Elfogadhatják az egységes autópálya-matricát az EU-ban

2011.04.13. 12:25

Elfogadta kedden az Euromatrica-irányelv módosítását az Európai Parlament közlekedési és turisztikai szakbizottsága, írja a bruxinfo.hu. A döntés értelmében így megnyílik az út az előtt, hogy a nehézgépjárművek autópályadíjába a zajkeltéssel és a légszennyezéssel kapcsolatos költségek is bekerüljenek majd.

A jogszabály elfogadásával az EP és az Európai Tanács több éve tartó jogalkotási küzdelmére tehetnek pontot. Az Európai Parlament ugyanis a Tanácshoz hasonlóan elfogadta, hogy az autópálya-használat költségeibe a jövőben a légszennyezéssel és a zajártalommal összefüggő költségek is bekerüljenek.

Elvetette ugyanakkor a Bizottságnak azt a javaslatát, hogy a dugódíjakat is építsék bele nehézgépjárművek útdíjába. Ebben a kérdésben a tagállamok szabadon dönthetnének, hogy a már meglévő infrastruktúra-díjakat egyfajta dugódíjjal is kiegészítsék. A javaslat most a Tanács előtt van.

Az úthasználati díjak egyébként az időponttól függően is változhatnának. Az EP álláspontja 8 órában határozná meg azt a csúcsidőt, amely alatt a
kamionoknak emelt szintű útdíjat kellene fizetniük. A cél az, hogy a
nehézgépjármű-forgalmat csúcsidőben eltereljék az autópályákról.

A Parlament azt is szeretné, ha az új szabályok 3,5 tonnától valamennyi teherautóra kötelezőek lennének, de mivel ez több ország számára nem elfogadható, átmenetileg hajlandóak lennének 12 tonnás járművektől alkalmazni a szabályt. A legtisztább és legkevesebbet szennyező nehézgépjárművek, vagyis az Euro5 és 6 kategóriába eső kamionok pedig ideiglenes mentességet kapnának.

A javaslatért felelős El Hadraoui szerint az EP plenárisa júniusban szavazhat az irányelv módosításáról, de a képviselő előtte megpróbálja megszerezni a tagállamok egyetértését is az EP által javasolt szöveghez. Optimális esetben a magyar elnökség június végi zárásáig megszülethet az új jogszabály.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.