Az EP nem függesztette fel Deutsch Tamás mentelmi jogát
Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülése elutasította azt kérelmet, hogy rágalmazás miatt indított büntetőeljárás miatt függesszék fel Deutsch Tamás magyar néppárti EP-képviselő mentelmi jogát.
A magyar igazságügyi hatóságok tavaly nyáron kérték Deutsch Tamás mentelmi jogának felfüggesztését, miután Budapesten rágalmazás miatt eljárás indult a képviselő ellen.
Azzal vádolta egy magánszemély, hogy 2010. március 25-én megrágalmazta őt a Klubrádiónak adott interjúban, valótlanságokat állítva múltjáról.
Az EP jogi bizottsága hétfőn úgy foglalt állást - és ezt a csütörtöki plenáris ülésen jóváhagyták -, hogy Deutsch Tamás az EP-képviselői munkáját végezte, amikor a szóban forgó interjúban hangot adott véleményének. Ezért a hatályos törvények szerint Magyarországon őt ugyanolyan mentelmi jog illeti meg, mint a magyar országgyűlési képviselőket.