Az Izlandi amazon nyerte a LUX filmdíjat

2018.11.14. 15:26

Az izlandi-francia-ukrán koprodukcióban készült Izlandi amazon nyerte az Európai Parlament 12. LUX filmdíját – jelentette be a Parlament elnöke, Antonio Tajani.

Tajani a díjátadón úgy fogalmazott, a díj „2007 óta az Európai Unió számára alapvetően fontos témákkal foglalkozó, európai produkciókra fókuszál. Ilyen téma az európai értékek egyetemessége, az integráció és a tolerancia, és a kulturális sokszínűség védelme.”

Az izlandi Benedikt Erlingsson Izlandi amazon című filmje politikai alkotás, feminista krónika és mese egyben, amely egy kórusvezetőnő történetét meséli el. A főszereplő munkája mellett szenvedélyes környezetvédelmi aktivista, akinek politikai meggyőződése megkérdőjeleződik, amikor terve, hogy örökbe fogadjon egy gyermeket, valóra válik – olvasható az EP közleményében.

A másik két döntős Mila Turajlić dokumentumfilmje, A másik oldal (Druga strana svega) és Wolfgang Fischer Styx című filmje volt. Tajani ezekről azt mondta: „A három döntős egy-egy, Európa szempontjából kulcsfontosságú témával foglalkozik: a szélsőséges nacionalizmus veszélyeivel, a környezet védelmének sürgősségével, és a migrációs válságra adandó koherens és tartós válasszal. A témájukban és műfajukban eltérő alkotások egy fontos jellemzőben megegyeznek: mindhárom erős nők történetét meséli el, akik eltökéltek a dolgok megszokott menetének megváltoztatása mellett.”

Hozzátette: ezek a filmek is „hozzájárultak az ebben az intézményben nap mint nap zajló politikai vitához”.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.