Emília
18 °C
26 °C

Megvan az EP szociáldemokrata frakciójának új vezetője

2018.03.21. 12:36

Udo Bullmann személyében új frakcióvezetőt választott az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportja, miután elődje, Gianni Pittella két héttel ezelőtt lemondott a posztról. A frakció tájékoztatása szerint a német Bullmannt nagy többséggel választották meg egyetlen riválisa, a belga Kathleen Van Brempt ellenében.

Az európai választásokhoz közeledve legfőbb erősségeinkre, a csapatmunkára és a szolidaritásra kell összepontosítanunk. Kizárólag egységes mozgalomként leszünk képesek sikerrel venni a kihívásokat

– mondta az új frakcióvezető, aki 1999 óta tagja az uniós képviselő-testületnek.

Hozzátette, az európai szociáldemokraták irányítása alatt is tovább fognak küzdeni a gazdasági, a társadalmi, a területi és a nemek közti egyenlőtlenségek ellen, a tisztességes migrációs politika és világkereskedelem megteremtéséért, illetve a fenntarthatóság biztosításáért.

Gianni Pittella március elején mondott le az Európai Parlament második legnagyobb frakciójának elnöki tisztségéről, miután beválasztották az olasz törvényhozásba, írja az MTI.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.