Alejandro Cercas spanyol szocialista képviselő javaslatát 370 szavazattal, 116 ellenszavazattal és 21 tartózkodással fogadták el. A képviselők ugyanakkor elutasították azt az indítványt, amely pert helyezett kilátásba Nagy-Britannia ellen, amiért a szigetország nem kezelte hatékonyan a feltételezett visszaéléseket.
A britek szerint a dolgozó is kevesli a munkaidőt
"A törvény fakultatív jellege kulcsfontosságú volt Nagy-Britannia versenyképessége szempontjából" - nyilatkozta a szavazást követően Liz Lynne brit liberális képviselő, rámutatva, hogy a brit munkaerőpiac és más tagországok munkaerőpiacai között jelentős szerkezeti eltérések vannak.
Felmérések szerint a brit munkaadók és munkavállalók egyaránt elégedettek voltak az eddigi helyzettel, és szeretnék továbbra is megőrizni a túlóra lehetőségét. "A munkaidő korlátozása egyszerűen megvonná az állampolgároktól azt a jogot, hogy szabadon megválasszák munkahelyi feltételeiket, ugyanakkor elvenné tőlük a többletkereslet lehetőségét " - fogalmazott Philip Bushill-Matthews brit konzervatív képviselő.
"A hosszú munkaidő rossz hatással van az emberekre, de az egész társadalomra is. A fokozódó kimerültség miatt komoly veszélyt jelent az egészség és munkavégzés biztonsága szempontjából" - értékelt Jean Lambert, a brit zöldek képviselője.