Automatikus telefonhívások miatt 36 esetben állapított meg kampánycsendsértést hétfői ülésén a Hajdú-Bihar megyei területi választási bizottság (tvb), valamennyi ügyet átadják a rendőrségnek, közölte Szilágyi József, a tvb elnöke.
A választás napján küldött automatikus hívásokban négy párt, az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és a Jobbik érintett, de voltak általánosabb szövegű, a szélsőségesek ellen, a kormánypártok mellett agitáló üzenetek is. Egy bejelentés szerint Hajdúszoboszlón az MDF plakátját a kampánycsend idején átragasztották a Jobbik plakátjával. A tvb ebben az esetben is megállapította a jogsértést. Egy szórólapterjesztéssel kapcsolatos bejelentést pedig bizonyítékok hiányában elutasított a választási bizottság, mondta Szilágyi József. (MTI)
Hatalmas támogatást kapott a Munkáspárt parlamenti frakciójától hétfőn Gordon Brown brit miniszterelnök, annak ellenére, hogy a brit baloldali párt az utóbbi évszázad legnagyobb vereségét szenvedte el az európai parlamenti választásokon. Az 1997 óta hatalmon lévő Munkáspárt országosan 16 százalék alatti, a párton belül is katasztrofálisnak minősített szavazatarányt ért el, és ezzel a harmadik helyre szorult. Még a brit EU-tagság feladásáért kampányoló párt, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) is megelőzte. A választások előtt számos elemző jósolta, hogy ha a Labour támogatottsága a 20 százalékos lélektani határ alá süllyed, az megpecsételheti az egyébként is súlyosan megingott helyzetű Gordon Brown politikai sorsát. Brownt azonban a hétfő esti frakcióülésen - több részvevő beszámolója szerint - a túlnyomó többség támogatta, és csak néhány felszólaló szorgalmazta lemondását. Az ülésről távozók egybehangzóan úgy értékelték, hogy a kormányfő ellen fordulókat a frakció elszigetelte.
Több esetben is kampánycsendsértést állapított meg az OVB, a Tőzsdefórum például a Jobbik gazdálkodásáról írt. Novák Előd, a Jobbik delegáltja azt kifogásolta, hogy a TV2, az ATV és a Hír TV nem hívott meg jobbikos politikust a kampány alatt. Az MTV vasárnap Kovács Lászlót látta vendégül.
Az újonnan megválasztott olasz EP-képviselők között van az az egyiptomi származású újságíró is, aki feltűnést keltő módon áttért tavaly az iszlámról a keresztény hitre, és heves verbális támadásokat intézett az iszlám ellen. XVI. Benedek pápa keresztelte meg tavaly húsvétkor Magdi Cristiano Allamot. Az 57 éves férfi azóta rendőri védelem alatt áll, mert a fundamentalista muzulmánok halállal sújtandó bűntettnek tartják az iszlámmal való szakítást.
Az olasz ANSA hírügynökség hétfői jelentése szerint Allam, a Corriere della Sera című milánói lap volt igazgatóhelyettese a kereszténydemokrata UDC színeiben lett európai parlamenti képviselő. (MTI)
Az EP elnöke reméli, hogy a szélsőjobboldal nem képes majd önálló frakciót alakítani a testületben. Hans-Gert Pöttering hétfői - Angela Merkel kancellárral közösen tartott - berlini sajtóértekezletén sajnálkozott a szélsőjobb előretörése miatt, ugyanakkor úgy vélte, hogy képviselőiknek nem sikerül önálló frakciót létrehozni. Kiemelte annak jelentőségét, hogy az EP-ben változatlanul meghatározó többségben vannak az Európa-barát erők. Az euroszkeptikus képviselőket ugyanakkor arra szólította fel, hogy ne akadályozzák a parlament munkáját. (MTI)
Automatikus telefonhívások miatt 36 esetben állapított meg kampánycsendsértést hétfői ülésén a Hajdú-Bihar megyei területi választási bizottság (tvb), valamennyi ügyet átadják a rendőrségnek, közölte Szilágyi József, a tvb elnöke.
