Így néz ki egy görögországi menekülttábor

GettyImages-520482382
2016.05.20. 17:49
A macedón-görög határ mellett tízezren várakoznak két hónapja, köztük több ezer gyerek. Magyar EP-képviselő vezetett egy parlamenti küldöttséget Görögországba ezen a héten.

A görög-macedón határ menti menekülttáborban, Idomeniben közel tízezer ember várakozik, sanyarú körülmények között, derül ki az Európai Parlament (EP) videójából.

Egy EP-képviselőkből álló küldöttség ezen a héten látogatott Görögországba, Idomeni után a Leszbosz szigetén létesített fogadóközpontot is szemügyre vették.

„Politikailag és erkölcsileg felelősek vagyunk azért, hogy jobb megoldást találjunk” – mondta Niedermüller Péter (DK), az EP küldöttségének vezetője. A menedékkérők fogadását szabályozó Dublin-rendelet reformja a következő hónapokban kerül a Parlament elé Brüsszelben és Strasbourgban.

„Rengeteg az indulat, rengeteg a feszültség az Európai Unióval szemben, mert azt mondják az emberek, március 20-a óta valójában nincs lehetőség Európába jutni.”

Törökország bevetette a hatóságait, és visszatartja az EU-ba tartó menedékkérőket: március óta csak napi százan érkeznek a korábbi több, mint ezer fő helyett.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.