Magyarországról szavaznak a jövő héten az EP-ben

2012.02.09. 16:32

A magyarországi jogalkotási folyamattal kapcsolatos állásfoglalásról szóló szavazás is szerepel az Európai Parlament (EP) jövő heti strasbourgi plenáris ülésének napirendjén, döntött az EP házbizottsága. A tervek szerint a szerda déli szavazási körben dönthetnek a „közelmúltbeli magyarországi politikai fejlemények" témájában addig beadott állásfoglalási indítványról, vagy esetleg akár indítványokról.

A liberális és a zöldpárti frakció korábban már szorgalmazta olyan EU-eljárás megindítását Magyarországgal szemben, amelyben kimondanák, hogy az országban veszélybe kerültek az uniós alapértékek. Korábban egyenesen a magyar szavazati jog felfüggesztésével is fenyegető eljárást szorgalmaztak Magyarországgal szemben az alapjogok vélelmezett sérelmei miatt.

A magyar néppárti EP-képviselőcsoport nyilatkozatban ítélte el, hogy a szocialista, a liberális, a zöldpárti és a kommunista frakció ragaszkodik a Magyarországot elmarasztaló határozat megszavazásához.

A néppárti, jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú frakció a legnépesebb politikai csoport az Európai Parlamentben, de a szocialisták, liberálisok, zöldpártiak és radikális baloldaliak együttesen többen vannak.