Még ez sem hivatalos, de a Fidesz-székházból úgy tudjuk, hogy az MSZP erős szegedi emberének, a polgármester Botka Lászlónak a körzetében is kétharmad-egyharmad a Fidesz–MSZP-szavazatiarány. Debrecenhez hasonlóan itt is volt több szavazókör, ahol a Jobbik megelőzte a kormánypártot.
"A tegnap lezajlott EP-választás kapcsán először is hadd gratuláljak minden demokratikus pártnak, amely mandátumot szerzett" - mondta napirend előtti felszólalásában Bajnai Gordon. A miniszterelnök szerint olyan eredmény született, amire számítani lehetett. Mint mondta, örül, hogy véget ért a kampányidőszak. A választás tanulsága szerinte, hogy nem csak gazdasági válságkezeléssel kell foglalkozni, társadalmi válság van.
A Parlament büféjében futottunk bele Fodor Gáborba, aki éppen meghívta egy sonkatekercsre Kovács Kálmánt. Fodor érdeklődésünkre elmondta, hogy lemondása végleges, az SZDSZ Országos Tanácsának szombati ülésén már nem személyi kérdésekről, hanem az elnökválasztás előkészítéséről lesz szó. A kiszivárgó hírek szerint Gusztos Péter tűnik esélyesnek.
A kormány hivatalos álláspontja szerint az európai parlamenti választás pártpolitikai kérdés, független a kormányzástól. Így bár a kormányfő napirend előtti felszólalásra jelentkezett, témája nem az EP-választás, hanem a Bajnai-kormány első ötven napja lesz. A kormányfő ezután helikopterrel Nyírbogdányba repül a viharkárokat felmérni.
Az volna a tisztességes, ha elhagynák az MDF-et azok, akik a párt jelenlegi irányvonalával nem értenek egyet, mondta az ATV Jam című műsorában hétfőn Bokros Lajos, akit az MDF jelöltjeként európai parlamenti képviselőnek választottak. „Azoknak, akiknek az az érdekük, hogy az MDF előretörését hátráltassák, mi keresnivalójuk van a pártban?” Bokros szerint a választások után meg kell szűnnie „a belső ellenzék aknamunkájának”, és a tagságnak fel kell sorakoznia „a Dávid Ibolya vezette vonal” mögé. (MTI)
Az OVB tagjai várhatóan csütörtökön számolják meg a Magyarország konzulátusain és nagykövetségein leadott 3376 szavazatot. A választás előtt 3841-en kérték a felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe, 95 külképviseletre. Végül csak 92 külképviseleten adtak le legalább egy szavazatot: Damaszkuszban, Tuniszban és Szkopjében nem ment el senki azok közül, akik ezt korábban jelezték.
A nyolc pártlistára adott szavazatok között akkora a különbség, hogy matematikailag ki van zárva, hogy az eredményt a külföldi szavazatok befolyásolják. A szavazólapoket tartalmazó urnákat a külképviseleteken nem bontják fel, hanem repülővel Magyarországra szállítják, és a szavazatokat az OVB tagjai számlálják össze. Az urnát nem szabad poggyászként feladni, annak az utazás alatt a választásiiroda-vezető ölében vagy a szomszéd ülésen kell lennie. Várhatóan szerdáig megérkeznek az urnák valamennyi külképviseletről, így csütörtöki nyílt ülésén az OVB elvégezheti a számolást. (MTI)
A vártnál kisebb arányú győzelmet aratott Olaszországban Silvio Berlusconi kormányfő pártja vasárnap az európai parlamenti választáson. A jobboldali Szabadság Népe korábban negyven százalék feletti eredményre számított, végül a szavazatok 34,7 százalékát szerezte meg a szavazatok közel teljes feldolgozottsága alapján közzétett, egyelőre nem hivatalos részeredmények szerint. Ez a teljesítmény elmarad a jobboldal tavaly áprilisi törvényhozási választáson elért eredményétől, akkor a választók több mint 37 százaléka támogatta Berlusconi pártját.
A baloldali ellenzéki Demokrata Párt 26,5 százalékot szerzett, ez is gyengébb teljesítmény a párt tavalyi 33 százalékához képest.
