Jerzy Buzek: Változhat a szlovák nyelvtörvény
A szlovák kormányzat nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a jövőben megváltoztassák a nyelvtörvény szövegét, közölte Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke, miután pénteken találkozott a magyar Országgyűlés elnökével. Úgy fogalmazott: optimista, azok után is, hogy tárgyalt a magyar kormány képviselőivel. Miközben természetesen aggódnak, nagyon hasonlóan látják a helyzetet.
Jerzy Buzek közölte: a közelmúltban járt Szlovákiában, ahol arról tájékoztatták, erőteljes szándéka a kormánynak és az ott élő magyar kisebbségnek, hogy az országon belül oldják meg a nyelvtörvény miatt kialakult problémát. Az EP-elnöke szerint a sikeres megoldásnak három feltétele van: egyrészt, legyen állandó párbeszéd a szlovák kormány és a magyar kisebbség között, másrészt, kapjanak folyamatosan segítséget a nemzetközi közösségtől az EBESZ-en és az Európa Tanácson keresztül, illetve megfelelő jó szándékkal alkalmazzák a meglévő törvényt.
Katona Béla magyar házelnök közölte, a kisebbségi jogok, a szlovákiai nyelvtörvény mellett az ukrán oktatási törvény miatt kialakult helyzetről is tárgyaltak. Mint mondta, az EP-elnök megígérte, hogy figyelemmel kíséri a szlovák nyelvtörvény alakulását, nem csak a végrehajtási utasítást, hanem a nyelvtörvény esetleges módosításának ügyét is. Kiemelte: az ottani magyar kisebbség számára nagyon fontos, hogy nemzetközi figyelem kíséri az ügyet. Mint mondta, bíznak abban, hogy mindenki számára kedvező megoldás születik majd.