A választás napján küldött automatikus hívásokban négy párt, az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és a Jobbik érintett, de voltak általánosabb szövegű, a szélsőségesek ellen, a kormánypártok mellett agitáló üzenetek is. Egy bejelentés szerint Hajdúszoboszlón az MDF plakátját a kampánycsend idején átragasztották a Jobbik plakátjával. A tvb ebben az esetben is megállapította a jogsértést. Egy szórólapterjesztéssel kapcsolatos bejelentést pedig bizonyítékok hiányában elutasított a választási bizottság, mondta Szilágyi József. (MTI)
Hat erdélyi megyében is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) neve alatt futó Magyar Összefogás listája végzett az első helyen, országosan 8,9 százalékot kapott. Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) jelöltjei a többségében magyarok lakta székelyföldi megyékben aratták a legnagyobb arányú győzelmet, hiszen ezúttal Székelyföldön nem volt magyar-magyar verseny, csak a román pártokkal küzdöttek. (MTI)
Alig kapott támogatást az MCF Roma Összefogás Párt azokon a településeken, amelyek az elmúlt másfél évben a romákat ért súlyos támadások miatt kerültek reflektorfénybe; ezeken a településeken a Jobbik fölényes győzelmet aratott. Az Országos Választási Iroda honlapján közölt adatok szerint az MCF Roma Összefogás Párt országosan 13440 szavazatot (0,47 százalékot) ért el, amivel az utolsó helyen végzett.
A Borsod megyei Nagycsécsen, ahol tavaly november 3-ra virradóra ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két, egymással szemben lévő családi házra, és a támadásban egy 43 éves roma férfi és egy 40 éves roma nő életét vesztette, egyetlen szavazatot sem kapott az MCF, míg a Jobbik 61 voksot tudhatott magáénak a 199 érvényes szavazatból.
Tatárszentgyörgyön, ahol idén februárban egy 27 éves apát és ötéves kisfiút lőttek agyon, miközben égő házukból menekültek, a roma összefogás párt 27, a Jobbik 72 szavazatot kapott a leadott 401 érvényes szavazatból. Tiszalökön, a legutóbbi gyilkosság helyszínén, ahol a roma kisebbség rendkívül magas arányt képviselnek a településen, az MCF 154, a Jobbik viszont 589 voksot kapott. (MTI)
Az eddiginél szorosabb együttműködést lát szükségesnek az Európai Parlament három legnagyobb pártcsoportja, a kereszténydemokraták, a szocialisták és a liberálisok között a múlt héten lebonyolított EP-választás nyertese, a konzervatív-kereszténydemokrata erőket tömörítő Európai Néppárt.
Wilfried Martens elnök hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján elmondta, a mélyebb kooperációt egyfelől a populista és szélsőséges pártok térnyerése teszi indokolttá, másfelől az a tény, hogy az EP-ben egyik erő sem jutott abszolút többséghez.
Graham Watson, a liberálisok eddigi EP-frakcióvezetője szintén utalt a három pártcsoport szövetkezésének lehetőségére. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy leglogikusabbnak egy jobbközép (kereszténydemokrata-liberális irányítású) szövetség kiépítése tűnik.(MTI)
Szili Katalin házelnök az MSZP hétfői frakcióülésén azt javasolta, hogy a döntéshozatalra is felhatalmazott kongresszust hívják össze, ne pedig a pártértekezletet. Szerinte szembe kell nézni az EP-választás eredményeivel, és ennek csak így lehet súlyt adni. A frakcióülésen Gyurcsány Ferenc is megjelent, a leghátsó sorba ült le, és nem szólt hozzá a vitához.
Az MSZP Gyurcsányra és embereire igyekszik kenni a választási kudarcot. A pártban megint felmerült a vezérkar leváltása de közben nagy a félelem az előre hozott választástól is.