A bevándorlásellenes Északi Liga viszont növelni tudta támogatottságát, az EP-választáson a szavazatok 10,9 százalékát kapta. Az uniós tagállamok közül Olaszországban regisztrálták az egyik legnagyobb részvételi arányt, az olasz választópolgárok 66,5 százaléka szavazott. (MTI)
A Magyar Telekomtól az európai parlamenti választással kapcsolatos törvénysértő automata telefonhívásokat senki nem rendelt, és nem is rendelhetett meg, mivel jelenleg nem létezik ilyen szolgáltatása, közölte a társaság hétfőn. Az OVB által megállapított és törvénysértőnek nyilvánított kampánycsendsértésekkel összefüggésben a vállalat együttműködik a hatóságokkal.
A hatályos szabályozás értelmében a Magyar Telekom mint szolgáltató nem ismerheti meg, nem ellenőrizheti és nem bírálhatja el a hálózatán forgalmazott hívások tartalmát. Amint azonban az arra jogkörrel rendelkező hatóság elrendeli, a Magyar Telekom azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket. Az OVB úgy döntött, hogy rendőrségi feljelentést tesz az automatizált telefonhívások miatt, választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt.
A Jobbik erősödése, a politikai térkép „sötétebbre festése” minden parlamenti pártnak tennivalót ad, mondta a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfő reggel Lendvai Ildikó, a MSZP elnöke. Lendvai szerint a mozgalom európai parlamenti választási eredményének be kellene indítania a „politikai vészcsengőt”. ”Miközben mi itt egymással voltunk elfoglalva, mondjuk így, parlamenti pártok, történt valami, és ebben a történésben mindnyájunknak van tennivalója.”
Lendvai Ildikó kijelentette, nhogy a Jobbik sikerének oka az lehet, hogy „valószínűleg valódi kérdéseket tesz fel”, noha szörnyű, romboló, gyilkos választ ad ezekre. Nem a Jobbik szavazóbázisának méretére kell odafigyelni, hanem arra, hogy ezek a szavazók a demokratikus parlamenti pártoktól mely kérdésekre „nem kaptak elegendő választ”. Legalább a szociális területtel és a biztonsággal kapcsolatos ügyekben „muszáj volna valahogy szót értenünk minden vita ellenére, muszáj volna valahogy mutatnunk az országnak, hogy ez a politikai elit nemcsak arra képes, hogy infantilis óvodai verekedésbe kezdjen, hanem most meghallotta a vészcsengőt”. (MTI)
Finnországban egy, az egyháza által felfüggesztett ortodox papot is megválasztottak EP-képviselőnek. Az ötvenéves Mitro Repo az ellenzéki szociáldemokraták színeiben indult, és 71 500 szavazatot szerzett, amivel a legfőbb ellenzéki párt két képviselőjének egyike lesz az új Európai Parlamentben. A finnek által Mitro atyaként emlegetett pap rendszeresen szerepel az írott és az elektronikus sajtóban, népszerűségét jó humorának is köszönheti. Egyháza május végén felfüggesztette, és megtiltotta neki, hogy a kampány alatt, illetve esetleges képviselősége idején egyházi szertartásokat vezessen, reverendáját hordja, keresztet vagy más papi jelképet viseljen, mert az ortodox hagyományok tiltják a papoknak a politikai tevékenységet. (MTI)
Tagadhatatlan az európai parlamenti választáson azon pártok győzelme, amelyek támogatják az Európai Unión belüli nemzetközi együttműködést, emelte ki a négynapos szavazási folyamat lezárultával, hétfő hajnalban Brüsszelben kiadott közleményében José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke. A képviselői helyek túlnyomó többsége azon politikai erőknek jut, amelyek építő jelleggel állnak az unióval kapcsolatos politikai kihívásokhoz. Barroso a gyenge részvételre utalva óvott attól, hogy bárki is önelégülten dőljön hátra az eredmények láttán. A tagállamok politikusai túlságosan sokszor nemzeti kérdésekre összpontosítanak. Barroso sürgette, hogy a közéleti szereplők legyenek jobban tudatában nemzetközi szerepvállalásuknak is. (MTI)
A jobboldali Polgári Demokratikus Párt (ODS) nyerte az európai parlamenti választást Csehországban. A szavazatok 93,63 százalékának összesítése után az ODS áll az élen 30,94 százalékos eredménnyel, a második Cseh Szociáldemokrata Párt támogatottsága 22,76 százalék. Rajtuk kívül két párt lépte át a küszöböt: Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja 14,43, illetve a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt 7,78 százalékkal. A választási részvétel 27,86 százalékos volt. (MTI)
Megszerezte első európai parlamenti mandátumát a brit szélsőjobb legnagyobb ereje, a Brit Nemzeti Párt. A BNP jelöltje az észak-angliai Yorkshire és Humber térségben jutott az EP-képviselői helyhez a hétfő hajnalig beérkezett részeredmények szerint. A pártot a brit baloldal és a konzervatívok egyaránt fajgyűlölő politikával vádolják. Elnöke, Nick Griffin többször megfordult Budapesten is, legutóbb a Jobbik tavaly október 23-ai gyűlésén. Griffint három éve bíróság elé idézték faji erőszakra uszítás gyanújával – ezért a bűncselekményért Nagy-Britanniában hét év szabadságvesztés róható ki –, az eljáró leedsi koronabíróság esküdtszéke azonban felmentette. (MTI)
Az Észt Centrumpárt, a legnagyobb ellenzéki párt nyerte meg a vasárnapi európai parlamenti választásokat, két mandátumot szerzett. Andrus Ansip kormányfő liberális Észt Reformpártja egy helyet szerzett a strasbourgi testületben Észtország hat mandátuma közül. A kormánykoalíció másik pártja, a jobbközép Pro Patria-Res Publica Szövetség (IRPL), és szociáldemokraták is egy-egy helyet kaptak, a hat független jelölt egyikét, Indrek Tarandot is megválasztották.
