A konferencia ötlete pedig magától Proditól származik, miután tavaly novemberben éles vita támadt a bizottság és zsidó szervezetek között egy Eurobarométer-felmérés eredményei miatt. Ezekből többek között az derült ki, hogy az európaiak legnagyobb hányada Izraelt teszi az első helyre a világ békéjét fenyegető országok sorában.
Edgar M. Bronfman, a Zsidó Világkongresszus és Cobi Benatoff, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke azokat az eljárásokat kifogásolta, amelyeket a bizottság e felmérés, valamint egy - ugyancsak az antiszemitizmussal kapcsolatos - közelmúltbeli tanulmány nyilvánosságra hozatalakor alkalmazott.
"Az antiszemitizmus kétféle módon juthat kifejezésre: cselekvés vagy a cselekvés elmulasztása útján. Figyelemre méltó, hogy az Európai Bizottság mindkettőben bűnös" - írták a brit lap kontinentális kiadásának véleményoldalán hétfőn közölt cikkükben. Prodi még ugyanaznap levélben válaszolt a két zsidó vezetőnek, s közölte velük, hogy megdöbbentette állásfoglalásuk. Ilyen körülmények között kénytelen felfüggeszteni a tervezett konferencia előkészületeit - fűzte hozzá.