Ismét Tabajdi Csabát választották az MSZP EP-delegációjának élére. Az MSZP színeiben mandátumot szerző négy képviselő, Göncz Kinga, Gurmai Zita, Herczog Edit és Tabajdi Csaba hétfőn megtartotta az új EP-delegáció alakuló ülését. A delegáció egyhangú szavazással vezetőjévé választotta Tabajdi Csabát, olvasható a közleményben.
Mint írták, a képviselők gratuláltak az európai parlamenti választáson a Fidesz és az MDF színeiben mandátumot szerző képviselőtársaiknak a választási szerepléshez. Jelezték, hogy készen állnak a magyar nemzeti érdeket szolgáló együttműködésre. A képviselők felszólították a Fidesz és az MDF európai parlamenti képviselőit, hogy "semmilyen módon ne működjenek együtt az antiszemita, romaellenes, gyűlöletkeltő és euroszkeptikus nézeteket valló Jobbik európai parlamenti képviselőivel" - írják a közleményben. (MTI)
Grigorij Meseznikov szlovák politológus szerint a Jobbik három EP-mandátuma "nem jelent közvetlen veszélyt Szlovákiára", mert a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) nagy valószínűséggel nem lesz a partnere. "Ha a Jobbik Szlovákiában mégis talál partnert, akkor az a szlovákiai magyar közösség peremén elhelyezkedő erő lehet, például az autonomisták, akiknek nincs komolyabb támogatásuk" - nyilatkozta Meseznikov a TASR hírügynökségnek.
Szerinte nagyobb veszélyt jelent az, hogy a Jobbik az EP-ben nagyon erős nacionalista vitákat gerjeszthet. "Számolni lehet azzal, hogy nagyon erős lesz a konfrontáció azon országok képviselőivel, ahol magyarok élnek. Különösen erős lehet ez a konfrontáció akkor, ha az érintett országok radikális-nacionalista erői is bekapcsolódnak, a románok és a szlovákok" - hangsúlyozta a pozsonyi politológus.
Meseznikov azzal számol, hogy az MKP képviselői továbbra is az Európai Néppárt frakciójában fognak dolgozni, amelynek más szlovák pártok - a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, illetve a Kereszténydemokrata Mozgalom - is tagjai. A politológus szerint nincs nagy esélye annak, hogy a Jobbik jövőre bekerül a magyar parlamentbe. Valószínűnek tartja, hogy a Fidesz egyedül alakít kormányt. "Ha azonban a szlovák koalícióban megmarad a Szlovák Nemzeti Párt, akkor még így is bonyolult lesz a szlovák-magyar viszony" - jegyezte meg Meseznikov. (MTI)
A kormányzó jobboldali liberális Polgári Platform (PO) végzett az élen Lengyelországban a vasárnapi EP-választásokon, derült ki csaknem az összes szavazat összesítéséből. A párt a Lengyelországnak járó EP-képviselői helyek felét szerezte meg.
A PO 44 százalékos eredményt ért el, ez 25 mandátumra elég. A Kaczynski-fivérek fémjelezte Jog és Igazságosság (PiS) jobboldali ellenzéki párt a szavazatok 27 százalékát szerezte meg (15 mandátum). A Lengyelországnak jutó maradék 10 EP-képviselői mandátumon egy baloldali - a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) és a Munka Uniója (UP) alkotta - pártszövetség és a Lengyel Parasztpárt (PSL) osztozik.
Az EP-választás eredménye nagyon hasonlít a legutóbbi, 2007-es lengyelországi parlamenti választások eredményéhez. (MTI)
A rendőrségre egyelőre nem érkeztek feljelentések az EP-választás napján történt kampánycsendsértések ügyében. Vasárnap kampánycsend idején az ország egész területéről érkeztek bejelentések a választási szervekhez, általában arról, hogy telefonos üzenetben gépi hangon valamelyik pártot reklámozták, vagy éppen lejáratták.