Litvániában Andrius Kubilius kormányfő konzervatív pártja nyerte meg a választásokat a szavazatok 26 százalékával, a 82,09 százalék feldolgozása alapján, így a pártnak négy képviselője lesz. Második helyen a szociáldemokraták végeztek a 18,99 százalékkal, azaz három mandátummal. A populista Rend és Igazság pártnak két mandátuma lesz, a populista-centrista Munkapárt egy képviselői helyet kap. Egy-egy mandátum várományosa a litvániai Lengyelek Választási Akciója és a Liberálisok Uniója. A részvételi arány Litvániában 20,57 százalékos volt. (MTI)
A viszontlátásra, a viszonthallásra!
Az érzelmi politizálás erősítette meg a Jobbikot, a multiellenesség tönkretenné a gazdaságot. Az árvalányhajas-délibábos 3. úttal szemben az EU megerősítésére van szükség.
Mindössze másfél milló forintból kampányoltak a romák, és elégedettek az eredménnyel.
Fodor Gábor egyértelmű kudarcként értékeli az EP-választások végeredményét, és felajánlja lemondását.
Lendvai Ildikó értékel: az MSZP szerint a távolmaradók időt kérnek, a Jobbik támogatottsága az egész országnak rossz, a tevékeny kormányzásnak pedig folytatódnia kell.
Morvai Krisztina az EP-választás eredményeiről és terveiről az EP-ben.
Vona és Morvai a magyar érdekek érvényesítését, az elszakított területek autonómiájának támogatását ígéri. Dicsértessék a Jézus Krisztus, vesszen Trianon, adjon az Isten szebb jövőt. A teljes Jobbik-ünnepség.
Schmitt és Orbán értékeli a választás eredményét. Sohasem nyert ilyen arányban párt az EP-választások történetében, lesz szavunk Európában.
Írországban EP-választást és önkormányzati választásokat is tartottak pénteken. Hogy a kormány nagyot bukik az önkormányzatokban, már péntek este kiderült, az EP-választás eredményét azonban csak vasárnap este hozták nyilvánosságra – a kormányzó pártok most is nagyot buktak.
A választást a kormány megszorítócsomagját kritizáló Fine Gael párt nyerte a szavazatok 30%-ával, az országot 1997 óta irányító, az angol Times által Nyugat-Európa legsikeresebb pártjának tartott Fianna Fáil 24 százalékot ért el. Az ír kormánykoalíciónak azonban az igazi csapás a kisebbik kormánypárt, a zöldek megdöbbentően rossz szereplése az önkormányzati választásokon: ők az eddig általuk irányított 18 önkormányzatból akár 15-öt is elveszthettek. A zöldek elnöke máris „sokkoló traumának” nevezte a pénteki választások eredményét, és a Times szerint nagy rá az esély, hogy a siralmas választási szereplés hatására kiugranak a koalícióból. Ez akár az egyébként 2012-ben esedékes parlamenti választás előrehozásához is vezethet.
A választások előtt nem volt egyértelmű, hogy a koalíciós feszültségek mennyire lesznek kihatással a választásokra. A jobbközép Mirek Topolaneket májusban váltotta egy technokrata kormány, miután a cseh parlament megvonta a bizalmat a kormánytól. A kampányban a cseh EU-elnökség került középpontba, valamint erősen befolyásolta a végeredményt, hogy Csehországban okótberben lesznek a parlamenti választások.
