Áttörés jöhet a brexitben: Mayék jogilag kötelező erejű módosításokat értek el
További Európai Parlament cikkek
-
Az NVB megállapította az EP-választás végeredményét
- Nemzetközi sajtó: Orbánék kapták a legtöbb szavazatot, de új kihívójuk nagy győzelmet aratott
- Beszavazták az Európai Parlamentbe a budapesti antifa támadások olasz vádlottját
- Ursula von der Leyen bukását is okozhatja egy vizsgálat
- Gyurcsány Ferenc elárulta, együttműködne-e Magyar Péterrel
Hétfő este Strasbourgba utazott a brit miniszterelnök Theresa May és Stephen Barclay, a brexitügyi tárca vezetője, ahol Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével találkoznak. Eleinte nem közölték a látogatás célját, röviddel éjfél előtt viszont azt nyilatkozta David Lidington, a brit kormány kabinetirodáját vezető miniszter, hogy Maynek
jogilag kötelező erejű módosításokat sikerült elérnie
az Európai Unióval tartott tárgyalásokon, ezek pedig „megerősítik és feljavítják” brexitmegállapodást.
Nem hivatalos értesülések szerint May repülőgépe már a hétvége óta indulásra készen állt a brit királyi légierő (RAF) Londonhoz közeli támaszpontján, tehát bármiről is egyeztek meg az Egyesült Királyságban, majd az EU-képviselettel, számíthattak a pozitív fejleményre.

Az alsóház az eredeti tervek szerint kedd este szavaz újra a novemberben elért brexitmegállapodásról, amelyet a képviselők a januári első szavazáson óriási többséggel elutasítottak, elsősorban az ír–északír határellenőrzés újbóli bevezetésének megakadályozását célzó tartalékmegoldás (backstop) miatt, ezért volt annyira égető Maynek a hétfői találkozó.
Lidington hétfő este annyit közölt, hogy Junckerrel két dolgot sikerült elérnie Maynek: egyrészt az EU garantálta, hogy nem próbálja csapdával a backstopba ragasztani a briteket, mert ebben az esetben az Egyesült Királyság független fél előtt megtámadhatná a lépést, másrészt pedig egy közös dokumentumban rögzítik, hogy a backstopot megfelelő alternatívával váltják ki a 2020. decemberi határidőig. A kialakult helyzetet Lidington egyébként úgy jellemezte, hogy a képviselőknek dönteniük kell a keddi szavazáson:
elfogadják ezt a megállapodást, vagy politikai válsághelyzetbe taszítják országukat.
Hétfő késő este Theresa May és Jean-Claude Juncker közös sajtótájékoztatót tartott, ebben Juncker is megerősítette Lidington szavait, külön kiemelve, hogy a brexit vagy a hétfőn elfogadott formában, vagy lehet, hogy semmilyen formában nem valósul meg. Hozzátette, hogy bár továbbra is ellenzi a britek kilépési szándékát, a lehetőségekhez képest minden segítséget megad a helyzet rendezésére, és ezért második esélyt is adnak a briteknek, de tovább nem nyújthatják a dolgot. Juncker közlése szerint a brit alsóházi szavazás után március 20–21-én szavaznának majd az EU-tagországok a brexitről, ha elfogadják azt a britek.
A backstop-záradék alapján ha a kilépés után tervezett 21 hónapos átmeneti időszak végéig sem sikerülne az EU-val olyan átfogó kétoldalú kereskedelmi megállapodást elérni, amely önmagában szükségtelenné teszi a fizikai ellenőrzés újbóli bevezetését az Ír Köztársaság és Észak-Írország 499 kilométeres, jelenleg teljesen nyitott határán – amely a brexit után az EU és az Egyesült Királyság egyetlen szárazföldi vámhatára lesz –, az Egyesült Királyság egésze vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, Észak-Írországban pedig érvényben maradnának az unió egységes belső piacának egyes szabályozói is.
Azt viszont, hogy az Egyesült Királyság elvileg végérvényesen vámunióban maradhatna az EU-val, a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi brexittábora, illetve szintén EU-szkeptikus észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) nem hajlandó elfogadni, ezért a kormány jogi érvényű módosítást próbál elérni a már lezárt megállapodásban, ettől viszont az Európai Unió határozottal elzárkózott.
Theresa May nemrégiben bejelentette, hogy ha a ház kedden újból elveti a brexitegyezményt, a kormány szerdán azt a kérdést terjeszti be szavazásra, hogy a parlament engedi-e a megállapodás nélküli brexitet. Ha az alsóház a megállapodást és a megállapodás nélküli brexitet egyaránt elutasítja, a kormány csütörtökön lehetővé teszi a képviselőknek a szavazást arról, hogy London kérje-e az EU-tól a kilépés március 29-i határidejének meghosszabbítását.
A brexit elhalasztásához az EU-ban maradó 27 ország egyhangú hozzájárulása is szükséges.

Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Elon Musk elszabault az X-en, véres mémmel szállt bele Volodimir Zelenszkijbe
március 2., 05:56
- Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek
Szerinte muszáj következetesnek lenni.
március 1., 20:53
- Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik
Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.
március 1., 19:50
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
3 órája
- Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát
Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.
március 1., 19:41
- Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota
A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.
március 1., 21:26
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
1 órája
- Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet
Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.
március 1., 18:00
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
5 órája
- Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul
Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.
március 1., 06:36
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
The New York Times: Donald Trump leállíthat minden támogatást Ukrajna számára a botrányosra sikerült találkozó után
Egy fehér házi tisztviselő nyilatkozott a sajtónak.
március 1., 16:48
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának
Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?
március 1., 16:30
- Külföld
Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?
Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon, ez most 84 év.
március 1., 16:12
- Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni
Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.
március 1., 07:51
- Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót
A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.
március 1., 06:41
- Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről
Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.
március 1., 11:45
- Külföld
Donald Trump: Vagy befejezzük a háborút, vagy hagyjuk őket, hadd csinálják, és meglátjuk, mi történik
Tovább fokozódik a diplomáciai botrány.
március 1., 10:23
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
5 órája
- Külföld
Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával
Rendkívül sok katonára volna szükség a béke fenntartásához.
március 1., 15:55
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
9 órája
- Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor
A produkciós cég még fizetett is a családnak.
március 1., 10:05
- Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író
Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.
március 1., 15:56
- Külföld
Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél
A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.
március 1., 14:47
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
10 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában
Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.
március 1., 09:49
- Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt
Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.
március 1., 12:40
- Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen
Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.
március 1., 12:38
- Külföld
Újabb részletek derültek ki a torontói lövöldözésről
A főfelügyelő szerint az elkövetők válogatás nélkül tüzeltek a vendégekre.
56 perce
- Külföld
Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben
Az áldozatok azonosítása még folyamatban van.
március 1., 20:24