár az utcán állítják meg a képviselőket, nekik kötelességük meghallgatni választóikat és mérlegelni a véleményüket, mielőtt döntést hoznak.
Annak rendje és módja szerint ezeket a véleményeket a kormány és a kormánypárti képviselők is meg fogják hallgatni.
– tette hozzá.
Deutsch Tamás megjegyezte: a keddi tüntetésen nem voltak "vandál rendbontók", akik leginkább mindig annak az ügynek ártanak, amelyre "rácsatlakozva" elfogadhatatlanul viselkednek. Újra hangsúlyozta azt is, hogy továbbra is elutasító a véleménye a netadóról, bár "a módosított javaslat radikálisan eltér az eredetitől".
A politikus bírálta Neelie Kroes digitális politikáért felelős uniós biztost, amiért az a tüntetésen való részvételre buzdított. Amit tett, "a lehető legdurvább megsértése" a minden biztossal szemben elvárt politikai semlegességnek – mondta.
Azzal kapcsolatban, hogy kedden MSZP-s képviselők uniós zászlókat lógattak ki a Parlament egyik ablakán, a képviselő úgy vélekedett: az Országház épületén és minden magyar közintézményen ott van a helye az EU lobogójának, ahogyan a magyar zászlónak is, de nem a képviselőknek kellett volna ezt meglépniük, ez inkább ártott a keddi rendezvény komolyságának.
A netadóval kapcsolatos összes cikkünket itt olvashatja. A keddi tüntetésről itt számoltunk be, legfrissebb publicisztikánkat itt találja.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.