Erre válaszul új tagállamokból származó európai parlamenti képviselők, élükön Szájer Józseffel és a volt litván elnök Landsbergisszel arra kérték a jogszabály-javaslatért felelős Franco Frattini belügyi uniós biztost, hogy ha az EU betiltja a horogkeresztet, akkor feltétlenül tiltsa be a vöröscsillagot és a sarló-kalapácsot is, hiszen a tömeggyilkos kommunista rezsim sem volt jobb, mint a náci diktatúra.
Frattini kedden levélben válaszolt az EP-képviselőknek. Olaszul írt, de a sajtó számára angolul közzétett levele meglehetősen általános, a két diktatúra mibenlétét boncolgatja és "társadalmi vitára" hív fel a kérdéssel kapcsolatban. Ami a konkrétumokat illeti, szóvivője az Index kérdésére utóbb megerősítette: a biztos nem támogatja, hogy a jogszabály bármilyen konkrét jelvényt tiltson.
"Legfeljebb arról lehet szó, hogy általában a gyűlöletre, diszkriminációra felhívó jelképek betiltását javasoljuk a Tanácsnak [a tagállami kormányok döntéshozó fóruma]. De hogy konkrétan mik ezek a jelvények - horogkereszt, vöröscsillag -, azt már az egyes tagállamok maguk határoznák meg, saját hatáskörben" - mondta a szóvivő, emlékeztetve rá, hogy e szimbólumok megítélése országról országra eltérő.
A tagállamok belügyminiszterei először február 21-én fogják megvitatni ezt a jogszabályt. Egyébként, mint arról korábban beszámoltunk, a terv elég régi, de 2003-ban a britek és az olaszok ellenkezésén elakadt. Róma és London ellenezte, hogy ilyen természetű kérdéseket - így a holokauszttagadást is - európai szinten szabályozzanak. Egyelőre nem tudni, hogy most milyen esélyei vannak a javaslatnak.
Szájer Józsefet sajnos nem tudtuk reagáltatni, de a képviselő még a múlt héten azt mondta, alapvetően azt preferálná, ha ennek a kérdésnek a szabályozása állami kézben maradna. Mint mondta, ő és a többi képviselő mindössze azt akarja elérni, hogy ne legyen kettős mérce a náci és kommunista rezsimek megítélésében.