Weber: Ne a diplomaták hátsó szobáiban hozzák meg az EU-s döntéseket
További Európai Parlament cikkek
-
Az NVB megállapította az EP-választás végeredményét
- Nemzetközi sajtó: Orbánék kapták a legtöbb szavazatot, de új kihívójuk nagy győzelmet aratott
- Beszavazták az Európai Parlamentbe a budapesti antifa támadások olasz vádlottját
- Ursula von der Leyen bukását is okozhatja egy vizsgálat
- Gyurcsány Ferenc elárulta, együttműködne-e Magyar Péterrel
Továbbra is bízik az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségének megszerzésében Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) jelöltje erről a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak beszélt. A politikus az európai uniós (EU-s) tisztújítás ügyében június 30-ra összehívott rendkívüli EU-csúcsig hátralévő napokban az Európai Parlament (EP) többségi támogatásának elnyeréséért küzd, hogy nyomást gyakoroljon a tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsra.
Most a képviselőkön a sor, el kell dönteniük, hogy mi fontosabb számukra, a pártpolitikai és nemzeti érdekek, vagy pedig intézményük, az EP befolyásának erősítése, mondta Manfred Weber. Ő továbbra is kiáll a csúcsjelölti rendszer mellett, amely szerint a képviselőknek annak a pártcsaládnak az EP-kampányban indított csúcsjelöltjét kell megválasztaniuk EB-elnöknek, amely a legtöbb szavazatot gyűjtötte az EP-választáson.

Ennek az elvnek az érvényesítése hozzájárulna „az EU sürgetően szükséges demokratizálásához" - fogalmazott a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa. Kiemelte, hogy növekedett a részvételi arány a májusban tartott EP-választáson, és ebben a helyzetben veszélyes lenne, ha sérülne az EB-elnöki tisztség betöltésének a csúcsjelöltekre alapozó modellje.
Az EU-s intézmények demokratikus legitimációjának erősítését célzó folyamatban visszalépés, „súlyos csapás" lenne, ha ismét „a diplomaták hátsó szobáiban" hoznák meg az EU-s döntéseket, mondta. Reméli, hogy a szociáldemokrata és a liberális képviselők elkötelezik magukat „Európa parlamentarizációja" mellett, és úgy véli, tragikus volna, hogyha egyes kormányok érdekei a választók döntése fölé kerülnének.
A Welt am Sonntag összeállításában kiemelte, hogy Manfred Weber a pénteken véget ért EU-csúcson súlyos vereséget szenvedett, mert az Európai Tanácsban nem sikerült megegyezni arról, hogy őt javasolják az EP-nek megválasztásra az EB-elnöki tisztségbe, és Angela Merkel német kancellár, a CSU testvérpártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa sem támogatta őt nyilvánosan.
Juncker: Örömmel látom, hogy nem olyan könnyű engem lecserélni!
Egyik jelölt mögött sincsen többség, június végén újból összeülnek. Három parlamenti frakció és 28 ország kívánságait kell összehangolni egy megfelelő emberben az Európai Bizottság élére.
Weber bizottsági elnökké választását elutasítják mások mellett a liberálisok, akiket Emmanuel Macron francia elnök vezet, és a szociáldemokraták is, akiknek Pedro Sánchez spanyol kormányfő a szószólója az Európai Tanácsban. A Welt am Sonntag értesülése szerint Angela Merkel a csúcstalálkozón mindkét kollégájának jelezte, hogy zavarják őt a Manfred Weber elleni heves támadásaik, és jelezte azt is, hogy amennyiben az EPP-s politikus kiesik a lehetséges jelöltek köréből, kiesik a liberális Margrethe Vestager és a szociáldemokrata Frans Timmermans is, írja az MTI.
A francia elnök és a spanyol kormányfő valószínűleg bele tudna törődni ebbe a fejleménybe, amely egyben azt is jelentené, hogy „kudarcot vall a csúcsjelölti elv" – írta a Welt am Sonntag, hozzátéve: egyelőre nem világos, hogy Weber, Vestager és Timmermans kiesése után az Európai Tanács miként találhat jelöltet az EB élére az EP július 2-án tartandó alakuló üléséig.

Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
32 perce
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
2 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
3 órája
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
3 órája
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
2 órája
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire
A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.
március 19., 18:57
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
1 órája
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.
3 órája
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra
Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.
március 19., 11:48
- Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin
A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.
március 19., 14:17
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Címlapon
Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
Hétfő óta ingadozik a magyar fizetőeszköz.
17 perce
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
6 órája
- Címlapon
Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető
Tulajdonost cserélt az osztrák főváros egyik neves luxusszállodája.
18 perce
- Külföld
Rekordmennyiségű kokaint foglaltak le egy tengeralattjárón az Atlanti-óceánon
A 2024-es mennyiség negyede került elő egyetlen szállítmányban.
3 perce
- Címlapon
Nagy Márton „leütötte” a Budapest–Belgrád vasútvonal finanszírozását a kínaiakkal
A nemzetgazdasági miniszter Gong Taóval, a Kínai Népköztársaság nagykövetével tárgyalt.
16 perce
- Címlapon
Tovább terjed a járvány, 2300 szarvasmarhát kell leölni Levélen
Szlovákiában is észlelték már a ragadós száj- és körömfájást.
20 perce
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42
- Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót
Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.
március 19., 14:51
- Címlapon
Curtis testvére az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát a Katzenbach-gyilkosságban
Áprilisban hoz ítéletet a bíróság a megölt MTK-s labdarúgó ügyében.
1 órája