Végül szoros lett a végeredmény, a kormányzó ODS 28,82 százalékkal az első helyen végzett, a szociáldemokrata CSSD 24,59 százalékot kapott, a kommunisták 15,53 százalékot, a kereszténydemokraták 8,23 százalékot.
Litvániában Andrius Kubilius kormányfő konzervatív pártja nyerte meg a választásokat a szavazatok 26 százalékával, így a pártnak 4 képviselői helye lesz az EP-ben. Második helyen a szociáldemokraták végeztek a szavazatok 19,06 százalékával, ezzel három mandátumot szereztek. A populista Rend és Igazság pártnak 12,55 százaléknyi szavazatával két mandátuma lesz, míg a szintén populista centrista Munka Párt 9,3 százalékkal egy képviselői helyet szerzett. Egy-egy képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe a litvániai Lengyelek Választási Akciója (8,01 százalék) és a Liberálisok Uniója (7,14 százalék). A részvételi arány 20,57 százalékos volt. (MTI)
Bár Szlovénia az új tagországok közül elsőként lépett be az eurózónába, és a régióban őket érintette legkevésbé a gazdasági válság, a választók ott is megbüntették a kormányt. A legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Szlovén Demokraták a szavazatok 26%-át, a kormánypárti szociáldemokraták a 18%-át kaptak. Rajtuk kívül még három párt küldhet képviselőket Brüsszelbe.
Az Észt Centrumpárt, a legnagyobb ellenzéki párt nyerte meg a vasárnapi európai parlamenti választásokat, két mandátumot szerzett. Andrus Ansip kormányfő liberális Észt Reformpártja egy képviselői helyet szerzett a strasbourgi testületben az ország számára fenntartott hat mandátum közül. A kormánykoalíció másik pártja, a jobbközép Pro Patria-Res Publica Szövetség (IRPL) szintén egy mandátumot kapott. A szociáldemokraták is egy helyet kaptak, és a hat független jelölt egyikét, Indrek Tarandot is megválasztották. (MTI)
Nagy győzelmet aratott Silvio Berlusconi olasz kormányfő pártja az EP-választáson, amelyen a Szabadság Népe 39 százalékot szerzett, míg a baloldali ellenzék vezető erejére, a Demokrata pártra csak a választók 27,5 százaléka adta szavazatát. A vasárnapi szavazás az európai parlamenti képviselők mellett Berlusconiról szóló népszavazásnak is tartották, a jobbközép miniszterelnök népszerűségét az elmúlt hetekben ugyanis több botrány is kikezdte.
Káoszt okozott Silvio Berlusconi csaja, a 18 éves Noemi Letizia. Amikor leadta a szavazatát, a helyi hivatalnokok ideiglenesen lezárták a szavazóhelyiséget, ahol csak a miniszterenök állítólagos barátnője tartózkodott. Ez azonban felmérgesítette a szavazókat és a fotósokat. A szavazás után Noemi Letizia rendőrök kísérték a tömegben az autójához.
A választók 27%-a vett részt a szavazáson, így a magyarlakta területeken tapasztalható nagyobb aktivitás miatt (30-33 százalékos részvétel) a 2007-es kettővel szemben idén minimum három, de akár négy képviselőt is juttathat az EP-be a magyar pártok koalíciója. A választásokat a jelenlegi kormánykoalíció pártjai, a PDL (30,8%) és a PSD (30,5%) nyerték meg. Meglepetés, hogy a legtöbb szavazatot a szociáldemokraták, nem pedig a közvéleménykutatásokat vezető demokrata-liberálisok kapták. A PNL 16,7, az RMDSZ által vezetett magyar összefogás 8,9 százalékot ért el. A Nagy-Románia Pártra a választók 7,2%-a szavazott.
A kormányzó párt, a kommunista Akel nagyon kevés szavazattal maradt alul az ellenzéki Disy párttal szemben. Az Akel 35,65 százalékot, a Disy 34,9 százalékot kapott. Cipruson a kampány az ország, vagyis a görög és a török rész újraegyesüléséről szólt. Az ország elnökét, a kommunista Demetrisz Hrisztofiaszt 2008 februárjában választották meg, ő többször tárgyalt török Ciprus elnökével a békés rendezésről. Hat képviselőt küldhetnek az EP-be.