Sámuel, Hajna
21 °C
32 °C

A brexit-alkut is megszavaztatják a brit parlamenttel

2017.02.08. 16:51
Nem csak a kilépési tárgyalások megkezdéséről, hanem a végeredményéről is szavazhatnak a képviselők.

A londoni parlament szavazhat a megállapodásról, amit a britek és az EU kötnek majd a szigetország uniós kilépéséről, még mielőtt az egyezmény az Európai Parlament (EP) elé kerülne - mondta David Jones, a brit kormány illetékese.

A törvényhozásnak a kilépési kérelem beadását is meg kell szavazni, miután erre bírósági ítélet kötelezte a kormányt. A héten a módosítókról tárgyalnak, utána kerülhet a jgoszabály a brit felsőház elé.

Ha ott is megszavazzák, a kormány jelezheti az EU-nak a kilépési szándékukat. Két évük lesz letárgyalni a kilépési feltételeket. David Jones, a brexit-tárgyalások irányításáért felelős minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy ez utóbbi egyezményt is megszavaztatnák.

Beelőznék az EP-t

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt szerint „jelentős engedményt” tett a kormány, de David Jones hangsúlyozta: nem módosultak a terveik, csak „tartalmilag tisztázták ” Theresa May miniszterelnök korábbi ígéreteit.

Theresa May a múlt hónapban, a brexit-tárgyalási stratégiáját ismertető beszédében kijelentette: bármilyen megállapodás születik a tárgyalások végén az EU-val, azt a brit kormány a londoni parlament két háza elé terjeszti jóváhagyásra.

Kockázatos, ha nem szavazzák meg

David Jones államtitkár ezt azzal egészítette ki a parlamentnek, hogy a brit törvényhozás az Európai Parlament előtt dönthet a majdani egyezségről.

Arra a képviselői kérdésre, hogy mi történik, ha a tárgyalás végén nem lesz megállapodás az EU-val vagy azt leszavazzák, Jones úgy fogalmazott, hogy ebben az esetben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai alapján menne az uniós export-import. Ez a lehető leggyengébb kapcsolat lenne, és a kockázataira a brit üzleti szektor is többször figyelmeztette a kormányt. Legutóbb a Brit Iparszövetség (CBI), a feldolgozószektor vállalati szövetsége (EEF), a brit technológiai szektor cégeit képviselő techUK, valamint a világ legnagyobb globális üzleti érdekképviseleti szervezete, az International Chamber of Commerce (ICC) brit tagozatának vezetői tettek közzé közös nyílt levelet, mert ennél a forgatókönyvnél a vámmentes brit áruexport 90 százalékát terhelhetik vámok. A felhívás szerint ez a brit élelmiszeriparnak 20 százalékos, a brit autóiparnak 10 százalékos költségtöbbletet jelentene, ami súlyos és tartós károkat okozna a brit gazdaságnak.

(MTI)

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.