A Jobbik és a Fidesz is olyan közleményeket tett közzé vasárnap, hogy a rendőrséghez fordulnak. Estére több megyében vagy elutasították, vagy megállapították, hogy kampánycsendsértés történt, de szankciót eddig sehol nem alkalmaztak. A bejelentések általában hiányosak voltak, nem volt bizonyíték csatolva, vagy nem írásban érkeztek, ahogy a törvény előírja, hanem telefonon. (FH)
Lettországban átalakult a politikai térkép, miután az orosz kisebbség pártjai nagy arányú győzelmet arattak a párhuzamosan tartott helyhatósági és EP-választásokon. A szombati választásokon a főleg orosz nemzetiségűekből álló, középbal Harmónia Központ (SC) a szavazatok több mint egyharmadát szerezte meg a fővárosban, Rigában. Lettország 8 EP-mandátumából pedig kettőt szerzett meg, míg egy harmadik az Emberi Jogokért az Egységes Lettországban (PCTVL) pártnak jutott, ami nyíltan a szovjet időkben odatelepült, és a függetlenség után állampolgársághoz nem jutó orosz ajkú kisebbség érdekeit képviseli.
Az egyszerre tartott két szavazásnak tulajdonítják, hogy arányaiban magas, 52,95 százalékos volt a választási részvétel.
Elemzők szerint a lett választók azért támogatták a szociáldemokrata nézeteket valló SC-t, mert a válság sújtotta országban új arcokat szeretnének látni, akik megmenthetik őket a súlyos, idén várhatóan 18-20 százalékos GDP-csökkenést hozó recessziótól. Lettországban így a politikai barométer mutatója balra lendült ki, ellentétben az általános európai irányzattal, amelyben a szavazók többsége a konzervatív pártokat támogatta. (MTI)
Nicolas Sarkozy pártjának, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) az EP-választáson előre jelzett és biztos győzelme mellett a Zöldeknek a Daniel-Cohn Bendit összefogásával történt váratlan előtörését és a legnagyobb ellenzéki párt, a szocialisták földrengésszerű összeomlását hangsúlyozta hétfőn a francia sajtó.
Az 1979-es első közvetlen EP-választás óta legalacsonyabb, 40,65 százalékos részvételi arány mellett a választás egyértelmű győztese 27,87 százalékkal a kormánypárt, amely az eddigi 17 után ezentúl 29 hellyel fog rendelkezni az EP-ben. Az ellenzéki szocialisták 16,48 százalékkal és a Zöldek 16,28 százalékkal egyaránt 14-14 képviselőt küldhetnek Brüsszelbe. (MTI)
Navracsics felszólalására Újhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára reagált, kifogásolta, hogy ahelyett, hogy az ország problémáival foglalkozna, a Fidesz sikerét fényezi. "Nagyon pártos felszólalás volt" - mondta.
"Megismételném az adatokat, mert Lendvai Ildikó felszólalása alapján úgy tűnhet, a szocialisták nyerték a választást. 57-17, közte negyven" - mondta napirend előtti felszólalásában Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint pártja történelmi győzelmet aratott, az első, 1979-es EP-választás óta nem volt példa rá Európában, hogy egy párt ennyi szavazatot szerezzen és ennyivel verje meg a második helyezettet.
A Nemzeti Hírközlési Hatóságot (NHH) még nem kereste meg az Országos Választási Bizottság (OVB) az európai parlamenti választásokon történt törvénysértő automata telefonhívások kivizsgálására - mondta Péterffy Gábor, az NHH kommunikációs igazgatója. Hozzátette, a hivatal kész megvizsgálni a helyzetet, s azt, hogy telefonhívások mennyiben felelnek meg, vagy sértik az elektronikus hírközlési törvényben leírtakat.
