Van-e olyan, hogy kétsebességes Európa?

Egy Brüsszelben népszerű összeesküvés-elmélet szerint tavaly decemberben azért nem sikerült megállapodni az EU alkotmányáról, mert a bővítés iránt mindig is szkeptikus franciák így akarják megfúrni a huszonöt tagú Európai Uniót. Az elmélet szerint Jacques Chirac azért akadályozta meg, hogy az EU új alapszerződését elfogadják - amire feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a kibővült Unió rendesen duruzsoljon -, hogy a kudarcot kihasználva megvalósítsa régi és nyilvánosan is vállalt tervét: egy kemény magot az EU-n belül, ahol fenntarthatja azt a francia dominanciát, ami a 25 tagú közösségben már nem működhet.

Chirac tudja, hogy a jelenlegi intézményekkel és szabályokkal a kibővült EU rozoga lesz és lomha - nem 25 tagra tervezték. Ez lehetőséget ad neki, hogy néhány barátjával - főleg a Benelux államokkal és Németországgal - összefogva "mini-EU"-t hozzon létre, kihagyva az Amerika-barát briteket és az újakat, akiket amúgy sem lelkesít annyira az arrogáns franciák Európa-képe. Ott benn továbbra is Párizs lehetne a főnök, senki nem zavarná a la grandeur De Gaulle-i vízióját.

Valójában a franciák - és kisebb mértékben a németek, belgák és a luxemburgiak - december óta visszatérő fenyegetőzése, hogy az alkotmányozás további kudarca esetén ők mennek előre a maguk útján, a hezitálókkal, euroszkeptikusokkal, újakkal nem foglalkozva, a szorosabb integráció, a Római Szerződés "egyre szorosabb egysége" felé, inkább csak gőz. Retorika, ami mögött kevés tartalom van, és még kevesebb politikai elszántság.

Kevés tartalom

Egyrészt azért, mert kevés olyan politikai terület van, ahol gyakorlatilag is "előre lehetne lépni", mélyebb integrációt lehetne kialakítani a többinél. A legkézenfekvőbb a védelempolitikai és a közös külpolitika. Ennek azonban a britek nélkül nemigen van értelme, és Párizs és Berlin tavaly hónapokon keresztül törte magát, hogy rávegyék Londont, valamilyen módon szálljon be egy ilyen vállalkozásba - de legalábbis hagyja jóvá, és intézze el, hogy az amerikaiak se legyenek idegesek. A szorosabb együttműködésre adódik még a bevándorlási politika, a vízumpolitika, a költségvetési politika - talán.

De ha az elvi lehetőség adott is, a valódi elszántság hiányzik. A védelempolitikát leszámítva egyetlen olyan terület sincs, ahol például Franciaország bármi érdemlegeset tett volna az elmúlt időszakban, akár kezdeményezésben, akár megvalósításban. Ami azt illeti, sok tekintetben éppen a "mag-Európa" nagyhangú hívei a legrosszabb európai tagállamok.

Példák. Párizs és Berlin novemberben kierőszakolták az eurózóna alapszabályának, a stabilitási paktumnak a felfüggesztését, miután kiderült, hogy nem hajlandóak betartani rendelkezéseit. Egy nemrég nyilvánosságra hozott brüsszeli jelentés szerint ezek az országok állnak legrosszabbul az uniós jogszabályok végrehajtását tekintve. Brüsszel Franciaországot perelte be legtöbbször a közösségi jog áthágásáért.

A liberális uniós gazdaságpolitikát Párizs lelke mélyén utálja, megvalósítását jó egy évtizede szabotálja és lassítja. Franciaország rossz európai, sőt, az egyik legrosszabb. Az integráció jelenlegi elvárásainak sem tud igazán megfelelni, gyakran nem is akar. Nehéz elképzelni, hogyan tudna még magasabb elvárásokat megszabó "kemény magot", európai szuperállamot kialakítani néhányadmagával, maga mögött hagyva a "kedvetlen" többieket.

"Nem tudom, mit jelenthetne pontosan a franciák elképzelte mag-Európa" - mondja Kirsty Hughes, a brüsszeli Európai Politikai Tanulmányok Központjának szakértője. "Szó nincs ugyanis arról, hogy Franciaországot alig lehetne visszafogni, annyira türelmetlenül próbál előrelépni az integrációban, miközben a lomha többiek akadályozzák és a szájukat húzzák. A valóság ennek pont az ellenkezője. Nem sok terület van, ahol Chirac komolyabb kezdeményezőkészséget mutatott az elmúlt években. Annyi bizonyos, hogy Párizsnak hagyományosan nem tetszik a 25 tagú Európa koncepciója, annál szorosabb valamit akar. De ha szemügyre vesszük a konkrét politikákat - nos, akkor máshogy fest a kép."

Hosszútávon mindegy

Hosszútávon persze mindegy, hogy a Jacques Chirac vezette Franciaország hogyan viselkedik. Alighanem elkerülhetetlen, hogy a 25, nemsokára 27, aztán ki tudja hány tagú Európai Unió többsebességessé váljon. Egy olyan közösség, aminek a gazdag nyugat-európai államok mellett hamarosan tagja lesz Bulgária, Románia, a Balkán kis, zsibbadt országai (és egyszer Törökország), aligha maradhat olyan egységes, mint amilyen történelme korai szakaszában volt. A különböző gazdasági, politikai fejlettségi szintek, az eltérő elképzelések ezt eléggé megnehezítik.

De nem a jövő héttől, és nem így. Sokkal valószínűbb, hogy a "két sebesség" vagy a "keménymag" modellje helyett különböző területeken különböző együttműködések alakulnak ki, az érdekektől, lehetőségektől függően. Ez már most is így van: az eurót csak 12 ország használja, a belső határok nélküli schengeni övezetnek pedig csak 13-an tagjai - plusz három nem EU-tagállam. A formálódó védelempolitika együttműködésnek biztos nem lesz tagja az öt semleges tagállam: Írország, Ausztria, Svédország, Málta és Finnország. És így tovább: a feladat teremti majd meg a koalíciót, nem fordítva.