Egy hét múlva indul az EUROSCOLA őszi fordulója, az Európáról szóló netes kvízjáték új fordulóját november 10. és 21. között rendezik – írja közleményében a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete.
A játékra bármely középiskola nevezhet csapatot. Az EUROSCOLA-játékban részt vevő középiskolák legjobban teljesítő 24 fős csapatai az Európai Parlament támogatásával utazhatnak Strasbourgba.
Az EUROSCOLA-játék célja, hogy a középiskolás diákok játékos formában felmérjék, és fejlesszék Európával kapcsolatos ismereteiket. A legjobbak Strasbourgban összemérhetik tudásukat Európa többi fiataljával.
A részvételhez az iskola egy tanárának kell regisztrálnia az adott középiskolát. Egy középiskola egy versenyidőszakban csak egy csapatot indíthat.
A csapatra a vetélkedő során 30 kérdés vár. A verseny előtt, és a verseny ideje alatt, azaz november 21-ig, bármikor regisztrálhatnak a középiskolák. A regisztráció jóváhagyása után elérhetővé válik a kitöltendő kvíz.
Az Euroscola tavaszi fordulójában három középiskola nyert lehetőséget az utazásra, ősszel már öt csapat nyerhet utazást. További részletek a verseny honlapján.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.