Fazakas számvevői kinevezése ellen lobbiznak az EP-nél
Levélben kérte az Európai Parlament képviselőit Deutsch Tamás (Fidesz) arra, hogy ne hagyják jóvá a korábbi szocialista EP-képviselő Fazakas Szabolcs kinevezését az Európai Számvevőszék magyar tagjává. A levélben Deutsch ismét azzal vádolta Fazakast, hogy a parlament elől elhallgatta, hogy egykor a kommunista titkosrendőrségnek dolgozott, később pedig ugyanezzel kapcsolatban "hazudott az EP illetékes bizottságának".
Deutsch Tamás szerint így a magyar jelölt nem feddhetetlen, tehát nem alkalmas a megbízatásra.
Fazakas Szabolcs már korábban jelezte, hogy Deutsch vádjait hazugságnak tartja, és beperli a képviselőt. Előző heti meghallgatásán a jelölt tételesen igyekezett cáfolni a szóban forgó állításokat, amelyek több külföldi EP-képviselőt is megleptek.
Fazakast - aki MSZP-s képviselőként három évig az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke, majd az EP egyik úgynevezett questora (tanácsnoka) volt - a magyar kormány delegálta az uniós számvevőszékbe. Kinevezését az illetékes EP-bizottság is támogatta - igaz, más jelölteknél jóval kisebb arányban - az egy héttel ezelőtti meghallgatást követően. Plenáris ülésen az EP csütörtökön szavaz a számvevőszék új tagjairól.