További EU cikkek
Az EU elvetett eredeti alkotmánytervezete is tartalmazta, hogy az unió belső piacán a versenynek szabadnak és torzításmentesnek kell lennie. Ez a kitétel már az unió alapjául szolgáló Római Szerződésben is szerepel, de csak mellékzáradékként; a cél az előírás státusának európai uniós célként történő megerősítése volt. A keddi előkészítő ülés jegyzőkönyve szerint az értekezlet közepe táján a magyarok felhívták a figyelmet a közlemény átírására. A tervezetben továbbra is szerepelt a belső piac melletti elkötelezettség, viszont az a kitétel már nem, hogy ezen a piacon a versenynek szabadnak és torzítástól mentesnek kell lennie.
A franciák akarták
A magyarok felvetették, hogy a változtatás érintheti az EU versenypolitikáját, Spanyolország képviselője pedig azonnal megjegyezte, hogy a módosítás az EU alapelveinek egyikének mond ellent, és további vizsgálatot kért. José Manuel Barroso EU-bizottsági elnök kellően aggályosnak találta az ügyet ahhoz, hogy a csütörtöki munkavacsorán a változtatást a fő vitapontok között vesse fel.
A lap szerint Nicolas Sarkozy francia elnök csak az ügy csütörtöki nyilvánosságra kerülése után ismerte el, hogy ő vette rá a németeket a szerződés szövegének átírására. Miután ez kiderült, a változtatás az EU-bizottságban is mind nagyobb ellenállásba ütközött, különösen Nellie Kroes versenyügyi biztos hivatala részéről. Barroso ezután leült egy késő délutánba nyúló ebédre Sarkozyvel, aki végül is belement a megszületett kompromisszumba.
Félnek az importtól
Sarkozy azzal az ígérettel nyerte meg a májusi elnökválasztást, hogy megvédi Franciaországot a globalizált kereskedelem "ellenségesnek tekintett erőitől". Az ország az utóbbi több mint egy évtizedben az EU-n belüli és kívüli, alacsony költséggel dolgozó országok tisztességtelen versenyét tartja felelősnek saját belső bajaiért – teszi hozzá a londoni napilap.
A nagy alapító tagállamoknak az importtal szembeni félelmeire már független londoni elemző házak is felhívták a figyelmet. A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő néhány hete, az EU alapításának 50. évfordulójára Londonban kiadott átfogó elemzésében azt írta: Franciaországban az átlagos feldolgozóipari órabér 30 euró, miközben Magyarországon és Csehországban 6, Lengyelországban 4,80, Szlovákiában 4,60, Romániában 2, Bulgáriában 1,40 euró. Ennek egyik eredménye például az, hogy 2007-ben Szlovákiában több személyautót gyártanak egy lakosra számítva, mint bárhol máshol a világon, és ez okozza azt az érzést a régi tagállamokban, hogy a bővítés trójai falóként az unió határian belülre hozta be a globalizációt – állt a Moody's elemzésében.