Ervin
12 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

EPP-frakció: Simán nemet mondhatunk a Fidesznek

2019.03.22. 12:37
Perceken múlt a Fidesz kilépése a Néppártból, a németek sokat segítettek a kompromisszumban. A Fidesz párttagságának felfüggesztése már érezhető: Orbán Viktor nem ment el az EPP csütörtöki mini-csúcstalálkozójára, és Gál Kinga nem maradhatott néppárti alelnök. Az EPP parlamenti frakciójában viszont a választásokig maradnak a fideszes tisztségviselők. Utána a frakció dönt, hogy mit tesz.

Perceken múlt, hogy a Fidesz nem lépett ki az Európai Néppártból (EPP) szerdán – írta a Magyar Nemzet. Az EPP közgyűlésén, ahol a Fidesz néppárti tagságáról tárgyaltak, kemény vita és feszült hangulat uralkodott, a párt elnöke, a francia Joseph Daul pedig egy ponton lemondással is fenyegetőzött, ha a közgyűlés nem fogadja el az elnökség által szavazásra bocsátott javaslatot.

A lap az ülésen részt vevő politikusoktól úgy értesült: vita alakult ki arról, hogy a szavazásra bocsátandó javaslatban az szerepeljen-e, hogy a Néppárt függeszti föl a Fideszt, vagy pedig az, hogy a Fidesz saját maga függeszti föl a részvételét a Néppártban. 

Orbán Viktornál ott volt az aláírt kilépőnyilatkozat arra az esetre, ha nem a Fidesz javaslatát fogadták volna el, írta a lap.

Hozzátették: a német delegáció mindenképpen arra törekedett, hogy a Fideszt szervezeten belül tartsák, és Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke – a Fidesz kilépési nyilatkozatának ismeretében – sokat tett azért, hogy az ülés kompromisszummal záruljon.

A közép-kelet, illetve a dél-európai országok tagpártjai jellemzően kiálltak a Fidesz mellett – a szlovén Janez Janša személyesen is felszólalt a magyar kormánypárt védelmében, emelte ki a Magyar Nemzet. Végül hárman szavaztak nemmel a javaslatra. A Nemzet úgy tudja, hogy az egyikük a luxemburgi Frank Engel, Orbán Viktor régi kritikusa volt. 

Mit írtak át a szövegben?

A találkozó előtt kiszivárgott eredeti javaslatban az állt, hogy „a Fidesz önként javasolta” a párttagsággal járó jogainak felfüggesztését. Ezt a mondatot cserélték ki arra, hogy „az EPP elnöksége és a Fidesz egyetértenek abban, hogy a Fidesz felfüggeszti a tagságát az EPP-ben addig, amíg az értékelő bizottság [a három bölcs tanácsa] jelentése elkészül”. A határozat elfogadott szövege az EPP honlapján olvasható.

Azonnal érezhetőek a felfüggesztés következményei

A Fidesz felfüggesztésének első kézzelfogható következménye az volt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön nem vehetett részt az Európai Néppárt (EPP) állam- és kormányfőinek az uniós csúcstalálkozót megelőző hagyományos egyeztetésén. A felfüggesztés ideje alatt Navracsics Tibor uniós biztos sem lesz hivatalos ezekre az eseményekre – írta pénteken a Népszava.

Fideszes politikusok sem tölthetnek be funkciókat az Európai Néppártban a felfüggesztés miatt. Gál Kinga, az Európai Néppárt alelnöke máris elveszítette a tisztségét. 

Az Európai Parlamentben és az EPP frakciójában betöltött pozíciókat viszont a választásokig megtarthatják a fideszes képviselők. Pedro López de Pablo, az EPP-frakció szóvivője a Népszavának elmondta, a pártcsalád döntése két fideszes tisztségviselőt érintene közvetlenül: Szájer Józsefet, a politikai csoport első elnökhelyettesét, és Schöpflin Györgyöt, az alkotmányügyi bizottság néppárti szóvivőjét. Szájert a hátralévő egy hónapra már nem akarják megfosztani a tisztségétől, Schöpflin György pedig néhány hete maga mondott le a posztjáról egyéb okokra hivatkozva. Azokat, akik az EP elnökségében vagy bizottságaiban töltenek be fontos posztot, nem lehet leváltani, mert vagy a képviselő-testület, vagy az illetékes szaktestület választotta meg őket. Közéjük tartozik például Járóka Lívia, a parlament egyik alelnöke.

Mivel a Fideszt felfüggesztették az EPP-ben, a májusi EP-választásokon mandátumot szerző tagjai egyáltalán nem biztos, hogy a néppárti frakcióban foglalhatnak helyet.

„Simán nemet mondhatunk”

 – mondta Pedro López de Pablo szóvivő arra a kérdésre, hogy be kell-e fogadniuk a fideszeseket a megalakuló politikai csoportba. Egy teljes nemzeti delegációt a felfüggesztésre hivatkozva elutasíthat az EPP-frakció, egyéni képviselőknek ugyanakkor helyt adhat, tette hozzá.

Weber: 2018 szeptemberében jött a fordulópont Orbánnál

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Süddeutsche Zeitung című lapban közölt interjúban azt mondta: Orbán Viktor sok éven keresztül „mindig nyitott volt arra, hogy közeledjék az EU-hoz”, és „a fordulópont 2018 szeptemberében volt, amikor azt mondta, hogy már nem hajlandó erre” – emelte ki az interjút szemléző MTI.

Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor szerint az EPP-nek az EP-választás után el kell döntenie, hogy a többséget a politikai középtől jobbra vagy balra fordulva igyekszik megszervezni, az Európai Unió jobbközép, kereszténydemokrata erőit összefogó pártcsalád csúcsjelöltje kijelentette, hogy „a holnap többsége középen helyezkedik el”, és együttműködést ajánl mindenkinek, aki elő akarja mozdítani Európa ügyét, „vagyis a szociáldemokratáknak, a liberálisoknak és a zöldeknek is”.

A Matteo Salvini belügyminiszter vezette olasz Ligával és a lengyel kormánypárttal, a Jog és Igazságossággal (PiS) való együttműködést viszont kizárta a lehetőségek közül. Aláhúzta: ugyanilyen határozottsággal küzd azért is, hogy ne szerezzenek politikai befolyást a „jobbos tökfejek” olyan pártokból, mint az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű német és a Marine Le Pen vezette, Nemzeti Tömörülés nevű francia ellenzéki párt.

Azonban „ezt az elhatárolódást a populistáktól elvárom Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelölttől is”, aki nem lép fel „a korrupció legalábbis részleges legalizálására” törekvő romániai szociáldemokratákkal szemben és a „rendkívül kétes” tevékenységet folytató szociáldemokrata máltai kormánnyal szemben – fejtette ki Manfred Weber.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.