Berlusconi felelősséget érez, ezért indul az EP-választáson

2019.01.17. 16:26

„Felelősségérzetből” jelölteti magát Silvio Berlusconi a májusi európai parlamenti választásokon, jelentette be a 82 éves politikus az MTI szerint.

A volt miniszterelnök úgy gondolja, hogy ismereteivel, tapasztalataival és meggyőzési képességével „meg tudja értetni az európai polgárokkal a nyugati értékektől való eltávolodás veszélyét”.

A jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnöke hangsúlyozta, kora ellenére ismét a politikai színtérre lép azért is, hogy feltartóztassa az Öt Csillag Mozgalom (M5S) jelenlegi olasz kormánypártot, amelyet véleménye szerint tapasztalat és hozzáértés nélküli személyek vezetnek.

Berlusconi kijelentette, az M5S rosszabb mint az olasz kommunisták voltak 1994-ben, amikor vállalkozói pályáját politikaira váltotta.

Silvio Berlusconi a helyhatósági választásokra készülő Szardínia szigetén jelentette be indulási szándékát.

A többszörös volt olasz miniszterelnököt 2013-ban adócsalásért jogerősen elítélték, majd ezért megfosztották parlamenti mandátumától. Tavaly májusban nyerte vissza választó- és politikagyakorlási jogait, szeptemberben tért vissza hivatalosan.

Kapcsolódó
Berlusconi elsüllyeszti Olaszországot

Berlusconi elsüllyeszti Olaszországot

A 77 éves politikus kormányválság kirobbantásával menekülne a börtöntől. Az olasz lapok nem értik.

A jelenlegi felmérések szerint a FI 8 százalék körül áll.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Külföld
Csekély javulást mutat Ferenc pápa állapota

Csekély javulást mutat Ferenc pápa állapota

Az egyházfő jól reagál a terápiára.

tegnap, 21:44

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Egy ember életét vesztette.

március 2., 13:47

  • Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.

tegnap, 21:23

  • Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

A környező városok lakosságát evakuálták.

március 2., 21:38

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

tegnap, 19:02

  • Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.

március 2., 21:24

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.

március 2., 09:22

  • Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.

március 2., 08:06

  • Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.

március 2., 13:00

  • Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.

március 2., 11:29

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

tegnap, 20:37

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

tegnap, 11:28

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

tegnap, 17:25

  • Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.

március 2., 12:33

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

A rendőrség elmagyarázta mi történt.

március 2., 21:09

  • Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus

Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus

A miniszterelnök nem kapott számlát.

tegnap, 18:15