A megfelelő szervezet természetesen kivizsgálja azt is, hogy a Magyar Telekom általános szerződési feltételeinek mennyiben felel meg az OVB által törvénysértőnek tartott gyakorlat. Azt meg lehet állapítani, milyen telefonszámról vagy számokról indították az automatikus hívásokat. A Magyar Telekom korábban közölte: a társaságtól senki nem rendelt automata telefonhívásokat az európai parlamenti választás napjára, nem is rendelhetett, mivel jelenleg nem létezik ilyen szolgáltatása. (MTI)
Átrajzolták a választók a politikai térképet, jelentette ki napirend előtti felszólalásában Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető-helyettes, majd az eredmények elemzésébe kezdett. Megállapította a nyilvánvalót: az MSZP középpárt lett, az SZDSZ pedig megsemmisült. A radikális jobb megerősödését két tényezőnek tudta be, a rossz gazdasági és szociális helyzetnek és a rendőrség politikai befolyásolásának. Ezután a neoliberalizmust ekézte, és újfent az állam megerősítéséről szónokolt, igazodva az Orbán Viktor által kijelölt etatista vonalhoz.
"Európában jártam, Budapesten" - reagált Navracsics Tibor felszólalására Bajnai Gordon. A miniszterelnök megismételte, hogy amíg stabil parlamenti többség áll mögötte, addig folytatja a munkáját. (A fideszes padsorokban folyamatos a derültség.) Visszautasította, hogy munkája eredménytelen lenne. Mint mondta, a nemzetközi tőzsdéken az államcsőd kockázatával is kereskednek, és ezek szerint Magyarországon az elmúlt hónapban felére csökkent az államcsőd esélye a tőzsdék szerint.
Lendvai ildikó felszólalása alatt vidáman üzengettek egymásnak a kereszténydemokrata és a szocialista képviselők, mert a szocialisták elnöke csak a Fidesznek gratulált, hiszen a KDNP szerinte évek óta nem méreti meg magát. Megköszönte azoknak a baloldali szavazóknak a bizalmát, akik a nehézségek ellenére kitartottak mellettük. Ezt a frakció úgy tapsolta meg, mintha nyertek volna. Megígérte, hogy mindent megtesznek az elpártolt szavazóik visszaszerzéséért, akiknek "tudniuk kell, hogy a többi pártnak csak voksaikra van szükségük, értékeikre nem". Ezután a részvételről beszélt, ami szerinte európai szinten magas volt Magyarországon (7 százalékkal az EU átlaga alatt maradtunk, tehát nem), de elmaradt a parlamenti választások részvételéről. A gondolatmenet végül sehová sem vezetett, illetve oda, hogy ezért erősítették meg hétfői frakcióülésükön Bajnai Gordonnak adott támogatásukat.
Fodor Gábor szerint a Jobbik eredménye üzenet, amiből mindenkinek érteni kell. Az SZDSz szereplését komoly kudarcnak nevezte, amely egy több éves politika eredménye. "Ki kell értékelni, nem lenne bölcs, ha homokba dugnánk a fejünket" - mondta. Bejelentette, hogy személyesen is levonja a tanulságokat, de mindenkinek le kell vonnia. "Egyetlen demokratikus párt sem mehet el szó nélkül amellett, hogy ma Magyarországon középpárttá lett a szélsőjobb. Azt kérem a demokratikus pártoktól, hogy a rendszerváltás értékeinek megvédése miatt fogjunk össze [a szélsőjobboldallal szemben]" - mondta. "Az SZDSZ nem könnyű időszak előtt áll, de talpra fogunk állni" - jelentette ki. Értékelése szerint eredményükben nem az előző másfél hónap munkájának értékelése tükröződik, mert szerinte a válságkezelés jó. A kiábrándító eredmény az előző évek rossz politikájának következménye szerinte.
A szlovák kormányfő rossz hírnek tartja, hogy Magyarországon a Jobbik sikeresen szerepelt az európai parlamenti választásokon és három képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. "Ez az autonómiáról nyíltan beszélő, a legjobboldalibb és legszélsőségesebb álláspontokat nyíltan vállaló párt nagy bizonytalanságot fog okozni a régióban" - jelentette ki Robert Fico Pozsonyban tartott hétfői sajtóértekezletén.
