Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

EP: Aggasztó, hogy Oroszország szélsőséges pártokat támogat

2015.06.10. 13:47
Az Európai Uniónak át kell értékelnie Oroszországhoz fűződő kapcsolatát, amelynek partneri jellegét alapjaiban kérdőjelezte meg Oroszország erőszakos fellépése, szomszédainak destabilizálása – hangoztatta az MTI szerint az Európai Parlament által szerdán Strasbourgban elfogadott állásfoglalás.

Az Európai Uniónak át kell értékelnie Oroszországhoz fűződő kapcsolatát, amelynek partneri jellegét alapjaiban kérdőjelezte meg Oroszország erőszakos fellépése, szomszédainak destabilizálása – hangoztatta az MTI szerint az Európai Parlament által szerdán Strasbourgban elfogadott állásfoglalás.

„Ukrajna lerohanásával és a Krím-félsziget elcsatolásával az orosz kormány válaszút elé állított bennünket. Most a Kremlen múlik, hogy merre vesszük az irányt: az együttműködés vagy az eltávolodás feléˮ – mondta a Parlamentben a témáért felelős litván néppárti képviselő, Gabrielius Landsbergis. „Meggyőződésem, hogy az oroszok többsége, hozzánk hasonlóan, békét akar, nem pedig háborút. Oroszország csak belülről tud és fog megváltozni. Addig viszont határozott üzenetet kell küldenünk az orosz vezetőknek arról, hogy egységesen kiállunk az agresszió áldozatai mellett és azok oldalán, akik az Unió alapértékeit vallják."

A 494 szavazattal, 135 ellenszavazat és 69 tartózkodás mellett elfogadott dokumentum szerint Oroszország szándékosan megsértette a demokratikus elveket, az alapvető jogokat és a nemzetközi jogszabályokat, az uniónak pedig "vészhelyzeti tervvel" szembe kell szállnia az agresszív és megosztó orosz taktikával.

Agasztó szélsőség

A képviselőket az is aggasztja, hogy Oroszország nyíltan a nemzetközi demokratikus közösség és az e közösség által kialakított, jogszabályokon alapuló rend kihívójaként pozicionálja magát, és ebben a szerepében radikális és szélsőséges európai pártokat támogat és finanszíroz. A Parlament olyan egységes mechanizmus felállítását kéri a Bizottságtól és a tagállamoktól, amellyel figyelemmel lehet kísérni az oroszok által európai politikai pártoknak vagy más szervezeteknek juttatott pénzügyi, politikai vagy technikai segítséget, és fel lehet mérni, mekkora hatással van az orosz beavatkozás a politikai életre és a közvéleményre. A Bizottságnak kezdeményeznie kellene egy olyan jogszabály elfogadását, amellyel biztosítható az Unión belüli pártok finanszírozásának teljes átláthatósága, vélik a képviselők.

Az állásfoglalásban kiemelték annak fontosságát, hogy az unió tagállamai megőrizzék egységüket a Krím félsziget jogtalan elcsatolása és az ukrán háborúban való orosz részvétel kérdésében. Felszólították a tagállamokat, hogy tartózkodjanak az Oroszországgal kötendő kétoldalú megállapodásoktól, amelyek kikezdhetik ezt az egységet. A tagállamok közötti szolidaritás biztosítása érdekében minél előbb létre kell hozni a jogszabályi háttér biztosította, erős európai energiauniót - tették hozzá.

Az EP olyan egységes mechanizmus létrehozását kérte az Európai Bizottságtól és a tagállamoktól, amellyel figyelemmel lehet kísérni az oroszok által európai politikai pártoknak vagy más szervezeteknek juttatott pénzügyi, politikai vagy technikai segítséget, és fel lehet mérni, mekkora hatással van az orosz beavatkozás a politikai életre és a közvéleményre.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.