Szerinte még rosszabb lesz a helyzet, ha a Jobbik bejut a magyar parlamentbe. A szlovák miniszterelnök ugyanakkor leszögezte: ez a magyar választók döntése volt, s abba másnak nincs beleszólása. Szlovákiának azonban kötelessége, hogy felkészüljön erre a helyzetre is. (MTI)
"Amit itt hallottunk, az nem más, mint szánalmas magyarázkodás" - reagált Bajnai Gordon felszólalására Semjén Zsolt, a kereszténydemokraták frakcióvezetője. Kifosztott, elszegényített emberekről beszélt, akiknek a szavát ők - mármint a Fidesz-KDNP - érti. "A józan és és a minimális belátás alapján Önnek ma be kellett volna nyújtania a lemondását" - mondta, utalva rá, hogy néhány hónappal ezelőtti javaslatuk alapján vasárnap akár parlamenti választást is tarthattak volna. Felszólította "a legitimációját vesztett kormánykoalíciót", hogy ne privatizáljanak semmit.
"Ahogy elnéztem tegnap a választásokat, mintha a miniszterelnök nem is tartózkodott volna az országban, mintha talán Cipruson szavazott volna2 - reagált Bajnai Gordon felszólalására Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Szerinte a Bajnai-kormány hátországa megsemmisült, az SZDSZ és az MSZP együtt 560 ezer szavazatot szerzett, szemben a Fidesz 1,6 milliójával. "Ön azt mondta, addig kormányoz, amíg stabil háttere van. Lehet, hogy tőlem tudja meg, de ez a stabil többség nincs meg Ön mögött" - jelentette ki. "Ha az Ön logikájából indul ki, akkor Önnek nincs parlamenti többsége" - mondta, Bajnai szemére vetve, hogy a parlament úgy kezdi meg az adótörvények tárgyalását, hogy arról a kormány még nem is egyeztetett az SZDSZ-szel. (Egy kormányzati forrásunk megfogalmazásában a parlamenti vita is egy fórum, ahol egyeztethetnek.) Navracsics ezután azt vetette Bajnai szemére, hogy még semmit sem tett a válság enyhítéséért, és azt, hogy társadalmi válság van, is csak az EP-választási vereség nyomán ismerte fel. "Önök azok, akik hét év alatt kialakították a társadalmi válságot" - zárta felszólalását.
Bajnai a szélsőjobboldal elleni fellépés leghatásosabb eszközének a társadalmi válság kezelését tartja, ezen belül is elsőként a közbiztonság javítását. A kormány be is terjesztette a parlament elé Btk-módosítási csomagját, mely szigorításokat tartalmaz - azaz visszavennék a szélsőjobboldaltól a rendteremtés témáját.
Beszéde harmadik percében a miniszterelnök rátért kormánya első ötven napjának értékelésére. (Értesüléseink szerint egy rövid ideig élt az az elképzelés, hogy a kormány 75. és 100. napjáról is megemlékeznek majd, de ezt elvetették. Túl valóságshow-s lenne.) Felsorolta a már számtalanszor felsorolt intézkedéseket és intézkedési javaslatokat, kezdve az adócsomaggal, amellyel a dolgozók állítása szerint jelentősen jól járnak, de a vállalkozások számára is kedvezőbb lesz. "Most az a fontos, hogy tovább erősítsük a bizalmat és Magyarországot azon a pályán tartsuk, amin elindult" - mondta.
Az MSZP frakciót megszavaztatták arról, hogy támogatja-e a Bajnai-kormányt. A frakció egyhangúlag kiállt a miniszterelnök mellett.
Napirend előtti felszólalásában Bajnai Gordon aggasztónak nevezte a Jobbik előretörését, önvizsgálatot javasolt valamennyi parlamenti pártnak annak felderítésére, hogy mi vezethetett a szélsőségesek megerősödéséhez.